Én nem tudom, milyen gyakran szoktak együttesek lemezeket kiadni, de a NANDO egy hónappal az előző után már publikált még egyet. Ezúttal minden felhajtás nélkül, ingyen, egyszerűen föltették a SoundCloudra és közzétették a linket, csak annyit írtak mellé, hogy priecīgus viesiem Ziemassvētkus, vagyis boldog télünnepet látogatóinknak. Télünnepnek hívják lettül a karácsonyt.
Tizennégy dal van a lemezen, kezdve rögtön a Balts ziemassvētku koks, vagyis fehér karácsonyfa dalával, amiről meg kell mondanom, hogy nagyon szépen éneklik, függetlenül attól, hogy a könyökömön jön ki, soha nem szerettem, ha egyszer majd mégis, az nekik lesz köszönhető. De akkor már ezt a változatot. Sinatrát eddig tízévenként egyszer esetleg meghallgattam, de hát a NANDO mércéjét soha nem tudná megugrani. A karácsonyfás dalnál pedig sokkal jobb, vagy legalábbis nem elcsépelt a táncoló szarvas (Brieži dejo), amiben Keita már megint olyan képességeket varázsol elő a hangjából, amiket eddig nem figyelhettünk meg, de a Neaizej sniegos is nagyon érdekes, a címét nem merem lefordítani, talán annyit tesz, hogy nem olvad el a hó. Egy kedves, gyors dalból megtudjuk, hogy a téli boldogság nem nehéz (Ziemas laimi nav grūti), aztán kapunk téli bölcsődalt (Ziemas šūpuļdziesma). Nem sorolom el az összeset, egyik szebb, mint a másik, igazi téli, karácsonyi dalok.
És Keita énekli a legtöbb szólót. A NANDO harmóniája töretlen, mindenki mindenből kiveszi a részét, ma megjelent új számukban, a Last Christmasban éppenséggel mindenkinek jut szóló, és ezen a lemezen is kapnak feladatot a többiek, de Keita mindig egy kicsit frontember volt, akkor is, ha néha mások vették át a feladatot, például Amanda a Vai tu variban. A NANDO profizmusa is töretlen, és ennyi év után már igazán látható, hogy ki mire képes. Bármelyikük bármire, és Keita még annál is többre. Ha nem brīnums, amit a hangjával véghez visz, akkor nem tudom, micsoda.
És teljesítette egy kimondatlan, leíratlan vágyamat. Kettő volt, és az egyik megvalósult. Elénekelte a Let It Gót.
A másik vágyam, ami eddig kimondatlan volt, a Stille Nacht.
Idina Menzelnek kiérlelt, képzett, felnőtt énekhangja van – nem, ővele még Keita Krūmiņa sem veszi föl a versenyt. Ezért lett ez a változat zeneileg másképpen szerkesztve. Keita elveszett volna az eredeti szám hosszú, erőteljes, lendületes hangjaiban, tartotta volna, de nem lett volna olyan eleven és színes, ahogy megszoktuk tőlük. Ez még túl nagy falat. Én most mondok egy nagyon nagy számot: három év. 2019-re Keita hangja viszi a Let It Go eredeti változatát. És meg leszek lepve, ha a csapatból csak az övé.
Utóirat. Már megírtam a cikket, amikor – a dalokat figyelmesebben, többször újrahallgatva – rájöttem, hogy a linket ugyan most tették közzé, de senki se mondta, hogy a felvételek is most készültek. Persze hogy nem. Ez Keitának nem a mostani hangja, hanem a tavalyi. Az átmeneti hang, amikor még mindig úgy szól, mint a fuvola, de már színe, íze van, már kezd megtelni tartalommal. Valójában még most is átmeneti, de az idén ősszel-télen készült felvételeken, elsősorban a Saulesbrillesen már hallom kiformálódni a felnőttkori hangját.
És ezért énekel folyton ő ezen a lemezen, mert a többiek csak az idén kezdtek azon a szinten önállósodni, ezért viselik a borítón (azt csak később láttam) a tavalyi jelmezeiket, és hát nőttek is azóta. És ezért nem volt semmilyen felhajtás, mert ezt ők akkor már nyilván közzétették, csak én még nem ismertem őket. Ezért mutatnak húsz és száz közötti számokat a lejátszási számlálók, miközben a Youtube-on némelyik videójukat több év alatt nem látták ennyien. Minden összeáll, és a Mamma mani apēdīs eszerint nem is az első lemezük, csak az első olyan, ami CD-n, fizikai adathordozón is megjelent (ha jól emlékszem, láttam valahol).
És így az a három év – akkortól számítandó, amikor ezt valóságosan fölvették. Én csak körülbelül tudom tippelni, hogy Keita hangja egy éve lehetett ilyen, de lehet az fél év vagy másfél. Nyáron is föl lehet venni egy karácsonyi albumot. Még inkább, mint télen, mert nem kell attól tartani, hogy megfáznak.