Miután közzétettük, hogy bajban vagyunk, több segítőkész levelet kaptunk listán, magánban, imitt-amott. De érkezett olyan megnyilvánulás is, amiről most már szeretnék részletesebben szólni, hogy egyszer s mindenkorra lezárhassuk ezt a dolgot.
Az történt, hogy javasolták a támogató szolgálatot, én pedig megírtam, hogy mi a problémánk ővelük. Tettem ezt egy olyan listán, ahol régóta ismernek és sokat tudnak problémáinkról. De van a listának olyan tagja, aki élethivatásának tekinti a gáncsoskodást, a lehurrogást, a hátramozdítást, a mindenkire görbén nézést, és mostanra eléggé eluntam ahhoz, hogy egy írásban helyére tegyem, aztán többet ne érdekeljen. Ezentúl minden ilyen megnyilvánulásra az lesz a válasz, hogy elküldöm ennek a cikknek a linkjét.
Világéletemben azon voltam, hogy segítsek az embereknek, akik megkeresnek. Ezt nem muszáj elhinni, nekem elég, hogy akiknek segítettem vagy akik jelen voltak, azok tudják. De amióta hivatásos gáncsoskodók harcolnak ellenem, azóta elgondolkodom, hogy jól teszem-e. Nem azóta, amióta Goldner elárult. Azóta, amióta olyan „fogyatékosokkal” találkozom, akik a többi fogyatékos ellen harcolnak.
Forradalmárokra mindig szükség volt. Mi azért harcoltunk, illetve szerettünk volna harcolni a Fogyatékosok Pártjának megalapításával és más tetteinkkel, hogy a fogyatékosok könnyebben boldoguljanak. Az ember háromféle célért harcolhat. Olyanért, ami csak neki hasznos; olyanért, ami neki és másoknak is hasznos; és olyanért, ami csak másoknak hasznos. Annyira jó helyzetben még nem voltunk, várhatóan nem is leszünk, hogy olyan célokért harcoljunk, amik csak másoknak hasznosak, úgyhogy olyanokért akartunk harcolni, amik nekünk is hasznosak és másoknak is. Ezért alapítottuk meg a Fogyatékosok Pártját. Az, hogy Goldner a fogyatékosok üldözésének eszközévé tette, nem térített volna el a meggyőződésemtől, mert egy ép ember gonoszsága nem minősíti a fogyatékosokat. De amikor azt látom, hogy maguk a fogyatékosok fordítják ellenünk azokat a lépéseinket, amiket értük is tettünk, akkor úgy gondolom, hogy több ilyen lépést nem szeretnék tenni.
A hivatásos gáncsoskodó a helyi egyesületet említi mint az egyiket, ami fúj ránk. Igen, fúj ránk, mert megpróbáltuk az elnököt felelősségre vonatni visszaéléseiért. Miért? Mert mi se tudtunk közlekedni az általuk üzemeltetett szállítószolgálattal és mások se. Csak azok a mások nem írtak az interneten. Nekünk elmondták a panaszaikat, sokkal többet tudunk az elnökről annál, amit megírtunk, csak az emberek nem vállalták a tanúskodást, mert némi kis segítséget kapnak az egyesülettől, és ezt féltik. A hivatásos gáncsoskodók mindezt jól tudják, de mivel hivatásos gáncsoskodók, nekik úgy esik jól, hogy ezt annak a két embernek tulajdonítsák, akik kiálltak a többiek nevében és védelmében. Nincsenek is többiek, csak az a két hülye hőbörgős van. Úgyhogy ejtettük is a szállítószolgálat problémáját. Nekünk már nincs rájuk szükségünk, saját kocsink van; más dolgokban nem vagyunk rájuk utalva, hát csináljanak a többi fogyatékossal és ellenük, amit akarnak.
Az áruházat is említi a hivatásos gáncsoskodó. Igen, ott is hülye hőbörgősök vagyunk, mert embereket megakadályoznak benne, hogy az áruház egész területét használják. A tolókocsisokat, az öregeket, a babakocsival közlekedő anyukákat. Köztük minket. Azt persze a hivatásos gáncsoskodók igyekeznek nem tudni, mert nem illik bele a világképükbe, hogy másfél éve azért küzdünk, hogy átalakítsák az áruház épületét, a felsoroltak számára is járhatóvá tegyék. Harcolhattunk volna egy személyre szóló engedélyért, amivel mi négyen kivételesen fölmehetünk az emeletre, és mindenki más le lenne ejtve. Legközelebb már meg fogjuk fontolni, hogy ne valami ilyesmit próbáljunk meg elérni, mert az még gyorsabban is sikerülhetne, kevesebb ráfordítással, és akkor a hivatásos gáncsoskodók nem fújolhatnának, hogy jaj, micsoda alak az ilyen, segíteni próbál a többieknek, szégyen-gyalázat. Odamegyek, nem engednek be, kibulizom a személyre szóló engedélyt és senki nem tud meg semmit az egészről.
Én kezdem unni, hogy mindig bűnbak legyek, amiért másokért tamtamolok. Lehet, hogy ez másoknak még tetszik is, de én nem vagyok se a dalai láma, se Teréz anya, én csak egy dühös muki vagyok, aki nem bírja elviselni, ha korlátozzák dolgokban. Azt se szeretem, ha másokat korlátoznak, de majd megtanulom elviselni, ha nekem egyedül kell harcolnom mindenért, más is harcoljon egyedül. Legyen most már ő a forradalmár.
Eszembe jutott valami. Lehet, hogy be kellene állnom hivatásos gáncsoskodónak? Mert akik a fogyatékoslistákon életcéljukká tették a többiek ellehetetlenítését, az előremutató törekvések letörését, azoknak soha nincsenek problémáik. Nem tudom, ki vagy mi oldja meg őket, de soha nem jelentkeznek azzal, hogy van valami problémájuk. Ha beállnék hivatásos gáncsoskodónak, lehet, hogy nekem is megoldódnának a problémáim?