Mint írtam, van néhány lemaradt táblácskánk. Pótoljuk őket.
A töltőtollat tartó kéz című fejezetben említettem 
Cāng Jiét, a kínai írásjegyek legendás feltalálóját. 
Neve Repülő Magtárnak fordítható. Róla nevezték el a cāngjié kódrendszert, amivel előcsaljuk írásjegyeinket, s ami minden táblácskán zölddel olvasható. A legenda szerint négy szeme és nyolc pupillája volt, s amikor kitalálta az írásjegyeket, az istenek és a szellemek sírtak, az égből pedig köles hullott. Nem mesélem el az egész történetet, ha az olvasót érdekli, angolul elolvashatja itt.
Ugyanott említettem a 
Shāng-dinasztiát, az ő táblácskájukat se láttuk még. Az ő idejükben volt használatos a 
jiǎgǔwén, a jóscsontok írása; ennek nevéből a írásjegyet már ismerjük. A bronzba vésett 
jīnwén neve voltaképpen pénzírást jelent. A következő írásstílus a 
zhuànshū.
Aztán említettem 
Lǐ Sī minisztert, aki megreformálta az írást; családnevét már ismerjük, szilvát jelent. Teljes neve mondjuk Szilvavágónak fordítható.
Következik a „papi” írásstílus, a 
lìshǔ és a mai 
kǎishǔ. egyébként azt is jelenti, hogy tartozik valamihez.
Megint egy személynév: 
Xǔ Shèn, a 
-dinasztia kori szótárkészítő neve Talán Óvatost jelent. Ő készítette a 
Shūo wén jiě zì szótárat, amiből két jelet már tudunk. Itt a másik kettő.
A 
Qīng-dinasztia kori nagy 
szótár, a 
Kāng Xī zìdiǎn nevéből csak az utolsó jelet nem ismerjük még. szótárat jelent.
Ez elég sok hiányzó táblácska volt; legközelebb jövök még egy adaggal.
»»»»»»
Láng Attila D., 2007.11.10.
