Szavak tőlem
Ha a kínai írásjegyek tömkelegében rendet akarunk vágni, szükségünk van egy-két ismeretre.
A világ minden nyelve olyan írást használ, ahol a jelek a beszéd különböző nagyságú elemeit jelölik: általában hangokat, néha szótagokat. Például a japánok kétféle szótagírásával úgy lehet leírni a nevemet, hogy ra-a-n-gu a-ti-ra da-a-vu-i-du, ugyanis a japánban nincsen l hang, és az n kivételével egyetlen mássalhangzó sem állhat szótag végén. Arabul úgy lehet a nevemet leírni, hogy lándzs átílá dáwíd, hosszú magánhangzókkal, mert a rövideket ez a nyelv nem jelöli. Egyszóval mindenféle nyelven úgy lehet leírni a dolgokat, hogy betűket vagy szótagokat sorakoztatunk egymás mellé, mindegyiknek megvan a maga hangértéke, amiből összeáll a kiejtendő szöveg.
Kivéve a kínait.
Kínaiul minden teljesen másképpen működik. A kínai írás csak azért jelöli a kiejtést, mert ez segít megjegyezni, melyik jel mit jelent, de a kiejtés jelölését teljesen alárendeli a jelentés jelölésének. Van olyan jel, ami kétféle kiejtést jelöl egyszerre, de egy harmadik módon kell ejteni.
A kínai írás a fogalmakat csoportosítja, nem a hangokat vagy a szótagokat. Ha az ember rajzához hozzátesszük a tízes szám
jelét, létrejön a csapat:
. Ha a kettes szám
jelét tesszük hozzá, akkor a szeretet
jelét kapjuk: érzések két ember között. Ember és
kéz, eltartott hüvelykujjal:
fizetni. Ember és
hegy:
tündér, isteni. De az embernek is több jele van, és ha egy másikat
használok, ahhoz hozzátehetem a száj
jelét, és a báty
jelét kapom, mert ő az, aki beszél. Ha a gonosz
jelét teszem rá, akkor kegyetlen
lesz. Ha az ember tüzet
hordoz, akkor fény
lesz. S még sorolhatnám napestig.
De kezdjük az elején: egy kis nyelvtannal.
Először is tudni kell, hogy minden kínai írásjegy egyetlen szótag lesz a kiejtésben. Ez nem mond ellent annak az állításomnak, hogy a kínaiak nem szótagokat jelölnek, mert ők tényleg a fogalmakat jelölik, csakhogy minden fogalom egyszótagú. Ugyanis a kínai monoszillabisztikus nyelv, ami egyszótagút jelent. A kínaiban minden szó egyszótagú. Valahogy úgy, mint Köbüki Öcsi újmagyar nyelve: „Kapcs ford!” A kínai szótagok kevésbé változatosak, mint a magyarok. Csupán 401-féle van belőlük:
a ai an ang ao
ba bai ban bang bao bei ben beng bi bian biao bie bin bing bo bu
ca cai can cang cao ce cen ceng ci cong cou cu cuan cui cun cuo
cha chai chan chang chao che chen cheng chi chong chou chu chuai chuan chuang chui chun chuo
da dai dan dang dao de dei deng di dian diao die ding diu dong dou du duan dui dun duo
e en er
fa fan fang fei fen feng fo fou fu
ga gai gan gang gao ge gei gen geng gong gou gu gua guai guan guang gui gun guo
ha hai han hang hao he hei hen heng hong hou hu hua huai huan huang hui hun huo
ji jia jian jiang jiao jie jin jing jiong jiu ju juan jue jun
ka kai kan kang kao ke ken keng kong kou ku kua kuai kuan kuang kui kun kuo
la lai lan lang lao le lei leng li lia lian liang liao lie lin ling liu long lou lu lü luan lüe lun luo
ma mai man mang mao me mei men meng mi mian miao mie min ming miu mo mou mu
na nai nan nang nao ne nei nen neng ni nian niang niao nie nin ning niu nong nu nü nuan nüe nuo
o ou
pa pai pan pang pao pei pen peng pi pian piao pie pin ping po pou pu
qi qia qian qiang qiao qie qin qing qiong qiu qu quan que qun
ran rang rao re ren reng ri rong rou ru ruan rui run ruo
sa sai san sang sao se sen seng si song sou su suan sui sun suo
sha shai shan shang shao she shei shen sheng shi shou shu shua shuai shuan shuang shui shun shuo
ta tai tan tang tao te teng ti tian tiao tie ting tong tou tu tuan tui tun tuo
wa wai wan wang wei wen weng wo wu
xi xia xian xiang xiao xie xin xing xiong xiu xu xuan xue xun
ya yai yan yang yao ye yi yin ying yong you yu yuan yue yun
za zai zan zang zao ze zei zen zeng zi zong zou zu zuan zui zun zuo
zha zhai zhan zhang zhao zhe zhei zhen zheng zhi zhong zhou zhu zhua zhuai zhuan zhuang zhui zhun zhuo
Az olvasóban persze fölmerül a kérdés: mitől szótag az, hogy „bao”, „lia”, „gua”, no meg pláne az olyanok, mint „biao” vagy „huai”?
Attól, hogy a kínaiak ezeket egy szótagnak ejtik. A nyelvészek diftongusnak vagy kettőshangzónak nevezik az olyan magánhangzó-kapcsolatokat, amik két magánhangzóból állnak, de egy szótagként ejtik őket. Ilyenek nagyon sok nyelvben vannak, például a németben (nein [ai], kaufen [au]), a franciában (sois [ua], bien [ie]) és az angolban (go [ou], house [au]). Ha a csoport három magánhangzóból áll, de még mindig egy szótagként ejtik, annak triftongus vagy hármashangzó a neve. Az angolban is van ilyen: lower ejtsd kb. „lauö”, egy szótagként. A kínai is ilyenekkel van tele. Az ai, ao, ei, io, iu, ou, ui, uo diftongusokban az első, az ia, ie, ua, ue, üe kapcsolatokban a második magánhangzó hangsúlyos. A triftongusokban pedig mindig a középső. A hangsúly helyét vesszővel jelölve:
iá ié uá ué üé
iáo uái
Érdemes még figyelni az er szótagra, amit nagyjából úgy kell ejteni, mint az angolban az olyan szavakat, mint her, learn vagy word.
De igazából csak akkor van 401-féle szótag, ha nem számítjuk a hangsúlyokat. A kínaiban ugyanis zenei hangsúlyok vannak. Európai fül és nyelv számára ezek a legnehezebbek a kínai kiejtés számos buktatója közül; ne csodálkozzon az olvasó, ha sokszori próbálkozásra sem boldogul velük.
Bármely szótagot négyféle zenei hangsúllyal lehet ejteni. Ezek a következők:
2. á
3. ǎ
4. à
A hangsúlyokat lehet a szótag mögé tett számmal vagy a hangsúlyos magánhangzóra tett ékezettel jelölni. Én az ékezetes megoldást fogom használni.
Az első hangsúlyt (bi1, bī) egyenletes hangmagasságban, az átlagos magyar beszédhangnál valamivel magasabban kell ejteni.
A második hangsúlynál (bi2, bí) a hang a mélyebb hangmagasságból (az átlagos magyar beszédhang magasságából) emelkedik az első hangsúly magasságába.
A harmadik hangsúlynál (bi3, bǐ) a hangmagasság fentről leereszkedik, majd ismét felmegy.
A negyedik hangsúlynál (bi4, bì) a hangmagasság fentről ereszkedik le.
A legtöbb szótag két-, három-, sőt mind a négyféle hangsúllyal is kiejthető, más-más jelentésben persze.
Még egy kérdés. Az olvasó máshol olyan nevekkel találkozik, mint Teng Hsziao-ping vagy Csang Ji-mou, amik nem állíthatók elő a fenti táblázatokból. Miért?
Mert ezek magyar átírásban vannak, könyvem azonban pīnyīn átírást használ. Ez a Kínában használt hivatalos átírási rendszer. Van másmilyen is, Tajvanon a Wade–Giles rendszert használják, de a pīnyīn modernebb. Ez a rendszer 1958 óta használatos, és is ezzel fogok írni, ugyanis a magyar átírás nem egyértelmű. Például ami a pīnyīnben b vagy p, az a magyarban egyformán p.
Következzék a pīnyīn kiejtésének magyarázata. A kínai hangok igen speciálisak, egyáltalán nem a zenei hangsúly az egyetlen, ami az európai embernek nehézséget okoz.
Kezdjük a mássalhangzókkal.
A zárhangok két csoportra oszthatók: hehezetlen és hehezetes hangokra. Egytől egyig zöngétlenek. Három hangpár van (p, t, k), mindegyiknek kétféle alakja:
d = t t = tʰ
g = k k = kʰ
A ʰ a hehezet jele.
A zár-réshangok szintén hatan vannak, mind zöngétlenek és három hehezetlen–hehezetes párra oszlanak:
zh = cs ch = csʰ
j = ty q = tyʰ
Itt már magyarázatra lesz szükség. Az első sorral nincs gond, ez a c mint cica és cʰ mint Lánchíd hangokat tartalmazza. A második sorban az aláhúzás azt jelenti, hogy nem közönséges, hanem retroflex, vagyis visszahajlított nyelvheggyel ejtett cs hangokról van szó. Ez az orosz cs-re hasonlít, aki tanult oroszul, annak alapján próbálhatja. Ha nem sikerül, ejthetünk helyette magyar cs-t. A harmadik sorbeli ty hangok „jobb híján” szerepelnek egy fogmeder és szájpadlás között ejtett leírhatatlan hangpár helyett.
A réshangokkal már gyorsan végzünk. Hehezetek itt nincsenek.
s = sz
sh = s
x = hsz
A két aláhúzott hang retroflexen („oroszosan”) ejtendő, az x betűre viszont, bevallom, nem találtam magyarázatot. Ott kell ejteni, ahol a j és q hangot, fogmeder és szájpadlás közt, sziszegve, zöngétlenül. Nem csoda, hogy a magyar átírás is a bizarr „hsz” betűkapcsolatot használja.
Végére hagytam azokat a hangokat, amikkel nem sok gond lesz. A h betű kissé erősebben, torokból ejtett h hangot jelöl, a w betű az angolhoz hasonló (what), az y pedig j hangot jelent. Az f, l, m és n hang ejtése a magyarral megegyező.
Térjünk át a magánhangzókra, pontosabban a mássalhangzókat követő szótagrészekre.
a – rövid á
e – g, h, k után o
– y után e
– minden egyéb esetben ə
en – ən
eng – l, w után əng
i – ch, c, r, sh, s, zh, z után nyílt i
– minden egyéb esetben zárt i
o – ng előtt u
– minden egyéb esetben o
u – j, q, x, y után ü (!)
– minden egyéb esetben u
un – uən
ue – üe
ü – mint a magyar ü
n – szó végén is úgy, mint a német szóban
ng – mint a senki szóban az n; nem ejtünk g hangot!
Az ə egy elmosódó ö-szerű hang, az angol word szóból lehet ismerős.