Egy beszélgetésben elhangzott egy érdekes mondat. „Hát… Arról is lehetne könyvet írni, nyilván, hogy milyen nehéz elbúcsúzni egy-egy karaktertől.” Ezen eltöpörögtem egy kicsit. Igen, nehéz. De kell?
A búcsúzásról rögtön eszembe jutott a Csúzlidal, abban van az a sor, amit megtettem a cikk címének. És eszembe jutott Arkady Darell, Alisza Szeleznyova, Barča Hrdinová, Cyrus Smith, dr. Arnošt Blažej, Luke Skywalker – vége-hossza nincs a sornak. Sok fiktív ember megteremtői, írói, színpadra vagy filmre átültetői távoztak már az élők sorából, de a fiktív emberek megvannak. Asimov közel harminc éve nem él, de megvan minden egyes sora, amit Arkadyról, Seldonról, Trevize-ról és a többiekről írt. A Második Alapítvány második része, amely Arkady létezését manifesztálja, angol eredetiben 48 676 szó, ennél többől Arkady nem áll, és ez a 48 676 szó mind megvan. Megvan az összes képkocka, amiken Barča látható (mármint valahol Prágában, mert a Magyar Televízió jelentősen megrövidítette). Minden megvan, ami őket alkotja.
De kétségtelen, hogy abban a kontextusban, amiben ez a mondat elhangzott, más a jelentése és másképpen értendő. Elbúcsúzni – az írónak, amikor elkészül a könyv.
Ma három éve, hogy együtt dolgozom Nindával. Dolgozom? Együtt lélegzünk. Ninda és társai töltenek be körülöttem mindent. És tizenöt éve dolgozom az egérkékkel, Kissy és társai éppígy betöltenek körülöttem mindent. Viszont régesrég elváltak útjaink Sophie Vaudrois-val, Sara Royce-szal, Angarival, Laumával, mert az ő könyveik már készen vannak, velük már nincsen munkám mint emberekkel, legfeljebb a könyvekkel mint művekkel, betördeltem őket pdf-ekbe meg mindenfélét.
De ezzel vajon elváltak útjaink?
Szerintem csak annyiban, hogy már nem dolgozom ezeken a történeteken. De eddigi életem harminc százalékát az egerekkel töltöttem, és még nincs vége a könyvnek, ma tettem közzé az első huszonhét részt pdf formátumban, de írom a huszonnyolcadikat, és még az sem lesz az utolsó. Ők elég intenzív egyéniségek, nyomot hagynak a környezetükön; lehet, hogy az olvasókon nem mind, az írójukon mindenképpen. Ninda pedig még sokkal inkább. Az egész gondolkodásmódomat át kellett formálnom a kedvéért, a Kissy tízhavi szünetre kényszerült, hogy erre képes legye, mert Kissyék rohannak és csinálják, Ninda üldögél és beszélget, Kissyék elszántak és erőszakosak, Ninda maga a szelídség, Kissyék habzsolják az életet, Ninda megfigyel mindent, Kissyék sziporkázóan humorosak, Nindából pedig a tudás és a gyengéd bölcsesség árad. Én nem tehetek róla, így kaptam őket készen. Adaptálódnom kellett mindannyiukhoz.
És éppen ezért maradnak velem. Ilyen jelentőségű, formátumú egyéniségek végleg nyomot hagynak a szerzőjükön, megváltoztatják gondolkodását, akár a jellemét is. Érzem a jellememen Ninda hatását.
| „Hogyan éltél? Mit tettél a világban? Hagytál nyomot magad után? Változott valami azáltal, hogy megszülettél? Ha igen – nem éltél hiába.” Ninda: A fény lúmái, 222. |