Az Index cikke szerint a „fogyatékkal élők” alul vannak reprezentálva a tévében, akarom mondani, dehogyis csak a cikke szerint. Tényleg alul vagyunk reprezentálva. De van azért egypár dolog, amivel nem értek egyet.
Azt írja, ugyanolyan esélyekkel indulhatnánk. Ez biza nem így van. Annak idején Vágó milliomosműsora sokszor ment nálunk esténként, csak hang nélkül, mert még úgy is nehéz volt elviselni, és a kérdések jó kilencven százalékára én kapásból tudtam a választ. Az ilyet nem viselik el egy olyan műsorban, ami arra van kitalálva, hogy félórát tököljenek minden egyes kérdéssel, úgyhogy villámgyorsan kisorsolódna egy olyan kérdés, hogyaszongya hány aranyat nyert Dengelegi Böhömbér az 1568-as nyári olimpia negyedik napján helyi idő szerint délután fél kettő és háromnegyed hat között, ötöt, négyet, hármat vagy négyet, amiből egyet óvás miatt visszavettek. Én nem tudnám azt végigcsinálni, hogy az első másodpercben már tudom a választ (mert ha tudom, akkor fejtörés nélkül is tudom, ha meg nem tudom, akkor nem tudom, ha egy órát agyalok se), aztán végig kell hallgatnom Vágó negyedórás szómenését, amivel megpróbál rábeszélni a jó válaszra vagy lebeszélni róla, attól függően. A játék ugyanis erőteljesen szubjektív volt, például feltűnően sokszor estek ki időnek előtte az olyan versenyzők, akiknek kettessel kezdődik a személyi száma, a rendezőség nem viselte el, ha valakinek van agya, de nincsen farka. (Múlt időben beszélek, ámbár mintha lett volna a minap valami riogatás, hogy újrakezdik a műsort. Elég baj az. Inkább csinálnának egy műveltségi vetélkedőt, csak hát eredetit kitalálni nem tudnak, ennek meg már kifizették a lájszenszét.)
Szóval nem, nem indulnánk ugyanolyan esélyekkel. Ugyanis miközülünk csak azok jutnának be, akiknek eszük van, a kétlábúak közül pedig kimondottan tökfejeket válogatnak. Naná, majd kifizetik minden játékosnak a rengeteg milliót, csődbe is menne a cég.
A lead után jön az elmaradhatatlan bekezdés arról, hogy mink hányan is vagyunk, én azért nem lennék sose újságíró, mert minden cikkbe rutinból bele kell vágni, hogy hányan vannak azok, akikről a cikk szól. Bár olyat még nem olvastam, hogy „Szömörcefalván ötvenkét késszúrással megölte magát Végh Béla negyvenöt éves merülőforraló. Magyarországon harminckétezer-nyolcszáztizenhat Végh Béla és ötvenháromezer-hatszázhuszonkilenc merülőforraló található, de csupán ötezer-hétszázkilencvenheten vannak azok, akik egyszerre Végh Bélák és merülőforralók is. Ezek közül mindössze egy élt Szömörcefalván.” Szóval ilyet még nem olvastam, de talán majd ezt is bevezetik. Egyelőre csak a fogyatékosokról állati fontos megmondani, hogy hányan vannak.
No de ugorgyunk. Az hasznos infó, hogy már volt mozgi két műsorban is, én eddig nem tudtam róla. Gyanítom, hogy milyen mozgik voltak, de pillanat, előbb még meg kell beszélnünk, hogy milyen veszélyes a díszlet.
A királyi tévé szerint nem jelentkeznek a fogyatékosok, hamarosan el fogom mondani, hogy miért nem. Én az itt említett vetélkedőket nem ismerem, gyerekkoromban még nagy vetélkedőnéző voltam, a milliomos meg a többi bugyuta „vetélkedő” azóta sikeresen leszoktatott. Persze akkoriban még klassz műsorvezetők is voltak, mint például… Vágó István…
A mosópor barátságosan közli, hogy a „kerekes szék” sem kizáró ok, annyira aranyosak, muszáj a nyakukba ugrani és fölsikoltani: „Cuki macska vagy!”, mint Hofi tette Koóssal annak idején. A mosópor és a retekklub egyetért abban, hogy a díszletek némely műsornál veszélyesek, ezért csak azokba a műsorokba válogatnak be magunkfajtát (kifejezés © Morvai Krisztina), ahol „a műsor menete és a díszlet is alkalmas fogyatékosok szereplésére”.
Azért olyan édesek, nem? Vigyáznak, hogy ne sodorjanak minket a megalázó helyzetbe bele. Ugye ott van a stúdióban a díszlet, ahová Isten teremtette, olyan fémpallókkal, lépcsövekkel, kötéllétrákkal és Tarzan-ágrólágralendülő-liánokkal, amilyeneket Allah belerakott, most aztán mit van mit tenni, evvan, ekkő szeretni, mozgássérült ezen át nem vergődik, hogy megmondhassa, mi Mongólia fővárosa. Néha komolyan elgondolkodom, hogy ezek a tévések melyik bolygón élnek. Én alig cseperedtem föl, mire a rendszerváltást megtartották, de még emlékszem az előtte volt műsorokra, vetélkedőkre is. Stúdió, benne székek, fotelek vagy akármilyen csücsülőhelyek, asztal, kész. Akárki bement és szerepelt, nem voltak mesterségesen akadályok csinálva. Lépcső akkor is volt bőven, de képesek voltak „látványos, de keskeny fémpallók” nélkül műsort csinálni.
Ez klassz módszer. Felépítünk egy jó kis akadálypályát, amin mozgássérült nem vergődik át, aztán széttárjuk a praclinkat, hát, sajnos, ugye, a díszlet miatt megoldhatatlan… Megint a szokásos nóta, mink nem lettünk ám diszkriminálva, szó arról nem van, hogy itt bárki antifogyatékos diszkriminációt hajtott volna végre, még a gondolata is fuj-fuj meg berzenk, hát pusztán csak ugye a technikai lehetőségek… Ha szó szerint veszem az APL chartáját, akkor most a második pont értelmében be kell perelnem az összes tévétársaságot, ahol van vetélkedő. (Természetesen szó szerint veszem a chartát, csak se időm, se pénzem, se energiám nincsen ennyi perre. Majd ha lesz a ligának féltucat önkéntes ügyvédje.)
Kicsit továbbhaladva, éppen Vágó fotója fölött a lóláb-kifittyenés esete is megfigyelhető. „A díszlet miatt ugyanis megoldhatatlan, hogy egy mozgássérült kerekes székben vegyen részt a forgatáson, így ha nem említik meg, nem is látszik, hogy fogyatékos.” Ez van mondva, abszolút totál világosan. Érdemes ízekre szedni.
1. A díszlet jelen esetben azokat a nyóc méter magas, incifinci senekekre tervezett bárszékeket jelenti, amik mellesleg a tériszonyosokat is keményen diszkriminálják, én szívesen vennék visszaemlékezéseket a műsorban már szerepelt emberektől, amikből kiderülne, hogy a felkészülés során kellett-e sziklát vagy lánchídturult mászniuk, és hogy a műsor után hány nap múlva mertek megint kimenni első emeleti lakásuk erkélyére.
2. Mielőtt bárkiben kétség támad, a magyar nyelvben „megoldhatatlan” azt jelenti, hogy „semmi kedvünk ezzel a hülyeséggel szarakodni”. Civilizációnk már képes több ezer kilométer távolságban levő emberekkel beszélni, a kocsik lovak nélkül járnak, sőt – mesélik – néhány mindenre elszánt vakmerő rálépett a holdisten ábrázatára, és túlélték a szentségtörést. Ebben a kontextusban kijelenteni, hogy egy épelméjű, kommunikációképes embernek, aki jelen van abban a helyiségben, ahol egy általa folyékonyan beszélt és értett nyelven tesznek föl kérdéseket, megoldhatatlan azokra válaszolni pusztán azért, mert nem tud megmászni egy bárszéket, már ököllel döngeti a tudatlanság és a gonoszság közötti, pauszpapírból emelt válaszfalat! Elnézést a körmondatért, direkt volt.
3. Végére hagytam a lóláb-kifittyenést. A retekklub illetékese és/vagy az Index riportere szemlátomást úgy gondolja, hogy ha mozgit akarnak szerepeltetni a műsorban, akkor annak az a módja, hogy az illető odaszékel a kakasülőhöz, kipattan a járművéből, fölhuppan az ülőkére, esetleg egy markos legény segít neki, aztán a kocsit kiszékelik a helyiségből, és ez idő alatt végig áll a kamera, nehogy ugye megalázó helyzetbe kerüljön az illető. Amíg játszanak, ő ott szépen üldögél, a bemutatkozásnál mellesleg megemlíti, hogy mozgássérült, természetesen elmondja, hogyan lett az, hiszen ez kötelező, ámbár én még nem tudom, hogy a retekklub illetékese hogyan lett retekklub-illetékes. Az nem kötelező.
Itt mellékesen megemlíteném, hogy lám, egy eset, amire nem gondoltunk, a charta 9. pontja csak segédeszközök megszerzése kapcsán mondja, hogy „nekünk az a lábunk”, de itt is ez a helyzet. A klub szíves örömest szerepeltet mozgit a milliomosban, csak hát a lábát addig egy legény majd kitolja a kamerák látóköréből. Érdekelne, hogy ilyenkor a forgatás megkezdésekor Vágó Istvánnak is levágják-e a lábát, hogy aztán a műsor végén visszavarrják, demokratikus szolidaritásból. Valamiért az az érzésem, hogy nem teszik. Akkor talán a többi játékosét… nem, szerintem azokét se. Akkor miért is kell pont attól az egy játékostól elvárni, hogy a lába nélkül szerepeljen?
De mutatom már végre a lólábat. Szóval a „mozgássérült” a retekklub és/vagy az Index világképe szerint gerincsérültet jelent. Egy arányos felépítésű, látszatra tökéletesen egészséges embert, aki valamikor húszéves korában sajnos fejest ugrott a medencébe vagy leesett a cseresznyefáról, sajnos megbénult a lába és most sajnos „kerekesszékhez van kötve”. (Egyszer majd megmutatom egy riporternek, ha erre jár, hogy igazából semmilyen zsineggel nem erősítjük magunkat a kocsihoz, mert mi a frásznak tennénk.) Ők a mozgássérültek. Mi? Mi nem vagyunk mozgássérültek, mi egyáltalán senkik se vagyunk. Hogy a fenében tetszik azt gondolni, hogy egy tévévetélkedőbe beerisztenek majd olyan embert, aki nemcsak mozgássérült, hanem látszik is rajta?
Egy izomsorvadásos ember nem tud a kocsijából fölmászni arra a kakasülőre, és ha valaki rátenné, nem tudna megülni rajta. Támasztékra van szüksége, ami azon a póznán nincsen. A mozgatóideg-sorvadás is hasonlóan tévéinkompatibilis, ugye nem tetszik gondolni, hogy az ezen a képen látható nyomorú rondaság bekerülhet egy magyar tévévetélkedőbe? A brit Királyi Társaság nem ilyen válogatós, ők bevették, az oxfordi és a cambridge-i egyetem hajlongva tiszteli, de magyar tévévetélkedőbe?! Há ne mán!
Mert mink született fogyatékosok, tetszik tudni, rondák vagyunk. Ez kétségen felül álló tény, kis családom néhányszor megjelent már tévéműsorokban, de volt eset, amikor a már szervezett forgatást lemondta a cég, mert „maguk nem elég fotogének”.
Ezt a következő fejezetben a cikk részletezi is. (Azt a fejezetet egyszerűen átugrom, ahol Lajos olyat talál köhhenteni, hogy fordított numerus clausust kellene bevezetni, mert én ma még vacsorázni is szeretnék.) Televíziós szakemberek, akik bölcsen kérik nevük elhallgatását, elmagyarázzák, hogy a mi megjelenésünk nem passzol a képhez. Mi lehet ehhez még hozzátenni? Én csak reményemet tudom kifejezni, hogy a műsorkészítők mindig találnak elegendő szép, magas, szőke, kék szemű embert, aki jól lát, jól hall, szalad és értelmes, nincsenek degenerált untermensch vonásai, és még a kérdésekre is tud válaszolni. Mert ha nem találnak, akkor ki lesznek szegények rúgva.
Ráadásul ha mink, született fogyatékosok bepofátlankodnánk a tévébe, akkor szeeeegény felsőbbrendű polgártársaink nemcsak a mi ronda képünk, hanem a tolókocsi látványával is meg lennének terhelve. Az atlétakülsejű gerincsérült is csak akkor szerepelhet, ha azt a csúnya, gusztustalan tolókocsit a legény addig kitolja a kamera látóköréből. Másként ki kellene írni, hogy „a most következő műsor a nyugalom megzavarására alkalmas képi hatásokat tartalmaz”, máskülönben jön az Ostorozzuk a Rohadt Tapló Tévéseket, és két év múlva letiltja őket félórára, amiért tolókocsit mertek gyugni a polgár elé, aki döbbenten meredt a képernyőre, aztán kirohant és kiadta a vacsoráját.
Szerintem három országos tévétársaságnak igazán van akkora befolyása, hogy rá tudja beszélni a tébét, gyártasson olyan tolókocsikat, amik esztétikus, sőt bájos látványukkal nem keltenek visszatetszést a polgárban, sőt egyenesen vonzóak, az se baj, ha a kerekek helyén sítalpak vannak, az ülés helyett pedig egy karácsonyi papírba csomagolt ajándékcsomag. Az a fő, hogy szegény épkézláb polgártársaink lelkinyugalma meg legyen óva!
Még jövök egy válasszal a Magyar Televízió kommunikációs osztályának, hogy a fogyatékosok miért nem jelentkeznek. Ha az eddigiekben fölsorolt szempontok nem lennének elegendőek, akkor elmondom, hogy a fogyatékos polgárnak az nem annyi, hogy jelentkezem a tévébe, visszaírnak, besétálok, nyerek vagy nem nyerek, és benne vótam a tévébe. Betűzd: akadálymentesítés. A budapesti, sőt belvárosi mozgik még csak-csak vállalkozhatnak arra a Himalája-túrának beillő harcra, amit a forgatás helyszínének megközelítése jelent, a többi nem. Nekünk például több hónapra előre meg kell szerveznünk minden egyes pesti utunkat, hogy legyen sofőr, legyen benzin a kocsiban (nekünk is ugyanannyiért adják, azt valahonnan ki kell gazdálkodni), miközben a tévé valószínűleg hétfőn szólna vissza, hogy szerdán reggel nyolckor forgatás. És nálunk nem úgy van, hogy apuka reggel bemegy a tévébe, délben hazajön és elmeséli az otthon izguló anyukának, öcsinek és huginak, hogy mennyi sokat nyert. Nem ám! Nálunk ha egyetlenegynek el kell mennie hazulról, az egész család egész napját átrendezi. Mert annak az egynek segíteni kell öltözni, készülni, akkor azalatt a másiknak és a harmadiknak várnia kell, azok nem tudják csinálni, amit rendes körülmények között csinálnának, és borul az egész. Persze ha kell, megszervezzük. De – megint a milliomost véve példának – tessék mondani, miért is adnék én ki tizenötezer forintot benzinre, dönteném össze a családom egész napját, nem beszélve sofőrködő barátomról, aki majd az én két szép szememért szabadnapot vesz ki, miért is rázatnám magamat négyszáz kilométeren át, hogy aztán esetleg unatkozzam a stúdióban néhány órát, amíg a többiek játszanak – pusztán azért, mert az elején sorba kellett állítani az ábécé első négy betűjét, csak a többieknek gyorsabban mozgott a kezük?
Mongólia fővárosa egyébként Ulánbátor.
