Reggel a piacon

Géza és Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch a zöldséges kofák standjai felől érkezett a piacra. Géza üdvözölte Mari nénit és megszemlélte a krumplit, retket, káposztát. Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch ezalatt a dinnyét szaglászta.
  – Nahát, mérnök úr, hetek óta nem láttam. Ez a maga kiskutyája? Milyen szép kutya. Szagolgassál csak, lelkem, de hát nincs itt neked való. Hogy hívják?
  – Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch – felelte Géza.
  Mari néni meglepve nézett rá.
  – Már hogy a kutyát?
  Géza bólintott. Mari néni összecsapta a kezét.
  – Hát hogy jutott eszébe ezt a szép kiskutyát Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­gochnak elnevezni?
  – Walesben jártam, ott vettem.
  Mari néni odaszólt a szomszéd kofának, egy hasonlóan terebélyes, sokszoknyás asszonyságnak.
  – Nézze már, Juliskám, milyen szép kiskutyája van a mérnök úrnak!
  Juliska néni rámosolygott Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­gochra, cuppogott neki.
  – Milyen szép kiskutya, csakugyan. Várj csak, a Juliska néni hozott magával kolbászt! Hogy hívnak, lelkem kutya?
  – Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­gochnak nevezte el a mérnök úr – felelte Mari néni.
  Juliska néni fölnézett a szatyorból, amiben az uzsonnáját tartotta.
  – Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch? Hát micsoda kutyanév az, hogy Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch? Hát az egy város!
  – Igen, ott vettem – magyarázta Géza.
  Juliska néni bólintott, kihalászta és kicsomagolta a kolbászt, és odanyújtotta Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­gochnak, aki egy falásra elnyelte és farkcsóválva kért még.
  – Hát sajnos nincsen több, kis Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch – simogatta meg Juliska néni –, de meglásd, hoz neked a Juliska néni holnap is. Ugye eljön holnap is, mérnök úr? A kis Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­gochhal?
  – Hogyne, és veszek magától karfiolt.
  – Karfiolt, na hiszen – Juliska néni már mérte is –, attól ugyan Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­gochnak fölkopik az álla. A henteseknél már jobban fogod érezni magad, Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch, meglásd. Köszönöm, mérnök úr. Isten megáldja.
  – Viszlát – köszönt el Mari néni is –, szervusz, Llan­fair­pwll­gwyn­gyll­go­ge­ry­chwyrnd­ro­bwll­llan­ty­si­lio­go­go­goch, gyere el holnap is!

»»»»»»