Úgy néz ki, a következő szakkifejezés, amely elterjed a magyar nyelvben, a politikai pedofília lesz, de ez hosszú, és két szó lévén nem kerülhet be a szótárakba. Én ezért összevontam. Polifília. Gyerekek abuzálása politikai céllal.
Mórahalmon, Nógrádi Zoltán birodalmában dúl a személyi kultusz. Most éppen nem a Vezért dicsőítették, hanem egyik alkotását, a „kormányablak” nevű hivatalt, ami ugyan pontosan ugyanazt csinálja, mint elődje, az okmányiroda, de az már a dicsőséges NER-korszak előtt is megvolt, a kormányablakot meg az Etyeki-dombság Géniusza személyesen ihellette, szóval ez is egy mód arra, hogy ércbe öntsék nevét. Gyerekekkel. Nemrég Vas és Acél megyében verte ki a helyi személyi kultusznyik elvtárs a gyerekekre, most pedig jön a következő, Nógrádi megyében, ahol viszont a gyerekeket kényszerítik nyilvános orál-análszexre a főméltóságú úrral. Verbálisan, természetesen.
Valaki azt írta, tíz év múlva ezek a gyerekek fogják beverni a kormányablakokat, és a hivatalnokok nem fogják érteni, hogy miért. Ebben van némi logika, bár optimizmus is – ha tíz év múlva még állni fog a fülkerendszer, egyáltalán nem biztos, hogy kisebb városokban még telni fog a kormányablakok beüvegezésére. Rengeteg üveg kell ám ahhoz, hogy egy stadion fölé kupola alakú, roppant tetőt építsenek, amely kint tartja az esőt, napos időben elkápráztatja a járókelőket ragyogásával, repülőgépről nézve pedig a Legmagasztosabb Orca vonásait formázza. És több száz stadionra kell ilyen. Mindenesetre ha ablak nem is lesz, valamiféle közigazgatási szervek biztosan, mire ezek a gyerekek felnőnek, és alkalmasint valóban beverik tíz év múlva, éppen úgy, ahogy most a főispán elvtárs beverte ezeknek a gyerekeknek. Az ideológiát, természetesen.
Egyáltalán nem erről jut eszembe, hogy költözik a főváros. Nem azért, mintha a jelenlegi rossz helyen lenne, túlzsúfolt vagy bármiért alkalmatlan a kormányzásra, egyszerűen elköltözik és kész. Mert az isten ezt mondta. Mármint nem a bibliai, hanem őistensége Obiang elnök úr, akit a rádióban isten bizony istennek nyilvánítottak, nem most, már 2003-ban, de az egyenlítői-guineaiakat ez nem lepte meg, hiszen már a nagybátyja elnök úr őistensége is kinyilvánította, hogy isten. Dicsőítéstechnológiában tehát van még mit tanulnunk a modern személyi kultuszoktól. A trónörökös elvtárs arkangyali vagy szeráfi méltóságáról egyelőre nincsen adatunk.
Nekünk marad a polifil ünneplés. Nagy hagyományai vannak a munkásmozgalomban, valaha minden valamirevaló ünnepélyre spontán ki lettek rendelve a rövid szoknyás-nadrágos úttörők és kisdobosok, barna ingben, zöld nyakkendőben, és fegyelmezetten törölték le hímzett keszkenőjükkel az arcukat, amikor az ispán úr éppen túl messzire spriccelt. A nyálával, úgy értem, miközben arról szónokolt, hogy a vörös rém véres karmait már belemélyesztette a kárpáthaza fájdalmadt öntestébe, ám a második ukrán front hős katonáinak élén robajló hős Rákosi elvtárs tankja nyergében felmagasodva mint korunk János vitéze! A rövid szoknyás-nadrágos kiscserkészek nem szóltak, hogy a második tagmondatból hiányzik az állítmány, és az egész mondandónak annyira nincsen veleje, hogy ezt már Szindbádnak föltálalni nem lehet. Csak álltak ott a forró napon vagy éppen az esőben, hallgatták az unalmas szónoklatot, időnként letörölték a nyálat, és várták, hogy sorra kerüljenek. Aztán kiálltak szépen a közönség elé és rákezdték, ahogy tanítva volt, amúgy spontán.
Ég a napmelegtől a kopár szik sarja,
A fülkeforradalmat Viktor apánk… maradj már, Józsi, ne lökdöss!
Szikkadt töcskenyájak legelésznek rajta,
Kormánnyal, ablakkal tele már a pajta!
És mondták becsülettel, ameddig csak elő volt írva. Aztán meghajoltak a közönség és a dísztribünről mosolygó elvtársak előtt, s mire fölegyenesedtek, már puska volt a kezükben. De addigra a személyi főkultusznyik elvtárs már a szovjet főkultusznyik elvtárs baráti, egyben örökös vendégszeretetét élvezte.
Disclaimer. Ha az olvasó azt észleli, hogy ez az írás tele van lopott motívumokkal, mert nemcsak szöveget csórtam Arany Jánostól, de dramaturgiai hatásokat is Peter Sloterdijktól – nézze el nekem. Kicsi, szegény ország vagyunk, nekünk csak egy értelmiségre futja, az pedig vagy el van foglalva annak bizonygatásával, hogy a miniszterelnök új ruhája milyen gyönyörű, ők igenis látják – vagy kénytelenek onnan csórni, ahonnan lehet, motívumot vagy kenyeret, vagy alkudoznak, vagy bölcselnek, de mind-mind pénzre vált reményt.