Magasan az égbolton egy kék daru
– háta mögött a kelő nap ragyog –
betonpanelt emel csikorogva;
íme, milyen nagy költő vagyok.
Be is fejezem hamar a verset
– még mielőtt jól elrontanám –
a szerelmi szálat bele se hozom,
s tönkreteszem ezt a rímet is.
Magasan az égbolton a másik kék daru
– mert ketten vannak ám –
bár ami azt illeti, én nem tudom,
hogy melyik a fiú és melyik a lány.