Osztálynapló, első év – Klases dienasgrāmata, pirmais gads

Hát egy éve ta­nu­lunk már, ta­nár­nők, ta­nár urak. Ide­je be­szá­mol­ni ered­mé­nye­ink­ről.
  Én már na­gyon so­kat meg­ér­tek, elő­for­dul, hogy fo­lyé­ko­nyan ér­tem a be­szélt, sőt az éne­kelt nyel­vet is, bár na­gyon rit­ka, hogy el­ső hal­lás­ra. Ál­ta­lá­ban több­ször vissza kell ját­sza­ni és ala­po­sab­ban ta­nul­má­nyoz­ni. De a lé­nye­get meg szok­tam ér­te­ni. Sok szót is­me­rek, de gyak­ran össze is ke­ve­rem őket. Sok nyelv­ta­ni sza­bályt is is­me­rek, de még nem ele­get, és azo­kat is össze­ke­ve­rem.
  Pél­dá­ul még meg kell ta­nul­nom ren­de­sen a fő­ne­vek ese­te­it, csak egy ré­szü­ket tu­dom és ab­ban is bi­zony­ta­lan va­gyok. Az ige­kö­tős igék leg­na­gyobb ré­sze még rej­tély. Az ige­ra­go­zás­ról na­gyon ke­ve­set tu­dok, és per­sze azt is össze­ke­ve­rem. A meg­cél­zott fel­ső­fok­hoz ké­pest szin­te nem tu­dok sem­mit. És per­sze ezt a rö­vid szö­ve­get össze­ál­lí­ta­ni is órák­ba telt, szó­tá­rak és táb­lá­za­tok se­gít­sé­gé­vel, te­le hi­bák­kal. De én for­dí­tot­tam, nem gép.
  Mé­gis op­ti­mis­ta va­gyok, mert sok nyel­ven pró­bál­tam már ta­nul­ni, de ilyen rö­vid idő alatt ilyen so­kat egyik­ben sem ér­tem el.

Még min­dig én va­gyok az osz­tály­el­ső. Ami osz­tály­tár­sai­mat il­le­ti, a ta­valy ja­nu­ár hu­szon­har­ma­di­kán szü­le­tett anya­nyel­vi be­szé­lő­ket – bol­dog szü­le­tés­na­pot –, ők még min­dig nem tud­nak ki­mon­da­ni egyet­len szót sem, fo­gal­muk sincs a nyelv­tan­ról, és va­ló­szí­nű­leg sok­kal ke­ve­sebb szót is­mer­nek, mint én. Vi­szont amit ér­te­nek, azt gon­dol­ko­dás nél­kül ér­tik. Ne­kem hossza­san kell raj­ta töp­ren­ge­ni.
  Mást tu­dok ehe­lyett. Is­me­rek úgy há­rom­száz dalt, éne­ke­se­ket, ze­ne­szer­ző­ket, szö­veg­író­kat, ze­né­sze­ket, a kor­társ lett könnyű­ze­ne jó­ko­ra ré­szét. Né­hány dalt már le is for­dí­tot­tam. Ol­vas­tam köny­ve­ket, bár még egyet sem vé­gig, és elég so­kat meg­ér­tek be­lő­lük. Is­mer­ke­dem Lett­or­szág kul­tú­rá­já­val, tör­té­nel­mé­vel és föld­raj­zá­val.
  Mert más­fél év­vel ez­előtt meg­is­mer­tem öt kis­lányt, akik úgy éne­kel­nek, mint a laks­tī­ga­la.

Nu mēs mā­cā­mies vie­nu ga­du, sko­lo­tā­jas kun­dzes, sko­lo­tā­ji kun­gi. Pie­nā­cis laiks re­por­tēt par mū­su re­zul­tā­ti.
  Jau es sa­pro­tu ļo­ti daudz, no­tiek kā sa­pro­tu ru­nā­tu, arī pat dzie­dā­tu va­lo­du plūs­to­ši, ta­ču ļo­ti ne­pa­ras­ti, kā pēc pir­mo dzir­dē­ju­ma. Pa­ras­ti es jā­pār­spēlēt daudz rei­zi un pa­ma­tī­gi jā­iz­pē­tīt to. Bet es pie­ro­du sa­prot bū­tī­bu. Es pa­zīs­tu daudz vār­di, bet bie­ži ap­mul­si­nu tos. Es pa­zīs­tu arī daudz gra­ma­ti­kas no­tei­ku­mi, bet vēl ne­pie­tiek, un es ap­mul­si­nu arī tos.
  Pie­mē­ram vēl es jā­mā­cās kār­tī­gi liet­vār­du lo­cī­ju­mu, es zi­nu ti­kai to da­ļas un es es­mu pat tiem ne­pār­lie­ci­nāts. Dar­bī­bas vār­du ar prie­dēk­ļiem vis­lie­lā­ka­jā da­ļa ir vēl no­slē­pums. Par kon­ju­gā­ci­jai es zi­nu ļo­ti ne­daudz, un pro­tams es ap­mul­si­nu arī to. Sa­lī­dzi­nā­ju­mā ar no­tē­mē­tu uz aug­šē­jai pa­kā­pei es ne­zi­nu gand­rīz ne­ko. Un pro­tams pats šo īsu teks­tu sa­konst­ru­ēt aiz­ņē­mu stun­das, ar vārd­nī­cu un ta­bu­lu pa­lī­dzī­bai, pil­dī­gi ar kļū­dām. Bet es tul­ko­ju to, nē ma­šī­na.
  To­mēr es es­mu op­ti­mists, tā­pēc kā jau es mē­ģi­nā­ju mā­cī­ties daudz va­lo­das, bet lai­kā tāds īss laiks tāds daudz es ne­sa­snie­dzu ar ne­vie­nu.

Es es­mu vēl ar­vien pir­mais kla­sē. At­tie­cī­bā uz ma­ni kla­ses­bied­ri, pērn div­des­mit tre­šais jan­vā­rī dzim­ji dzim­tā va­lo­das ru­nā­tā­ji – lai­mī­gu dzim­ša­nas die­nu –, vi­ņi vēl ar­vien ne­var ne­vie­nu vār­du iz­ru­nāt, par gra­ma­ti­kas vi­ņu nav ne jaus­mas, un lai­kam vi­ņi pa­zīst daudz kāds ma­zāk vār­dus kā es. Bet ko vi­ņi sa­prot, to vi­ņi sa­prot bez do­mā­ša­nas. Es jā­prā­tot par to il­gi.
  Es zi­nu ci­tus tā vie­tā. Es pa­zīs­tu ap trīs­simt dzies­mu, dzie­dā­tā­ji, kom­po­nis­ti, teks­tu au­to­ri, mū­zi­ķi, mūs­die­nu lat­vie­šu pop­mū­zi­kas lie­lu da­ļu. Es arī tul­ko­ja pā­ris dzies­mas. Es la­sa grā­ma­tas, kaut pa­beigt la­sa ne­ko, un es sa­pro­tu pa­tie­šām daudz par tos. Ie­pa­zīs­tos Lat­vi­jas kul­tū­ru, vēs­tu­ri un ģeo­grā­fi­ju.
  Tā­pēc kā pirms pus­ot­ra ga­da es ie­pa­zi­nos pie­cas ma­zas mei­te­nes, ku­ri dzied kā fü­le­mü­le.

»»»»»»