Találkoztam gyerekekkel, akik mindenféle érdekeset kérdeztek tőlem. Például hogy hogy találom ki, amiket írok. Erre könnyű felelni, megmutatom a kisujjamat, innen. Nem tudom. Addig agyalok, amíg valami kijön, azt beleírom a könyvbe, és akkor ott van. De volt nehezebb is. Csak gyerekeknek írok-e?
Hát ez nehéz kérdés. Mondjuk a szakkönyveim nyilván azokat érdeklik, akik az adott tárgy iránt érdeklődnek, akármilyen korúak; az ismeretterjesztő könyvek feltehetően inkább a gyerekeket, mert a felnőttek már nagyrészt tudják, ami bennük van; de a lényeg a regények.
Kimondottan felnőttregényt nem írtam és nem is akarok, többek között azért, mert nem hiszek a létezésükben. Egész csomó irodalmi műfaj létezésében nem hiszek, főleg a lányregényekében, mert én nagyrészt azokat írok, látnám, ha létezne ilyen műfaj.
Hogy mi van helyettük? Irodalom. Persze hogy műfajokra, sőt műfajcsoportokra oszlik, de ezeket tematikusan kell elkülöníteni, nem a megcélzott olvasókör kora, neme alapján. Éspedig onnan tudom, hogy gyerekkoromban rengeteg úgynevezett felnőttregényt olvastam, és akkor is, azóta is rengeteg úgynevezett lányregényt.
Nézzünk egy-két példát. Létezik egyfajta amerikai déli irodalom, aminek legismertebb példánya a Ne bántsátok a feketerigót!, de tudom említeni az Eredendő bűnöket is Lisa Althertől, az nemrég volt a kezemben. Elég bonyolult, súlyos társadalmi problémákat feszeget. Ha azt tetszenek hinni, hogy ettől a gyerekeket nem érdekli, óriási tévedés. Vannak gyerekek, akiket nem érdekel, és ez minden könyvre és minden műfajra érvényes. Persze ha a tizenkilencedik századból tetszettek érkezni és sikítva tetszenek a gyerek kezéből kitépni Alther könyvét, mert rengeteget beszél a szexről, akkor már se szóltam, de akkor mit tetszenek keresni az én blogomon? A gyerekek abban a korban, amikor egy hatszáz oldalas könyvbe egyáltalán belevágnak, már nem fognak nyüszítve szaladni anyucihoz. („Kislányom, tizenhárom éves lettél, itt az ideje, hogy elbeszélgessünk a szexről.” „Rendben, anya, mit akarsz tudni?”) A gyerekeket érdekli a világ, mert meglehetősen helyes ösztönnel fölmérik, hogy abban fognak élni, és érdeklik őket az élet dolgai. Akár az is, hogy a büszke szabad Egyesült Államokban hogy bántak a feketékkel még néhány évtizeddel ezelőtt is – az amerikai gyerekeket azért, mert amerikaiak, a nem amerikaiakat azért, mert nem azok. De persze egy bizonyos könyv egy bizonyos gyereket nem feltétlenül érdekel.
A másik műfaj, amitől valaha kergették a gyerekeket, a horror. Én ugyan kutyába se veszem, de tény, hogy ők falják, és semmi bajuk se lesz tőle. Hogy miért nem veszem kutyába? Mert nem műfaj és nem irodalom. Mármint irodalom, de nem azért, mert ő horror, hanem mert anélkül is szólna valamiről. Hogy készül a horror? Vegyünk egy alaptörténetet: „Éjszaka volt. Egy nő belépett a szobába és leült az asztalhoz.” Most alakítsuk horrorrá. „Hátborzongató éjszaka volt. Egy hátborzongató nő belépett a hátborzongató szobába és leült a hátborzongató asztalhoz.” Kész a horror. Hát ez nulla, kérem. Egy hathetes kiskutya jobbat ír.
Persze vannak regények, amiket a legtöbb gyerek hamar megun, mert olyan problémákat tárgyalnak, amik az ő szemszögükből elvontak és érdektelenek. Mondjuk Kafka vagy Čapek. De ez sem „felnőtteknek való”, csak nem érdekli őket. Mondjuk Čapek már sok éve engem sem igazán, Kafka meg aztán végképp nem, úgyhogy ezt meg tudom érteni.
Ami a lányregényt illeti, én egy pasi vagyok. És olvastam egy halom úgynevezett lányregényt – tetszettek. Ismerek több más pasit, illetve felnőtt nőket, akik szintén olvastak lányregényeket, és tetszettek nekik. Fiúktól konkrétan nem kérdeztem effélét, mármint magamat leszámítva, mert nagyon sok lányregényt még gyerekkoromban olvastam. Akkor mi az, hogy lányregény? Ja persze. „Az ifjúsági irodalom műfaja; a serdülőkorú lányok sajátos igényeihez igazodó regénytípus.” Hát itt már tartottunk. Azóta nem változott semmi, én ugyanígy látom, húsz éve is ugyanígy láttam, én már ilyen maradok, emberek, ez van.
És az én lányregényeimet, mint untalan elmondom, mindenféle korú és nemű emberek olvassák, és általában tetszenek nekik.
Akkor ez a válasz. Igen, csak gyerekeknek és csak felnőtteknek írok, konkrétan mindenkinek, aki elolvassa.