Egy kicsit tekintsük át, hogy miből is táplálkozik a Ninda alapképlete.

Ninda megáll egy végtelen pillanatra. A kezében piros lufi vízzel töltve, és arra készül, hogy rátegye a mellette négykézláb álló Gabi hátára és ott elpukkassza, de nem ezzel foglalkozik. Játszik, hiszen gyerek, de ennél sokkal fontosabbat csinál, a játék ebben a pillanatban elveszti létezését. Megáll egy végtelen pillanatra, rám néz, a szeme összeszűkül és megjelenik benne a jéghideg Vanessa-pillantás. Mérlegre tesz, átlát rajtam, értékeli jellememet, egyéniségemet és emberi értékeimet. Már sokadszor, amióta ismerem, de most másképpen. Ő még nem tudja és én sem tudom, hogy most más a szempont, de Lí-Nindaran már tudja.

Kicsit meglágyul a tekintete, látott valamit, ami talán tetszett neki. Több változás nincsen két másodperc alatt.

Megint elkattintom a gépet, hiszen én most dolgozom, könyvet írok, bár még nem tudom és ő sem tudja. Minden egyes szempillantásából lehet írni egy regényt? Talán nem. De ez nem fog kiderülni.

Lenéz Gabira, de nem őt látja, az arca üres, feldolgoz és kiértékel, a tekintetében a jövő kéklik.

Még mindig Gabit nézi. Lófarokba fogott frizurája kedvesen a jobb vállára billenve, kezében a kisebb és nagyobb gömböcbe fogott lufi.

Sajnos a következő kép csak hét másodperccel később készült. Megint rám néz, a pillantásában ott van a regény másik fele. Persze több mint két év kellett, hogy feldolgozzam. Egy zavart, ideges vonás az arcán. Lí-Nindaran ekkor már tudja, hogy egy hónapon belül megváltozik az egész világunk. Ő maga még nem.

Loreta Reide publikálja új dalát, a Jauna Gaismát, a szemembe néz, és megint meglátom Nindát, egy másik pillantását, és a távolban felcsillan a Sínisuál. Most, közel négy hónappal később még nem tudom, mi lesz a Sínisuál szerepe Ninda életében, Lí-Nindaran beszélt róla nekem, de még nem fedett fel mindent.
  Loreta és két társa megindul felém egy mélygarázsban. Az arcuk alig látszik. Loretán rövid piros ruha és fekete apmetnis, a másik kissé hátramaradva mint két testőr követi, lezser tartásukból eltökéltség sugárzik, és meglátom Szúnahaumot. Az egész snitt csak két másodperc.

Kiolvasom a Dűnét megint, belenézek A Galaxis polgárába és A sötétség balkezébe, és többször is elolvasom a Szív szútrát, magyarul, angolul és szanszkritül. Iha Śāriputra: rūpaṃ śunyatā śūnyataiva rūpaṃ; rūpān na pṛthak śūnyatā śunyatāyā na pṛthag rūpaṃ; yad rūpaṃ sā śūnyatā; ya śūnyatā tad rūpaṃ. Ó, Sáriputra! A forma nem különbözik az ürességtől, az üresség nem különbözik a formától. A forma valóban üresség, az üresség valóban forma. Átnézem a hozzá való szakirodalmat.
  Eldöntöm, hogy mi nem lehet Ninda, és ezt többször is megváltoztatom. Hogy micsoda Ninda, azt még mindig nem tudom.

Írok néhány módszertani cikket, amiket nyilván senki a világon nem ért. A legkevésbé én magam, bár minden világos. Átmegyek a túlsó partra és visszanézek a pradzsnyápáramitá Nindájára azokon a két-két és fél éves fényképeken, az egyikről kivágom Ninda arcát és megteszem a dokumentum ikonjának. Gaté, gaté, paragaté, paraszamgaté, bódhi szváhá. Felismerem, hogy én vagyok a Kwisatz Haderach.

Sokadszorra meghallgatva a Despacitót felfigyelek egy sorra. Muéstrame el camino que yo voy. És helyére kattan a küldetésem Lí-Nindaran tervének beteljesítésére. A dalban ennek kettős jelentése van, és az enyém a harmadik.

Felismerem a veszélyt, amit az eredeti Nindára hoztam azáltal, hogy az ő szeme villanásából alkottam meg a könyvbeli Nindát, és mindazzal, amit az óta a szemvillanás óta tettem, és úgy döntök, hogy nem írom meg a könyvet.

Rádöbbenek, hogy ez nem választás, nem térhetek ki a felelősség alól. Rám méretett a feladat, hogy Lí-Nindaran olyan fogalmak felhasználásával, amiket még meg sem alkottam, azzá a félig mitikus lénnyé tegye Nindát, aki talán a Lisan al-Gaib lesz. Mivégre? Nusuth.

Elkezdek és félbehagyok egy blogcikket a múzsáimról, minden különösebb ok nélkül, hónapok óta ott ül a félkész szövegeim között. Más dolgokkal foglalkozom.

Első és legjelentősebb múzsám, irodalmi pályám megalapozója, gyerekkori szerelmem, Ninda édesanyja és a legjobb barátom egy durcás, sértett üzenetben örökre rám csapja az ajtót, amikor a legnagyobb szükségem lenne a barátságára, és ezzel olyan pályára tereli életemet, amire soha nem akarná, ha csak egy atomnyi maradt benne abból az emberből, akit megismertem. S ezzel elkezd kikristályosodni Ninda feladata abban, hogy – – –

»»»»»»