Kicsit aggódtam, hogy hátha hibázott az az orvos, aki megállapította, hogy a Tatárszentgyörgyön meggyilkolt apa és fia füstmérgezés áldozata lett, de most már tudom, hogy nincsen semmi baj. Az orvos nem hibázott, a világ szép és süt a nap. Kátai Dénes, az örkényi orvosi ügyelet vezetője megmondta, hogy az orvos szakszerűen járt el. Én, ugye, nem vagyok orvos. Csak az én laikus tévképzetem, hogy a füstmérgezésnek nem lehet tünete öt golyó ütötte lyuk az áldozat testén.
Közben mesélik az esetet, hogy a háziorvos nem ment ki a postán összeesett emberhez, mert szerinte a már értesített mentők előbb érnének oda, mint ő gyalogszerrel, úttalan utakon, hóban-fagyban, tűző napsütésben a rendelő és a posta közötti több mint tizenkilenc, sőt majdnem huszonegy méteres vándorúton. Elemózsia és sátor nélkül!
De nyugodt vagyok. Ki fog derülni, hogy ő se hibázott. Ennek ez az elintézési módja. Ha két hét múlva jön egy pöcsétös levél a mentőktől, hogyaszongya doktor úr, állítólag valaki két hete fekszik a posta padlóján, nyilatkozzék, hogy észlelte-e, akkor a doki döbbenten nézett volna maga elé: „Hát nem értesítették a mentőket? Hát én tisztára abba voltam, hogy szóltak nekik. Azonnal utánajárok ennek!” Azzal fölkel és kilép az irodából, de nem tud átmenni a várótermen, mert minden zsúfolva van már alig vonagló betegekkel, akikről azt hitte, hogy nincsenek ott.