Mi az, amit tudunk?

Meglehetős valószínűséggel tudjuk, hogy Ninda a csoport vezéregyénisége lesz, ez már onnan tudható, hogy nevet adtam a helynek, ahol meghalt (Ninda-ónarin sauhátun – valami olyasmi lesz, mint egy ásram). Benne lesz Aini, ahogy eredetileg terveztük; Sileni, akiről később szereztünk tudomást; és Szinensi, ahogy eredetileg nem terveztük, de ő is felmutatta belépési jogának alapját, a képesség bizonyos formáját; és persze Lýȳ. Feltehetően jut valamilyen feladat ÀÂ családjának is. (Megjegyzendő, hogy a csoport ember tagjai mind nőneműek, a „háziállatok” mind somerek. Hímnemű egy sincs közöttük.) Åmmaĩt ÎÌdaṙa nem kerülhet be a csoportba, de köze lesz hozzájuk, ámbár még nagyon messze vagyunk annak tisztázásától, hogy micsoda. Feltehetően ott fogja hagyni az állását és az országot, aminek Ninda nem lesz okozója, de támogatója és talán elősegítője. Hogy ezt követően hová megy, nem tudni; hogy megmarad-e dzserangnak, nem tudni. Van olyan elképzelés, hogy (Ninda segítségével vagy anélkül) felvételét kéri a Testvériségbe. Az kétségtelen, hogy ha ott akarjuk látni Ninda pályafutásának későbbi szakaszában, akkor erre szükség lesz, hiszen a Felhőbe enélkül nem követheti. De persze a sauhátunba már aligha jut el, hacsak nem ér meg extrém magas kort.
  Vannak még sokan, akik jelentős hatást gyakorolnak Ninda jelenlegi fejlődésére, elsősorban Angrolími és a többi fhangímester (bár most a Színangirra jár fengrát tanulni), Fendria, talán később Kásirun is. Meg a Testvériség egész légköre. De hát még nagyon az elején járunk. Az a terv, hogy majd úgy negyvenévenként ugrunk az időben és nézzük meg, hogy halad, illetve haladnak. Az első rész lesz a mostani időszak, és a másodikban, negyven év múlva megalapíthatjuk a csoportot, aztán újabb negyven, vagy talán már harminc év múlva munkához láthatnak.
  Amit viszont nem tudunk, az az, hogy mi lesz ez a munka. Ninda nem próféta vagy forradalmár, nem tudós, nem művész és nem vezető. Ninda a dzsudihar manténe – ezt már tisztáztuk –, s talán ő a Lisan al-Gaib. Vagyis hát ez elég valószínű. Tegyük fel, hogy az. Akkor mi ez a munka?
  Ennél kisebb tétre csak az ostoba teszi fel a shifgrethorját.

»»»»»»