Hát végre sort kerítettem rá, hogy megnézzem a tizenegy estét, százhuszonhat dalt tartalmazó koncertsorozatot. Néhány benyomás, csak úgy összevissza.
Az eredeti sorrend nem rekonstruálható, mármint egy-egy napon belül. A zsűri, Olga Rajecka, Ance Krauze és Mārtiņš Brauns egyedül Kristaps Solovjovs Zibsnī zvaigzne aiz Daugavas-előadásának adta meg a maximális harminc pontot, de végül Valērija Satibaldijeva nyert 5026 szavazattal, a második Agate Albekeite 1221 szavazattal, s harmadik Emīls Mangulis 550 szavazattal. (A pontozás, illetve szavazás módja nem ismeretes.)
Történt mindez 2011 februárja és májusa között. A további fellépők: Kristīne Cielava, Gabors Goldmanis, Adrija Silva Kukuvasa, Ralfs Liģeris és Alīna Ņikitina. Konferansz: Evita Zālīte és Māris Grigalis.
A tizenegy műsorszámból nyolcat-kilencet már biztos hallottam, s mit mondjak, ha ezekkel kezdődött volna ismerkedésem a lett könnyűzenével, hát rövidre sikeredett volna. Pedig nagyszerűen énekelnek. Talán a legjobban Valērija és Emīls. Ami nem sikerült, az Gaborsnak a Halleluja, igazán vékony volt a hangja, de ez még neki is túl magas, mélyebbről kellett volna indulni. Ha tud. Ami a dalokat illeti, a legjobb talán a Pasaule, pasaulīt, amit a társulat Olga Rajeckával ad elő.
Aztán kicsit már föllendült. Adrijával kezdődik az ábécérend szerint, a Gribu kā bērns vēl just, amit már százszor meghallgattam, még százszor fogok is, mert ez egyszerűen nagyon jó, aztán Agate Puteklise, amit nem fogok megérteni, amíg neki nem ülök és apróra le nem fordítom. S a Neskaties pulkstenīt is ezen az estén vették föl. (Azaz mit tudom én, lehet, hogy délelőtt volt.) De a legtöbb dalt erről az előadásról most hallottam először, és nem vagyok oda értük. A legkevésbé Kristaps dala tetszett, Man ir zirgs kas naktī dzied, és sovány vigasz, hogy elejétől végéig hiánytalanul értem. Kristapsnak egyébként fantasztikus hangja van, nagyszerű énekes, csak ez a dal nem jó.
Most Ance Krauze énekelt együtt a csapattal, a Sasala jūriņa című népdalt, ami ugyancsak nem nagyon nyerte el a tetszésemet. De ő is remekül énekel.
Az idegen nyelvű dalok estje; lettül csak az elmaradhatatlan finálé, a Tikai tā van, és a Normunds Rutulis meg a kilenc gyerek által énekelt Ti-ti-ti.
Nem az számít, hogy Adrija sokkal jobban is tud énekelni, mint ahogy a Flintstones most sikerült. Nem is akkora nagy dal, mint a Gribu kā bērns vēl just. Adrians Kukuvass látványa Frédinek maszkírozva, nagy göndör parókában – ez mindennél többet ér. Tizenegy estén át jót buliztak, és közben még hírnévre vagy a korábbinál is nagyobb hírnévre is szert tettek. Ez az, ami számít.
Ezen a koncerten hangzott el Agate Golden Eye-ának első, még átdolgozatlan változata. Furcsán üresnek hat most, amióta alaposan kielemeztem a későbbit. (Ja, az ugye világos, hogy az októberi rendező valamit mégiscsak tudott, mert a megfelelő pillanatban adta be a kék fejgépet?)
Ami nagyon nem sikerült, az Alīna Somewhere Over the Rainbow-ja, aminek nem volt jó a hangszerelése, egyszerűen nem illik az egyéniségéhez, az egész dalt más alapállásból kellett volna felfogni. Ebben a változatban ezt talán nagyon maximum Anna Šakenának tudnám elképzelni.
Gabors és Kristaps is iszonyú magasra tette a mércét a Felicitàval, illetve az ’O sole mióval, nagyon nehezet vállaltak, gyakorlatilag minden könnyítés nélkül – és átugrották. Sikerült. Gaborsnak helyenként megfakul kicsit a hangja, alig észrevehetően.
Az este csillaga szerintem Emīls az I Wishsel. Egyszerűen színpadra termett, a mozgásával, a hangjával, az előadásmódjával, a dalt én eddig nem ismertem, meg se merem már hallgatni az eredetit, tartok tőle, hogy sokkal rosszabb lesz.
És Valērija is megmutathatta, hogy óriásiakat tud sikítani.
Ez viszont a családi fellépések napja, mindenki a családjával együtt szerepel. Adrija nagyon jó volt a Piezvani mannal, megint remekül összeillettek az apjával. Náluk a kislány kezdte egyedül, aztán jött a színpadra Kukuvass, és végül az anya és a két felnőtt lány. Albekeitsék viszont mind az öten végig fent voltak a színpadon. Mangulisék jópofa indiai dalt hoztak, van benne helyes kis bűvölt kígyó is.
Kristīne jókora családjával a Stabulītét énekelte, nem mondhatom, hogy nem jól, nagyon klassz volt. Csak én – mégis maradnék Keita kis műalkotásánál a Jaunās zvaigznesről, nyolcéves korából.
Valērija, ha jól értem, arról énekelt az apjával és a bátyjával, hogy a hó esővé olvad és meleg lesz, de részleteket nem tudok, mert oroszul van. De a közönség ezt is értette, apró gyerek is énekelte velük a nézőtérről, aki sose volt szovjet állampolgár – Lettország népességének egynegyede orosz, értenek mindent.
Van egy érdekes pillanat a Tikai tā alatt, amikor Alīna fogja az egyik mikrofont, és egészen Agate elé tartja, messze saját magától. Vajon ez udvariasság vagy annak bölcs belátása, hogy bármekkora énekesnő is ő maga, a közönség csak nyer vele, ha Agate hallatszik jobban?
Az ötödik napon van Adrijának az a fellépése, a Suņuks Pifs, amit úgy hívok, hogy Csepke-effektus, ámbár nem Csepkével történt, hanem Karsai Veronikával. Kiesett a Ki mit tud? döntőjében. Mert amit előadott, az jó volt meg minden, de nem érte el egy Karsai Veronika szintjét. Ez is ilyen. Jó, aranyos, de nem egy Adrija Silva Kukuvasa szintje. Ő ennél sokkal nagyobb dolgokat tud, és már meg is mutatta a Gribu kā bērns vēl justtal. (A Rutulis-duett később jön majd.)
Agate és Valērija is két emlékezetes dalt énekelt ez alkalommal, de Adrija az, aki különlegeset vitt véghez a Dziesmiņa par ēzelītivel, ahol valószínűleg teljes hangterjedelmét bevethette. Egy héttel a Rutulis-duett előtt, amiről azt írtam, hogy az énektudása még csiszolásra szorult.
Ezúttal mindenki társat kapott, egy-egy ismert művészt (nyilván ezért nem hívtak vendéget, így eggyel kevesebb dal hangzott el); Adrija Rutulisszal lépett föl, Agate Nikolajs Puzikovsszal, Valērija Dainis Skutelisszel. Ezek mellett a legjobban sikerült Alīna és Liene Candy dala, a Rīts ir tālu vēl és Gabors karácsonyi dala Linda Leennel, a Circenīša Ziemassvētki. Valamint a Santa Lucia, amit én nem igazán szeretek, de nagyon érdekesen hangzik Ralfs és Jānis Apeinis előadásában. Apeinist én ugye Pukšs szerepében ismertem meg, őróla is lesz előbb-utóbb cikk, de elsősorban operaénekes, bariton, énekelte már Anyegint, Escamillót, Figarót, Lescaut-t, Almaviva grófját, Don Giovannit és más híres szerepeket is. És miután hallottuk, milyen, amikor kiereszti a hangját, megmutatta, hogy képes visszafogni, hogy a gyerek is hallatsszon, akinek nincsen operaénekesi képzettsége és hozzá való szuflája. Erre nagyon kevesen képesek. Vagy én eddig nemigen láttam effélét.
Ez jól megfigyelhető a műsort záró Tikai tānál, ahol mindenki a párjával szerepel, Kristapsnak kettő van, a Putnu Balle két tagja, meg a két műsorvezető, tehát huszonegyen vannak a színpadon. Ralfs jól hallatszik Apeinis mellett, még Gabors is Leen mellett, sőt Kristaps is, de Rutulis hangja teljesen elnyomja Adrijáét, sőt Puzikovsé is Agatéét, aki teli torokból énekel, és tudjuk róla, hogy iszonyú hangerőre képes – de kell hozzá a hangosítás, és itt mindenki ugyanazt kapja. Még Skutelis is elnyomja Valēriját. Rutulisnak van érkezése gyorsan lekapni a magasra állított mikrofont, hogy a pöttöm Adrija fölérje, de a keverőpultnál ülőnek nem jut eszébe kapcsolni.
Emīls dalt írt a kosárlabdáról, végül is a célnak megfelel. Alīna három dalból gyúrt össze egy keveréket – mit mondjak, nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt. Az sem, hogy felléptették Dāvis Dudelist, az előző évi Latvijas Zelta talanti döntősét, aki nem énekel, hanem… akrobatikus biciklizik. Szó se róla, igazán klasszul, de hogy kerül a csizma az asztalra?
Többen játszottak hangszeren: Valērija hegedűn, Ralfs tubán, Kristīne rokkán…
Ez a népdalok estje, mindenki az őrületes méretű lett népdalkincsből merít, kivéve talán Valēriját, aki latgalul énekel, és ha a latgal külön nyelv, akkor talán külön nemzetiség is. De ezt ugye nem tudja eldönteni senki. Mindenesetre szerintem ez a legjobb az este folyamán, és a legnehezebben a Ričs családdal, három úriemberrel boldogultam, akik a Tumša nakte, zaļa zālét énekelték valami sose hallott dallamra dzsessz-stílusban… ezt azért talán mégse.
Adrija első Sarkanās kurpes-előadása és Agate Mazs cinītise ennek a napnak a gyümölcse. Kristaps a Desmit tūkstoš jūdzest énekelte, egészen úgy, ahogy a Notiņastól már megszoktam, de nem úgy, ahogy ő maga szokott énekelni. Valami nem volt rendben, nem úgy szólt a hangja, ahogy kellett volna. De borítsa jótékony feledés, ahogy azt is, hogy Ralfs belesült Račs dalszövegébe. Megesik. Visszahozta, megmentette az előadást.
Tizenhat dalt vittek színpadra, az első három helyezett, Valērija, Agate és Emīls két-két dalt énekelt, valamint Olga Rajecka a gyerekekkel és vendégek is felléptek. Ezúttal a sorrendet is nagyjából rekonstruálhatjuk, mert kiírták, csak egy kicsit furcsán, néhány szám hiányzik, a hatos szám kétszer van, és a vendégek fellépései nem kaptak számot.
1. Kristīne Cielava: Es atnācu uguntiņu (Zigmars Liepiņš, daina)
2. Kristaps Solovjovs: Zibsnī zvaigznes aiz Daugavas (Zigmars Liepiņš, daina)
4. Gabors Goldmanis: Atgriez, Kungs, mūs visus atkal mājās (A. Pundiņa)
5. Ralfs Liģeris: Tēva cepure (L. Ritmane–A. Ritmanis)
6. Agate Albekeite: Dig a Little Deeper (Randy Newman)
6. Agate Albekeite: Puteklis (Kārlis Lācis–Jānis Elsbergs)
7. Adrija Silva Kukuvasa: Ir jau vēls (A. Krēsla–Guntars Račs)
8. Emīls Mangulis: Mammu, nebaidies! (Artūrs Mangulis)
9. Valērija Satibaldijeva: Atziedi dvēsele (Raimonds Pauls–Leons Briedis)
12. Emīls Mangulis: Dzeltenais klavesīns (Egons Valters–L. Sīle)
13. Valērija Satibaldijeva: Lelle (B. Zambrini–R. Cini, F. Migliacci)
Agate másodszor énekli a Puteklist, és ezúttal nem kellett megköszörülnie a torkát, de ez minden jó, amit erről a fellépésről elmondhatunk. Alighanem kimerítette a hangját az előző dal. Persze ha mindkettő hatossal van számozva, akkor nem tudhatjuk a sorrendjüket, de a Dig a Little Deeper akkora rákészülés, hogy szerintem az volt előbb. Senki nem tenné egy apró kilencéves kislány műsorába bármi más után, akkor sem, ha esetleg egy vendégfellépés köztük volt. (Ami valószínű. Először arra gondoltam, hogy a Dig a Little Deeper jelmeze alatt ott lehetett a Puteklis testhezálló szürke ruhája tüllszoknyástul, ezüstövestül, fordítva meg nem oldható meg – de a Puteklis-jelmez kezeslábasa hosszú ujjú, nem fér a királylányjelmez alá, hacsak nem feltűrt ujjal; márpedig mind az előző jelmezből kibújni, mind ezt felölteni és rendbe tenni hosszú idő. Egy vendégfellépés és a konferansz, egyéb időhúzás kellhetett. Kettőnél több vendégfellépésre viszont nem volt mód, mert Agate csak a két műsorvezető Bērna lūgšana című dala és Lauris Reiniks fellépése közben nincsen jelen, az Olga Rajeckával énekelt Vienmēr no jauna alatt már porszemjelmezben [puteklis – porszem] van, a Tikai tāt viszont abban a boszorkánykosztümben énekli, amiről az egyetlen fennmaradt felvétel hét hónappal korábbról, a Latvijas Zelta talanti versenyről van. Magyarázatnak azt tudom elképzelni, hogy a műsor második fele alatt valami baj érte a porszemruhát, elszakadt, leöntötték valamivel, de ez a jelmez is készenlétben volt.)
Kristaps nagyszerűen énekli a Zibsnī zvaigznes aiz Daugavast, nem is az a baj ezzel, hanem hogy ebbe a dalba lehetetlen életet verni, pedig Lāčplēsisre, ők mindent megpróbáltak. És rákövetkező nyáron Keita is, egész másképpen, de ez a dziesma végérvényesen halott, nomirusi, vége van. Egy rémület az egész. A dallammal nem lenne baj, de új szöveget kell írni hozzá, vagy olyanok szájába adni, akik egy árva hangot se tudnak lettül.
A fiúk mind remekeltek. Azt nem egészen értem, hogy Lettország virágokból kirakott térképére a Goldmane kislányok miért tűzik ki a versenyzők fényképeit lakóhelyük szerinti pontokra, de közben Gabors megint ragyogóan énekel. Ralfs elég nehéz dalra vállalkozott, nekem nem nagyon tetszik, de ő is nagyszerű. De megint Emīls viszi el a pálmát a fiúcsapatból.
Valērija az Atziedi dvēselével egyszerűen óriási, aki ezt így el tudja énekelni, mindent tud, bár nekem ez a dal se nagyon tetszik, de alighanem meg fogom szeretni.
Hat és fél év telt el, s most megpróbáltam utánanézni, mi történt azóta szereplőinkkel. Csekély eredménnyel. Agate, Valērija és Emīls azóta is tett már közzé zenei felvételeket, a többiekről semmit sem tudni. De hát épp csak felnőttek azóta, nem is mind, tizennégy-tizennyolc évesek, még mindig lehet bármi belőlük. Énekelni, szerepelni nagyszerűen tudnak mind a kilencen.