Mánya Zsófi és az ő hangja
Majdnem egy éve írtam le ezt a mondatot:
A kamera felülről közelít Lohanre, aki elszántan préseli ki a szavakat, de olyan selymes hangon, amit még soha nem hallottam Mánya Zsófitól.
Ez döbbenetesen találó megállapításnak bizonyult. Még soha nem hallottam ezt a hangot Mánya Zsófitól, sőt a leírt jelenetben sem. Ugyanis Bogdányi Titanilla volt az.
A tévedés drasztikus és megdöbbentő. Viszont úgyszólván elkerülhetetlen. „Bezzeg az én időmben” a magyar szinkronszínészeket még megbecsülték, számon tartották, és a nevüket kiírták az újságba. Rádió- és Televízióújság, így hívták. 
Akkoriban ez volt az egyetlen újság, ami a tévéműsor (és a rádióműsor) közlését tartotta fő céljának, ez még online kiadványokban sem jelent meg, ugyanis nem voltak online kiadványok. Nem volt net. De ez az egyetlen újság nagyjában-egészében minden fontos információt közölt. Akkor még. Később már nem közölt minden fontos információt, aztán a nevét is megváltoztatta, sokasodni kezdett, mindenkinek mérhetetlenül fontos lett műsorújságot kiadni, és a tévécsatornák szaporodásával meg a horoszkópoknak és bulvárhíreknek fenntartott hely növekedésével, igazán beláthatjuk, nem jutott már papír arra, hogy minden csip-csup információt beletegyenek az újságba, például arról, hogy mi lesz a tévében.
„Bezzeg az én időmben” még fontos információ volt, hogy kik játszanak egy filmben. Akár az arcukkal, akár a hangjukkal. Akkoriban még élt egy hiedelem, hogy a szinkron egy embert próbáló művészi feladat, amihez nemcsak gyakorlat kell, fantasztikus ritmusérzék, a beszédszervek fölötti tökéletes uralom, hanem tehetség is, az a bizonyos plusz, amit semmilyen iskolában nem lehet megtanulni. Később, egy felvilágosodott korban már rájöttek, hogy a szinkron voltaképpen csak annyi, hogy leírt szöveget olvasunk egy mikrofonba, akárki meg tudja csinálni.
A régebbi hiedelem volt az igazság.
Mánya Zsófi már a modern korban lett szinkronszínésznő. 1986. április 15-én született. „Szakterülete” az Olsen ikrek szinkronizálása, de megszólalt már Camilla Belle, Mika Boorem, Dakota Fanning és Mae Whitman szájából is, hogy találomra válasszak négy híresebbet. Játszott a Dante poklában, a Harriet, a kémben (címszerep), az A hazafiban, és a lista csak növekedni fog.
Történetesen a Lindsay Lohan ikreket nem szinkronizálta. Ő se csinálhatott mindent.
Bogdányi Titanilla 1986. április 12-én született, vagyis pontosan három nappal pályatársnője előtt. Eddig hat filmben szólalt meg az ő hangja Lohan szájából. Volt Alexa Vega hangja a Kémkölykök filmekben (is), Anne Hathawayé a Neveletlen hercegnőben (is), és például szinkronizálta Camilla Belle-t, Mika Booremet és Mae Whitmant, hogy találomra mondjak hármat az előző négy közül. Dakota Fanninget eddig történetesen nem, viszont neki is jutott egy fél Olsen iker, Mary-Kate, két filmben.
És igen, ő szinkronizálta a Lindsay Lohan ikreket. Lohannek igazán nincs oka panaszra, a mai magyar szinkron színe-java fordította az idejét őrá és a szavait magyarra: Bogdányi Titanilla, Szinetár Dóra, Vadász Bea, Haffner Anikó, Molnár Ilona, Nemes Takách Kata. Még olvasni is élmény a névsort.
Csakhogy az embernek vagy el kell olvasnia külön a neten, az Internetes Szinkron Adatbázisban a neveket, vagy sajátfülűleg beazonosítania őket. Ezt a tévedést látva, azt hiszem, rá fogok szokni az online eljárásra, mert a sajátfülűség, úgy látszik, nem tökéletes, és az itt felsorolt hölgyek, valamint a fel nem soroltak és természetesen az urak fontos közös jellemzője, hogy olyasmit csinálnak, ami sokkal több odafigyelést, tiszteletet és szeretetet érdemelne a közönségtől, mint amennyit kap.
Mindig csak azt tudom emlegetni, hogy egy beszélgetésben említettem Szabó Sipos Barnabás visszavonulását a szinkrontól, és hogy ő olyasmit tud, amit senki más a világon. Mit, kérdezték. Szabó Sipos Barnabás hangja lenni, feleltem.
Ezek az emberek nem iparosok, nem segédmunkások, hanem színművészek. És mindegyikből csak egy van, akkor is, ha időnként még én is összetévesztem őket.