Az azért nem kis dolog, ha az ember több mint egy évtized után szakít a lappal, amit a legtöbbet olvasott. Nem, nem azért, mert Dezső András megírta ezt a cikket, bár tény, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban. Azért, mert eljött az ideje elgondolkodni. Mit akarok én ettől a laptól? Mit akar ez a lap az olvasóktól?
Emlékszem az Index alakulására, már Internetto korában olvastam, sőt én már az ABCD-t is olvastam. Együtt van ez már tizennyolc év is. Kis magyar nettörténelem. Az ABCD kísérlet volt arra, hogy kell magazint csinálni számítógépen, a multimédia volt a bűvös jelszó, ma meg már jóformán a szót sem ismerjük, minden multimédia lett. Az Internetto kísérlet volt arra, hogy kell lapot csinálni neten. Az Index eredetileg lázadás volt, az IDG kirúgta a főszerkesztőt, Nyírő Andrást, a magyar net egyik prominens alakját, mire a szerkesztőség ment vele és megalapították az Indexet. Aztán – az Index kísérlet lett arra, hogy kell a magyar net egyik legdöbbenetesebb színvonalbeli zuhanását bemutatni.
Mindhárom kísérlet sikerült, de most már csak ez a harmadik számít. A többi elmerült a feledésben. Ha arra gondolok, hogy olyan embereket, mint Nyírő meg Uj Péter, akik valaha megcsinálták ezt az országot a neten, az utókor esetleg az Indexről fog megítélni (Uj Pétert esetleg a 444.huról is, ami kvázi ezzel nyitott meg), akkor eléggé nyugtalan vagyok a saját legrosszabb műveim felől. De hát ez van.
Az Indexnél viharos gyorsasággal elfelejtettek magyarul. Nálunk a LAttilaD.orgon, a Facebookon, szerte a neten kabarészámba mennek az Index által naponta százával termelt nyelvi zagyvaságok, a szerkesztőségnek sikerült olyan képet kialakítani magáról, hogy az újságírónak jelentkezőknek olyan kérdéseket tesznek föl, amikre a hülye is tud egyetlen szóval válaszolni (milyen színű az ég, hány nap van egy hétben), és ha a válasz nem egy nyakatekert, zűrzavaros okfejtés, tele ismétlésekkel és csonka, összevissza szerkesztgetett mondatokkal, akkor tűnjenek a fenébe. Az Indexet olvasva az embernek az az érzése, hogy a magyar nyelv a kihalás szélére sodródott, már senki nem tud rajta értelmes mondatokat alkotni, hamarosan átveszi a helyét az angol. A korrektorok kihaltak, az újságíró egyszer lepötyögött szövege mindörökre úgy marad, ahogy az ujja alól kikerült, ők pedig olyan különleges monitort használnak, ami mindig az utolsó szót mutatja.
Az Index állatorvosi lova annak a politikai nyelvnek, amit a sajtóperektől rettegő főszerkesztők találtak ki, a szerintelésnek. Ha egy politikus nyilatkozik, az újságíró telenyomja a szöveget a „szerint”, „fogalmazott”, „elmondta” és hasonló kifejezésekkel, mert nem elég egyértelműen közölni az elején, hogy ami most következik, azt a nyilatkozó politikus mondta, hanem egyfolytában lengetni kell a fehér zászlót: „Ő mondta! Nem én! Én csak leírtam! Ezt is ő mondta! Ő a felelős az egészért! Ezek nem az én szavaim!” Egy ponton az egész agyonelhatárolódás átcsap nevetségességbe, és már sem azt nem hisszük el a szerzőnek és lapjának, hogy a politikus tényleg ezeket mondta, sem azt, amit a japán állatkert pandájáról írnak. Semmit.
Az Index a tudományos híreket egy az egyben fordítja le külföldi szaklapokból, ahol a szűk szakmai nyilvánosságnak szánt írások vannak, tehát odavaló nyelvet használnak. A fordítók hiába állnának a helyzet magaslatán (nem állnak), a szöveg a széles nyilvánosságnak szánt lapban tökéletesen érthetetlen maradna. Sok száz cikket olvastam olyan területeken, amikhez konyítok valamicskét, és egy árva kukkot sem értettem belőlük. A net más helyein igen.
És végül jött a bulvár. Az Index nem Dezső András cikkével süllyedt bulvárlappá, de ez az első eset, hogy pletykákat olvasok a lapban. Dino Marsani alsónadrágban az ágyába invitálja a hozzá érkezőket? „Pletykálnak például arról”? A jóember nem tud ugyan magyarul, de most, hogy az Index meginterjúvolta, alighanem lefordíttatja magának a róla szóló cikkeket, aztán vagy bepereli a lapot és megnyeri, vagy legyint egyet és ő lesz az erkölcsi győztes. Egy újságnál egy ilyen cikkért Dezsőt holnap kirúgnák, függetlenül Marsani reakciójától, mert erre a színvonalra márpedig nem züllesztjük a sajtóorgánumot és kész. De nem fogják, ez látható abból az irányból, amerre a lap halad, az Index már nagyon régóta nem hírportál, hanem kattintásgyár. Akinek a cikkeire a legkevesebben kattintanak, az lesz kirúgva. Úgyhogy ömlenek a hamis hírek, a blikkfangos című, de semmitmondó cikkek, aztán majd jön a jó sok „villantott”. Egy időben minden tele volt a címlap alján azzal, hogy ki mindenki „villantott” bugyit, cicit, agyat azt nem, végül ezt az egészet kirakták egy külön Velvet nevű oldalra, beírtam a gugliba, hogy „bugyit villantott”, egyből jött például ez. Azt megtudjuk, hogy Stacy Keibler hány éves (33), hogy milyen (eszméletlen dögös), hogy kinek a csaja (George Clooneyé), de hogy egyébként ő maga kicsoda, azt nem. Viszont látni lehetett a bugyiját, három felkiáltójellel, ami annyira sexy (sic!), hogy a szerzőt különösebben nem is zavarja, hogy nem látható, külön képsorozaton nagyít rá és tapsikolva élvezkedik, hogy megtalálta, egy félcentis szövetcsíkot a nő combján. Na, az ilyeneket nem szabad beengedni olyan áruházba, ahol nőiruha-osztály is van.
Szóval ez akkor kiment az Indexből, de most majd visszajön, Dezső ma még csak élvetegen mesél Marsani alsógatyájáról, legközelebb már megpróbálja lefotózni is, mert akkor baromi sokan kattintanak rá, és vastag prémium lesz. Félreértés ne essék, az élvetegség nem az alsógatyának szól, hanem annak, hogy az ő cikke lesz a szenzáció. Nem Marsanira gerjed, hanem a főszerkesztői fültővakarásra.
De ezt most már nélkülem, jó? Szépen törlöm az Indexet a feedjeimből és leveszem a lájkot a nemrég indult Facebook-oldalukról. Azt nem mondom, hogy soha többé nem kattintok indexes linkre, nincs ilyen szándékom, de rendszeres olvasójuk nem vagyok többé. Majd tessék szólni, ha a jelenlegi üzleti modell befuccsol és kattintógépek helyett olvasókat akarnak megint.