Elkészült a Kissy huszonötödik része. Jó szórakozást kívánunk hozzá.
– Nicsak – mondta Molly –, egy lyuk.
– Biztos lakik benne valaki – felelte Maverick.
– Nyúl.
– Ahhoz túl kicsi. Sündisznó.
– A sündisznó bokorban él!
– Üregben is – mondta Pierrette.
– Ezt nem áshatta sündisznó – mondta Françoise. – Akkor látnánk a keréknyomokat.
Kissy megvakarta a füle tövét. Jól hallotta? Vajon tudja az a gyerek, hogy néz ki egy sündisznó? Miféle keréknyomokat?
– Miféle keréknyomokat? – tudakolta Molly pontosan ugyanezt.
– A munkagépekét, amik a földet kivájják, meg persze szállítják a munkásokat, kis narancssárga műanyag sisakos sündisznókat, akik narancssárga-ezüst csíkos kerítés mögött dolgoznak. De ilyen pici az egész.
– Sündisznó tényleg nem nagy állat – hagyta jóvá Elke.
Kissy bólintott. Persze hogy Françoise se normális. Fölvették volna máskülönben egérnek egyáltalán?
Maverick cincogott, s a Discovery lassan megkerülte a házat, mindig feléje fordulva. Nimby az egyik képernyőn a helikopter kameráját figyelte, a képen itt-ott pontok jelezték a távolságot, amit a gép kiszámított; a másikon írta a programot; a harmadikon követte a számításokat.
– Kösz, egérke, leszállhatsz, most egy kicsit gondolkodnom kell.
Kissy ekkor nem látta a Discoveryt, a ház túloldalán járhatott, csak a mozdulatot, ahogy Maverick keze megrezdül a kormányokon, s tudta, hogy a helikopter úgy csap föl a magasba, mint egy megriadt madár, s mire a kislány visszarántja a kormányokat, a gép talán már az öböl túloldalán jár. Maverick magabiztos, nyugodt pilóta, de vakmerő is. Egyszer majd rajtaveszt és lezuhan.
Lelki szemeivel már látta a helikoptert, amint füstcsíkot húzva, ballisztikus ívben zuhan a mélybe, fölötte ott lebeg Maverick ejtőernyővel, s nagy füleit a szélnek feszítve kormányoz.
– Nem is rossz – mondta Nimby. – Hamarosan indulhatunk próbarepülésre. Egyelőre ne válasszatok tengerentúli célpontot, mert azért követni még szükséges lesz a gépet.
Végigsétált a kölykök sorfala előtt és kihirdette:
– Akkor kezdjük. Most a szakácsmesterséget fogjuk gyakorolni. De másképp, mint Vanessával, aki rögtön a hámozással, darálással, szeleteléssel kezdi. Mi először is a zsákmány elejtését tanuljuk. Mai zsákmányunk: a mellettetek álló kisegér.
Derültség hullámzott végig a csapaton.
A sorsolással persze nem lehet csalni, erre esély sincsen, a program sorsol ki hét párt, már Compiègne-ben is használták. A kód nyilvános, bármilyen változtatást egyből kiszúr bárki. Ha beleolvas. De miért olvasna bele bárki pont aznap délelőtt egy hetek óta használt programrészbe?
Kissy erre építette tervét. Hajnalban kiosont a telefonjával a fürdőszobába és kinyitotta a programszerkesztőt. Az egérpárok összesorsolását egy DualMouse nevű függvény végzi. Ennek a hívását kicserélte arra, hogy DuelMouse, így is értelmes, csak nem kettős egeret, hanem egérpárbajt jelent, és mivel pár sorral lejjebb ott van a DualMouse kódja, senki se fog fölfigyelni, hogy nem így hívják. A DuelMouse kódját viszont eldugta a kommunikációs protokoll egyik rejtett zugába. Belemásolta az eredeti DualMouse-t, aztán beleírta, hogy Maverick párja Christian legyen, Nique-é pedig Claude, és csak a többi tízet sorsolja ki.
– Van ott egy kis baráti társaság, akik örülnének neked.
– Hé, öreg, az már drágább lesz!
– No mennyi?
– Hát akkor egy százas fejenként.
– Nem gondoltál még rá, hogy nagyobb tételnél árengedményt adj?
Kissy tenyerébe temette az arcát. Pi és az ő humora.
– Nem…
– Jobban fogyna az áru. Csoportos megrendelőknek, mondjuk húsz darabtól kezdve, tíz százalék engedmény. Vagy így is van vásárlód bőven?
Kissy halkan nyüszített.
– Van sok.
– Ennek örülök. Szomorú lenne, ha egy ilyen menő környéken ne lenne fizetőképes kereslet. Szép sziget. Én először járok itt. Te itt laksz, ugye?
– Aha.
– Szép tőled, hogy suliszünetben kipótolod a szüleidnek a kosztpénzt.
Kissyben emésztő vágy ébredt egy palacsintasütő után.
Több hasztalan rúgás után egy rendőr lépett elő valami fegyverrel, ők félrehúzódtak, s a rendőr szétlőtte a zárat. Castelli berúgta az ajtót, és beözönlöttek.
Kis előszoba, a végében konyha, az ajtóban Françoise, beljebb a pasas késsel a kezében.
– Rendőrség – mondta Castelli. – Tegye le azt a kést, ennek semmi értelme!
– Zsaruk – motyogta Ramona. – Átkozott, mocskos zsaruk, engem nem kaptok el élve, számítottam rátok! – Bal kézzel hirtelen fölkapott valahonnan egy apró tárgyat. – Tudjátok, mi ez? – Kis pálinkásüveg volt, benne kék folyadékkal. – Nitroglicerin, zsarukáim. Ha ezt elejtem, az egész épület eltűnik a föld színéről, velünk együtt! Felfogtátok?
– Felfogtuk – mondta Castelli sápadtan, és a két egérre nézett, akik ott álltak mellette, Françoise-nak kés a kezében, Kissynek semmi. – Mit akar, mit tegyünk?
– Én most szépen kisétálok innen. A gyerek velem jön túsznak. Ha elsütitek a puskátokat, ő is meghal és ti is. De azért jobb lesz, ha lerakjátok a fegyvert a földre. Gyerünk!
– Oké – mondta Castelli, és lehajolt, hogy letegye a fegyverét. – Oké, Darko, letesszük. Fegyvert letenni! Csak nyugalom, rendben?
– Egy pillanat türelmet – szólalt meg Kissy. – Lehetne egy szerény alternatív javaslatom?
– Te meg mit akarsz? – förmedt rá a shindy.