És szóla az Úr: „Legyen világosság!” És lőn világosság. És látá az Úr, hogy a világosság jó.
És szóla az Egyház: „Legyen sötétség!” És lőn sötétség. És látá az Úr, hogy a sötétség nem jó.
Kéré hát az Egyházat, hogy a világosságot visszaállítná. És mondá az Egyház: „Dafke.” És látá az Úr, hogy a dafke sem jó.
Kéré hát az Egyházat, hogy magát meggondolná, hát iszen a sötétségben csak a velágítás mi költséget fölemésztend, ám az Egyház megköté magát és gyárta lámpákat, mik feketék valának, és magok körül setétséget árasztának.
És jövének a három királyok szép ajándokkal, köszöntni Jézust, kedves, szép szavokkal. És kérdé Mária: „Jónapot, jónapot, három királyok, huszonnégy testőrök, kilenc sofőrök, harminckét motoros rendőrök, mi járatban erre?” És azok mondák: „Jövénk mink néked magzatodat köszöntni.” És Mária pirula és felelé: „Én még szűz vagyok. Menjenek kendtek a fenébe, míg szépen mondom.”
És mondá az Úr: „Bizony ez világban a bűnök nagyon eluralkodának, csinálandok ezért esőket és mindenkit vízbe fojtandok, kivéve Noét és a családját. Beszélék, uff.” És kérdék szépen az emberek, hogy hiszen a legtöbb népek nem is hallának parancsolatidról, hogy kérheted rajtok számon, meg mi bűnök van a ma született magzatoknak meg az állatoknak, amaz kettőn-kettőn felül, és miért nem bűnhődendenek a halak, ha a bárányok igen. És felelé az Úr: „Dafke.” Mert addigra már az Egyháztól eltanulá.
És jöve az Úrnak angyala lángoló pallossal és kérdé: „Mit cselekedtetek vala, holott megtiltatott néktek, hogy imez fának gyümölcsét leszakítandjátok?” És felelé Éva: „Leszakítánk.” „És?” „Kukacos vala.” „És?!” „Elvonulánk a bokorba inkább”, felelé akkor Ádám. „Éééés?!” „És lehúzám Éváról a fügefalevelet.” „ÉÉÉÉÉS???!!!!”
Ez időtől fogva jöve szokásba, hogy a szent gyónás alatt addig faggaták a paráznaság bűnébe esett fiatalokat, amíg minden részletet meg nem tudának. És gondolának sűrűn azután reá. Mert más szex az életükben nem vala.
Akkor kérdé Jézus: „Imez férfiú már három napja halott vala?” Mondák néki, hogy igen. És mondá Jézus: „Bizony mondom néktek, balgatagok valátok, mikor azt hivétek, hogy én őt feltámasztandom. Mert mi zsidók vagyunk, felebarátim.” Kérdék tőle, hogy ez miért baj. „Bizony mondom néktek, ha mi grönlandi inuitok lennénk, még leendene értelme az Úr segedelmével. De itt a Közel-Keleten, a sivatagi hőségben imez férfiú már két napja megkukacosoda. Béke veletek.” És továbbmene.
De az apostolok összesúgának a háta megett. „Nem teve csodát”, mondá Júdás. „Bizony nem, pedig mily régóta várák a népek”, mondá Simon. „Teendjünk hát a csodáról”, mondá Máté. „Milyeténképpen?”, kérdé András. „Mondandjuk azt a népeknek, hogy holnap feltámasztandja, csak még imádkozandania kellend. Holnap pedig már másik városban leendünk, ott elhíresztelendjük, hogy csodát teve. Most pedig menéndjetek, nézendjétek meg, föl van-e nyergelve minden teve.” „Csodát”, mondá Tamás, „még maradni akartunk vala.” „Teve csodát?”, jöve oda egy helybeli. „Halleluja!”
És jövének akkor a helybeli asszonyok és férfiak egy nőt vezetve, kiről kérdé Jézus: „Mit akartok teendeni imez nővel?” Mire ők felelék: „Megkövezendjük mint bűnöst.” „Minémű bűne vala?” „Paráználkoda.” És mondá Jézus: „Bizony mondom néktek, ki közületek nem bűnös, az vesse rá elsőnek a követ.” Akkor előlépe egy asszony, fölragada egy követ, és agyonsújtá a parázna nőt, ki legott meghala. És mondá Jézus: „Néha nagyon idegesítő vagy, anyám.”
És mondá Jézus: „Várjatok. Leend bor üstöllést.” És lépe a vizeskorsókhoz és teve csodát: ímé bizony mindenik korsóban bor terem vala. És mene híre imez csodának, és jövének fináncok és megbünteték Jézust, amiért nem az előírások szerént állított elő jövedéki terméket vala.