Filmajánló gyerekeknek 2.
Előző cikkünket elláttam egypár képpel, így szebb. A Kismaszatból olyan képet választottam, ahol éppen nem rohannak, mert így Bodrogi és a gyerekek is mind rajta lehetnek, meg a kutya. Meg a taxi. Meg a sarokban egy nyolcvanas évekbeli telefonfülke. A Micike fotója sajnos nagyon apróra sikerült, ilyen a kópia, de legalább ezen is mind rajta vannak a gyerekek, meg Micike. A Ramonából vett képen csak Ramona van rajta, az egyik fantáziaképén, amin világgá megy, elég gyorsan halad, két kontinens öt városából vannak épületek a háta mögött. Az E. T.-ből inkább a gyerekekről vettem egy képet, mert magát E. T.-t talán még a mai gyerekek is látták, ha a filmet esetleg még nem is, és ott van a hátuk mögött az a csillagmintás, nyolcszögletű ablak, ami az egyik kedvencem. A Harmadikból pedig egy igazi spielbergi jelenet az anyahajó tömérdek fényével.
Telefonpapa
(rendezte Mihályfy Sándor, 1982)
Kezdjük megint régi gyerekfilmmel, főleg azért, mert a legtöbb magyar gyerekfilm régi. A nem gyerekfilmek is. Egy kedves kis filmet hoztam harminc évvel ezelőttről, aminek főhőse (Léner András) állandóan telefonál, mert a papája (Haumann Péter) is folyton telefonál. Persze nem mobilon, az akkor még nem volt, az embernek el kellett menni valahova, ahol volt telefon, és akkor tudott beszélni. Sétálni csak annyit lehetett beszélgetés közben, ameddig a vezeték elért. Andris kicsi korában csak telefonon beszélhetett az állandóan elfoglalt papájával, ezért nevezte el telefonpapának, eléggé megdöbbentve mamáját (Halász Judit). Most, hogy már nagyobb, barátot szerez magának telefonon (Csákányi Lászlót).
Vadkörték – A tihanyi kincsvadászat
(rendezte Felvidéki Judit, 2003)
Azért készülnek gyerekfilmek ebben a században is, s ez a példány igazán kedvesre sikerült. A történet egyszerű: Kásás tanár úr (Alföldi Róbert) a Balatonhoz megy a Vadkörtékkel (Czető Zsanett, Czető Roland, Galgóczy Gáspár, Gönczöl Péter, Stukovszky Tamás), egy klassz, de egyébként átlagos nyaralásra. Az lenne, ha nem lennének a kincsrablók. Egy vérbeli gyerekfilmben mindig van tét, s egy igazi nagy aranykincsnél jobbat keresve sem találni.
Holt költők társasága
(Dead Poets Society, rendezte Peter Weir, 1989)
És akkor valami egész más: nem gyerekfilm, és mégis az. De indoklás kell hozzá, hogy miért ajánlom gyerekeknek; talán az egészen kicsiknek még nem, ők unnák.
A gyerekkor egyik lényegi része az (kellene hogy legyen), hogy eldöntsük, kicsoda-micsoda is vagyunk mi a világban, mihez kezdjünk a világgal és mindazzal, ami benne van. Ez nem a „mi leszel, ha nagy leszel”, ez az, hogy milyen ember leszel, ha nagy leszel. Legkésőbb óvodáskorban már elkezdődik, és általában még bőven tart az ember húszas éveiben is.
Csak akkor alakíthatjuk ki önmagunkat, egy emberi lényt a születésünkkor kapott hús- és csontkollekcióból meg a benne keringő gondolatokból, ha egyszer-kétszer fellázadunk valami ellen. Ez legtöbbször az iskolával függ össze, mert kétféle iskola van: ahol az egységes és egyforma tananyagot akarják egységesen és egyformán beletölteni az eredetileg különböző gyerekfejekbe, és ahol nem érik be ezzel, hanem egyforma gondolatokat is beléjük akarnak tölteni, ahol az a cél, hogy az iskolát végül csupa egyforma ember hagyja el.
A történet helyszíne egy ilyen iskola, egy előkelő amerikai főiskola, aminek egy évszázad óta négy talpköve van: Hagyomány, Becsület, Fegyelem, Érdem. Más szóval: egyformaság. Soha nem derül ki, hogy kerülhetett az iskola tantestületébe egy olyan ember (Robin Williams), aki az egyformaság helyett az egyéniséget tiszteli, és nem arra tanítja diákjait, hogyan legyenek egyformák, hanem hogy hogyan legyenek önmaguk. Veszít – és ezáltal arat igazi győzelmet.
Mrs. Doubtfire
(rendezte Chris Columbus, 1993)
És ha már Robin Williams, akkor Mrs. Doubtfire, akadhat még gyerek, aki nem ismeri. Daniel Hillard története, a világ legjobb apukájáé, aki imádja gyerekeit (Lisa Jakub, Matthew Lawrence és Mara Wilson) és boldogtalanul él a feleségével (Sally Field), de ezt csak akkor veszi észre, amikor Miranda beadja a válópert. (Aki most fölkapja a fejét, hogy miképpen ajánlhatok válóperről szóló történetet gyerekeknek, azzal közlöm, hogy hatvannégy évvel maradt el a világ folyásától, és kap huszonnégy órát, hogy elolvassa A két Lottit, utána verni fogom.)
A legtöbb apa ilyenkor harcolni kezd a gyerekeiért, ezt teszi Daniel is. Bíróságon, hisz hol máshol. De egy igazi színész és utánzóművész nem éri be ennyivel, ő egész nap a gyerekeivel akar lenni, akár azon az áron is, hogy se a felesége, se a gyerekei nem tudhatnak róla. Felcsap hát kedves öreg nevelőnőnek a gyerekei mellé.
Csók, anyu
(rendezte Rózsa János, 1986)
Ez egy igazi felnőttfilm, emberek, nincs vita. Felnőttek problémáiról szól, felnőttek mondják el felnőtteknek, a felnőttek nyelvén. Aki most beleszól, hogy akkor miért ajánlom gyerekeknek, attól büntetésül a fele időt levonom, már csak tizenkét órát kap, hogy elolvassa A két Lottit, és még aránylag szerencsésen megúszta. Kaphatott volna a fejére még egy köteg olvasnivalót.
Felnőttet ugyanis kétféleképpen lehet létrehozni. Első módszer: végy egy gyereket, várj valahány évig, és kész a felnőtt. Második módszer: végy egy gyereket és nevelj belőle felnőttet. Így se lesz kész gyorsabban, viszont igazi lesz. Az első módszerrel csak ivarérett egyedet lehet nevelni, aki lehet, hogy föléri már a felső polcot meg föl tud emelni egy krumpliszsákot, de nem gondolkodik úgy, mint egy felnőtt. Azt meg kell tanulni.
A Kalmár szülők (Udvaros Dorottya és Koltai Róbert) az első módszerrel nevelik a gyerekeiket (Lajtai Kati és Gévai G. Simon). Ők ugyanis dolgoznak. Állandóan. Anyu idegenvezető, apu fontos elvtárs valahol (akkoriban a vezetőket elvtársnak szólították, de már csak őket), másodállása is van, szóval vadul keresik a pénzt. A gyerekeikre nincs idejük, egymásra sincs, van egy nagy táblájuk filctollal és mágneses lapocskákkal, azon át folyik az életük. A gyerekekkel nem törődik senki.
Egészen addig, amíg a fejükre nem omlik az egész elrontott zűrzavar, és a szakadék szélén megtalálják a megoldást. Csoda történik – amolyan kisebbfajta, házilagos csoda. Lehet, hogy nem is lesz tartós. De megcsinálják és örülnek neki.
Attól lesz felnőtt valaki, hogy az ilyen dolgokat megtanulja. Nem akkor, amikor Kalmárék, már sokkal hamarabb, amilyen hamar csak lehet. Például abból, hogy megnézi ezt a filmet.