„Miért csinálják egy társasházzal azt, hogy ideraknak egy mozgássérültet?” – akarta tudni egy középkorú nő, amikor arról tárgyaltak, hogy engedélyezzék-e Kankovszky Cecíliának rámpa építését társasházi, alagsori lakásához. Mert a rámpa csúnya és rontja a ház összképét.
Itt tartunk. Leszavazzák, mert megdöbbentő még a gondolat is, hogy egy mozgássérülttel éljenek egy fedél alatt, és hátha akkor máshova rakják (a mozgássérült nem költözik, azt rakják, mint a tárgyakat). „Nem vagyunk szociális intézmény, ne haragudjon.” Merthogy az egy szociális juttatás, hogy lakhat abban a lakásban, amit megvásárolt ugyanannyiért, mint bárki más. Aztán kegyesen mégis megengedik neki („azzal, hogy nem tud kijönni vagy bejönni, valakinek a szabadságát korlátoznám, és én úgy érzem, hogy nekem nincs ehhez jogom” – ismerte fel egy lakó), de új rámpát kell terveztetnie a régi helyett. Elvégre egy mozgássérültnek annyi a pénze, mint a pelyva.
„Ez nem az a lakás, ami ilyen mozgássérültnek alkalmas” – jelentette ki az egyik lakó, ezzel megalapítva az új budapesti gettót.
És akkor valaki csodálkozik, hogy dühösek az írásaim – de erről beszéljünk külön.
(A Mozgilistán érdekes hozzászólások olvashatók, többen látták a riportot, de nem merem beküldeni a linket erre a cikkre, már mindenhol betiltották a blogot.)