Arra jöttem rá, hogy én már elég jól olvasom a dévanagári szöveget (szép lassan betűzgetve), de ha írni kell, akkor belebolonyodok, hogy melyik betű melyik, például ezek közül: 
meg 
. Ha az ember tudatosítja magában, hogy a sok hasonló között mi a különbség, könnyebben megy.
Ha tehát 
betűt akarok, akkor kis nyélről lelógatok egy latin S betűt, aminek az alján lendületesen fölhúzom a vonalat: 
. A 
ugyanígy megy, csak kap egy pontot is: 
.
Majdnem ugyanilyen az önálló 
betű, egy nyélről lógó S, csak az alján visszakunkorítom a vonalat hurokká: 
. A 
pedig ebből keletkezik úgy, hogy teszek utána egy függőleges vonalat és összekötöm a kettőt: 
.
A 
egyáltalán nem hasonlít ezekre, inkább a latin 
betűről lehet megjegyezni: nyél, egy befejezetlen félkör, még egy félkör: 
.
Egy másik csoport a . Ebből kettő hasonlít nagyon, a harmadikat meg lehet jegyezni, hogy az a 
. A két hasonló között az a különbség, hogy az egyik nyitva van felül, a másik zárva. Némi bajlódás után arról jegyeztem meg, hogy az egyik ugye 
a másik 
mármost a latin nagy G betű egy nyitott alakzat, a D pedig zárt – hát a dévanagáriban fordítva van, a 
nyitott és a 
zárt.
Van még egy páros, ahol a latin betűk alakja segített. A 
és 
betűk egy vízszintes vonalból és egy félkörből állnak, csak a sorrend cserélődik. Melyik melyik? Nos, a 
éppen olyan, mint egy latin 
betű, amire még rá is tettek egy vonalkát, hogy látsszon, hogy cs-nek kell ejteni (vö. lengyel 
). A 
viszont a 
ívelt vonalát tartalmazza, és kicsit jobbra csúsztatva ott van a pontja is, vonal formájában.
Ez a kis mnemotechnika jól jöhet, amikor az ember még csak ismerkedik az írásrendszerrel és túl sok a fejkapkodnivalója a rengeteg betű láttán (megszámolta már az olvasó? 33 mássalhangzó + 11 önálló magánhangzó + 12 
és egyéb diakritikus = 56 alapvető fontosságú jel). Később már nem annyira kellenek, begyakorolja az ember, hogy mi micsoda. Van egy nagyszerű módszer arra, hogy az ember megtanuljon egy idegen írásrendszert. Használni kell!
»»»»»»
Láng Attila D., 2009.6.7.