DAFKE
A rövidítést most találtam ki, azt jelenti: Digitális Adatok Felhalmozása Kedvtelésből. Ez egy betegség, halál frankón, bár én mindig a linkelt cikk Criticism szakaszában leírt látásmódot osztottam. Nem tartom betegnek magam emiatt, én kérem gyűjtő vagyok. Ja, a rendrakáshoz persze lusta vagyok, az igaz.
De most hozzáláttam pár hete. Tegnap kidobtam a második ötvengigás csomag adatot, lassan gyűlik, mert főleg képeket válogatok, azok nem olyan nagyok. Csináltam egy kis válogatóprogramot, azt csinálja, hogy gombnyomásra ad egy jegyzéket a lehetséges célkönyvtárakról, és újabb gombnyomásra átteszi a kiválasztott könyvtárba a Total Commanderben kijelölt file-okat vagy az Irfanban látott képet.
Hááát kérem, elképesztő, mi minden jön szömbe. Néhány példa a képek közül. Még csak 17,7 gigát válogattam ki közülük, mármint ennyi az, amit megtartottam; amit kidobtam, az kevesebb az említett száz gigánál, mert azért nemcsak képek voltak.
Retró
A legnagyobb csomag egy régi magazinokból kivágott képgyűjtemény, fogalmam sincs, honnan szedtem le, a file-ok dátuma szerint pont ma négy éve. Ötven könyvtárba voltak szétrakva ezresével, szóval kábé ötvenezer darab. Kilencven giga! És ennek 99%-a az 1890-es évektől a 2000-es évekig, de főleg a huszadik század első kétharmadából való reklámok. Mármost én imádom a retró dolgokat, de a reklámot még abban sem szenvedhetem. Egy könyvtár végignézése során a nyolc-kilencszáz file-ból (az ezres számot egy-két globális kereséssel már csökkentettem) megtartok mondjuk öt-tíz darabot, azok nagy része vagy számítástechnikai tartalmú reklám (az más megítélés énnálam, a számítástechnika korai évtizedeiről fennmaradt dokumentumok elég nagy része reklám, és rengeteg olyan hardver- és szoftvercikk volt, amiről semmilyen más adat nem maradt fenn, csak reklám), vagy pedig egyáltalán nem reklám, hanem a fennmaradó egy százalékból való. Egy-két példa ezekből:
A képeket erősen lekicsinyítettem. Szerintem cukik. Amelyiken a kislány van a (feltehetően) iskolaigazgatóval, az egy éppen hetvenéves kép, az az eredeti neve, hogy 1951 illustration by Koolman.jpg, és így meg is lehet találni a neten, a Woman magazinból való, a sztori címe Children of the Archbishop, írta Norman Collins. Koolman keresztnevének kezdőbetűje A. Ennél többet nem tudtam meg.
Maradva még a retróképeknél, évekkel ezelőtt ráküldtem egy webgrabbert a Retronóm.hura, és leszedte nekem szépen az egészet. Ami hagyján. Csak aztán nekem nem volt protuberanciám éppen ezzel foglalkozni, és otthagytam, ott is felejtettem. Ami még mindig hagyján, csak egy webgrabber úgy dolgozik, hogy amikor az oldalak paraméteresen linkelnek egymásra (hát ezt ugye script generálja, a webmester nem egyenként rakosgatta oda őket), akkor a céloldalt minden egyes alkalommal lementi, valahányszor új paraméterrel hívják meg. Ebből aztán az lett, hogy éveken át itt ült a wincsimen a Retronóm.hu anyaga teljes válogatatlanságiban, a html file-okkal együtt, akikből volt negyvenhatezer darab, öt giga terjedelemben. Hát erre nagyon nem volt énnekem igényem, de mondom, ott lett felejtve a wincsi egyik zugában. (A wincsitérképprogramok iszonyú hálás cuccok ám, én a Windirstatot használom. Csak persze az egy dolog, hogy lefuttatjuk, és másik dolog, hogy mihez kezdünk az eredménnyel. Egy kétterás wincsin ezek a holmik egyenként nem egy godzilla.)
Retrókép sok minden lehet. A hetvenes évek divatja:
Egy nyugatnémet áruházi katalógus:
(Ilyenből csak pár oldal van, de leszedtem egy köteg amerikai Wishbookot évtizedeken át, és külön képekből összeraktam pdf-fé. Tanulmányokat lehetne írni belőlük.)
Találtam negyven fotót, amiknek semmi más jelentőségük nincsen, mint hogy én szkenneltem őket kéziszkennerrel 1997 június-júliusában, gondolom, a rádióújságból; pár közülük:
Néha a Facebookon is találok jópofa retródolgokat:
Az utolsó képen híres emberek vannak, azok is tudnak retrók lenni; ezek a tévétornagyerekek, balról jobbra Alexa, Gréta és Petra, őket ismertük, meg az anyukájukat, a Katit. Az idegen bácsi logikusan a papájuk, de őt nem ismerte senki.
Számtech
De lépjünk tovább, nemcsak retróképeket gyűjtök én; ami azt illeti, az eddig szétválogatott 17,7 gigából csak 0,7 giga a retró. Pillanatnyilag, mert hiszen a válogatás még folyik. Illetve a számítástechnikai képgyűjteményem (az most még csak négyszáz mega) is eléggé retró, ugyanis a mai számítástechnikát csak használom, de nem táplálok iránta romantikus érzelmeket. A régi technika, az más.
Máris javítom magamat, mert a négyszáz mega, az csak a kiválogatott képek. A számítástechnikai szakirodalom az külön van, egyrészt a könyvtáram szakirányú részében 128 giga, másrészt a számítástechnikai folyóiratok az… hát az 497 giga. De most nézzük csak a képeket. Ezek főleg retró-számítástechnikai csoportokból vannak, meg még mindenfelől a netről. Leginkább billentyűzetek.
Szerintem a billentyűzet a számítógép legfontosabb része. Azzal teremtünk vele kapcsolatot. Lehet persze mondani, hogy az egérrel is, de egyrészt én azt sose használtam (valamikor a kilencvenes évek elején még csak-csak, egyes programok akkoriban nem tudták nélkülözni, és még nem volt billentyűzetegér; aztán amióta van billentyűzetegér, azóta azt használom, eleinte a Windowsét, aztán lett egy jobb, és tíz éve írtam egy még jobbat), másrészt az egér nem túl fotogén. Kisszámú kivételtől eltekintve (de azokról el is teszek fényképet, ha szembejönnek) minden számítógépegér nagyjából egyforma. Egy, két vagy három gomb, görgő, kész. Csak a dizájn különbözik. Azt is lehet mondani, hogy a képernyővel is, de azok sem túl fotogének, minden monitor egy lapos, üres felület; a rajta levő információ az, ami számít.
A billentyűzet az, ami lehetőségeket teremt és adott esetben korlátoz is a számítógéppel való kapcsolattartásban. Nekem rengetegszer volt olyan, hogy nem volt elég billentyűm, mert annyi jelet, funkciót, makrót használok, hogy nem férnek el a szabványos PC-billentyűzeten. És a jól megtervezett billentyűzetek szépek. A rosszul megtervezettek meg csúnyák.
Gyűjtök képeket írógépekről és zsebszámológépekről is, egyelőre azok is ezekkel vannak egybedobálva, mert még csak a kategóriákra bontásnál tartok, az azon belüli szortírozás később jön.
Raytrace-elt képek
„Bezzeg az én időmben” a számítógépes képalkotás még gyerekcipőben járt, és minden egyes raytrace-elt képet megcsodáltunk. Ma már, amikor minden játékprogram szuperminőségű, mozgó képeket generál valós időben, nem akkora durranás. Magam is megpróbálkoztam raytrace-elt képeket csinálni, sose voltam benne ász, de emlékszem, milyen soká tartott, amíg az akkori fogalmak szerint nagy felbontású képek elkészültek. Hosszú percekig! Nemrég letöltöttem a POV-Rayt megint, hát nagyságrendekkel gyorsabb ezen a ma már öregecske gépen is.
Hoztam pár képet a legrégebbiekből. Úgy tessék nézni, hogy ezek a file-ok közel harminc évet éltek már túl.
Könyvek
Elszakadva most már a képektől, a másik dolog, amit mostanában válogatok, azok a könyvek. Ajaj. Sokkal több velük a macera, mint bármi mással. Hogy mást ne mondjak, csináltam én olyanokat, hogy egyes webes könyvtárak anyagát teljes egészében letöltöttem. Például az SLP-ét nem is egyszer. De nem ám csak mindig ugyanonnan, mert akkor nagyon egyszerű lenne kiválogatni őket, hanem különféle tükrözvények, másolványok és módosítványok készültek belőlük, és tömegével vannak példányok ugyanazokból a gyűjteményekből, amik nem egészen azonosak. Mármost én sok évvel ezelőtt csináltam két részgyűjteményt. Az egyik a szerzők neve szerint van kategorizálva, a másik műfajok szerint. Persze ugyanannak a műnek csak az egyikben illik szerepelnie.
Legutóbb összeakadtam egy hétezer darabos gyűjteménnyel a sokadik alkönyvtár sokadik alkönyvtárában, ami nagyrészt az SLP-ből van, és sok közte a verne jules - a rejtelmes sziget.zip típusú file-név. Ezért írtam egy programkát, aki végigmegy ezeken és szétrakja ábécérendben, ezt például a v\verne jules könyvtárba. Meg is csinálta, csak hát azért nem minden file volt így elnevezve, és akkor azok rossz helyre kerültek, vannak, ahol rövidítve van a név vagy elírás volt a file-névben, és azt persze a programka csak átvenni tudta. Majd ez egy külön történet lesz, végigmenni a könyvtárakon, van belőlük az ábécé minden betűjével pár száz vagy éppen ezren is felül, és végignézni bennük a sok tízezer könyvet.
Van egy kazal könyvem, amiket külön, laponként vagy lappáronként szkennelve raktak föl a netre. Ezt nem annyira komálom, mert könnyen elveszhet egy-egy, és másolni, rakosgatni is könnyebb, ha egyben van. Már sokat összeraktam, de van még bőven.
És hát a műfaj szerint szétválogatott könyvek is eléggé összevisszák. Például kilencven giga nyelvészet. Aha, milyen nyelvészet? Összevissza mindenféle nyelvekkel kapcsolatos dolgok. Bőven lehet persze duplikát is benne, akárcsak a többiben. Hatvan giga lexikon. Húsz giga történelmi mű.
Térképek
A százhét gigás térképgyűjteményem is teljesen összevissza van, pedig csudadolgok vannak benne. Ötszáz éves atlaszok. Az Egyesült Államok nemzeti parkjai. Zászlógyűjtemények olyan időkből, hogy mintha egy másik bolygó lenne. Mindenféle tematikus térképek. Totál ömlesztve.
Folyóiratok
Ezeket imádom. Két gyűjtemény van belőlük, fél-fél tera mind a kettő: a számítástechnikai folyóiratok és az összes többi. Én is szkenneltem sokat, utoljára pár órája egy IPM-et csináltam, már van 124 darab beszkennelt IPM-em. 24 darab Lakáskultúra. 110 darab Fürge Ujjak. 205 Édes Anyanyelvünk (azt nem én csináltam). 123 Rakéta Regényújság (annak egy részét csináltam). Kétezer Rádió- és Televízióújság, azokat nem én szkenneltem, fölrakták a netre legálisan, de képenként, hát én írtam hozzá külön letöltőprogramot, letöltöttem, írtam összerakóprogramot és összeraktam lapszámonként egy-egy pdf-be. Háromezer Scientific American, de csak hét Pajtás.
Hát ebben sincsen rend. Háromszázötven könyvtárban vannak a számtech folyóiratok, százharmincban a többi.
Zene
És hát a legfontosabb: a zenegyűjteményem. 164 giga, 2600 felvétel Latvijából, Lietuvából, Eestiből meg mindenfelől, NANDO, Loreta Reide, Laulupesa, Taisi, Džimba, Lauris Reiniks, Guntars Račs, Mazo dziesmas Latvijai, Dzeguzīte, Kerija Sauliete, Do-Re-Micii, Karolina Protsenko, Avicii, Alan Walker, Animusic, Mike Oldfield, Hacsini Aszuka, Mericske Zoltán, van itt minden, legfőképpen rendetlenség.
Milyen jó cserealapot képezett volna ez valaha, évtizedekkel ezelőtt. A mai gyerekek már a fogalmat sem értik. És annyira nem is baj.