Lassan ki lehet tenni a táblát az MTV székházára: eladó. Minek tartsuk, ha műsort már nem tud csinálni?
Időnként jelentkezik egy műsor ódon videóklipekkel, amiket akár meg is nézne az ember, ha türelme lenne még hozzá. De nincs neki. Két fószer álldogál a stúdióban, az egyik Korda György, jobb sorsra érdemes énekes, a másikat nem tudom, kicsoda-micsoda. Hogy mit beszélnek, azt onnantól nem tudom, hogy egyszer Korda arról zengett a stúdióban, hogy mennyire izzik már a hangulat, miközben hangulatnak nyoma se volt. De honnan is lenne, amikor a műsor elsősorban a szponzorok termékeinek disztribúciós promóciójáról szól, szavazzon és nyerhet, de a klipet se megnézni, se végighallgatni nem szabad, mert még a végén megjelenne a feketepajacon kalózkiadásban, és kirúgnák a menedzsert. Ezért
– a klip első és utolsó negyedrészében a fél képernyőt betakarjuk egy bazinagy narancssárga rondasággal, amin épp csak ki lehet vakoskodni a szám címét és a szerzők nevét;
– a maradék időben gondosan lejogvédjük a klipet a sarokba nyomott műsorlogóval;
– többször fölvett klipekből igyekszünk a legvacakabbat kiválasztani, amikor hamisan kísért, indiszponált előadót filmezett a tehetségtelen rendező által irányított részeg operatőr;
– amiből csak jó klipet találunk, annak pedig levágjuk az elejét és a végét, vagy legalább az egyiket.
Az imént például a legszebb magyar szerelmes dalt onnantól hallhattuk, hogy ott állnak ők az iskola előtt, most hát mit tegyek, én is felmegyek. Hogy előtte mi volt, a dalt eddig nem ismerő fiatalok soha nem tudják meg. (A gyerekek ezt a részét se, mert a sarokban, rejtélyes okokból, bekarikázott tizenkettes riasztja őket tova.)
Magyar Televízió. Értéket pusztít.