Családi fotók
Évekig úgy archiváltam a családi fotóinkat, hogy fontosak ugyan, de más dolgok is fontosak, nem tettem őket külön vagy bárhogy biztonságosabb helyre. Hát most került elő 2005 második félévének fotóanyaga egy olyan lemezről, aminek a tartalomjegyzéke nem volt fölírva és csak lemezjavító programmal lehetett olvasni, de nagy örömömre hibátlanul. 3300 fotó, és milyen jellemző, hogy alig 293 darabot tudtam összeválogatni, amik Kriszt ábrázolják, és elfogadható minőségűek; nem vagyok túl igényes pedig, azt se bánom, ha homályos, bemozdult, csak legyen rajta.
És érdekes megfigyelést tettem. 2005-ben még rengetegféle helyszínen csináltam fényképeket, és ahogy visszaemlékszem, a következő két évben is. Utaztunk sokfelé, részt vettünk találkozókon, társasági eseményeken, hangversenyen, meg persze bevásárolni, ügyeket intézni, bár ez utóbbi alkalmakkor alig készültek fényképek. A mai eszemmel százával csinálnám őket, de ha olyan helyre mentünk, akkor mindig sürgetett, haladjunk, intézzük, csináljuk, ne álljak meg fotózni. Meg itthon is sokféle alkalommal fényképeztem, akkoriban alakítottuk át a garazsat, többször voltak vendégeink, családi ünnepek, mindenféle.
De 2008-ban és még inkább 2009-ben Kriszről jóformán alig készült fotó máshol, mint itthon meg a temetőben. Ezeken kívül még kórházban jártunk rengeteget, de akkor nem fényképeztem, örültem, ha téphettünk onnan. Meg persze voltunk bevásárolni, de lásd fönt. Egyébként jószerivel nem voltunk sehol az utolsó másfél, közel két évben, csak temetőben, születésnapok, évfordulók, halottak napja, ezeket Krisz mindig megtartotta. Meg nélküle is megtartjuk persze. De első hat közös évünkben tele volt az életünk fényképeznivalóval, jártunk a Duna-kanyarban, Szekszárdon, tárgyaltunk állami vezetőkkel, nyilatkoztunk a tévében, pereskedtünk, és ebből semmit se csináltunk külön-külön. Onnantól, hogy én is tudtam közlekedni, alig ment valahova nélkülem, csak ha beteg voltam vagy valamiért kellettem itthon. Én meg őnélküle pláne nem. Az azért megesett, úgyhogy van egypár alkalom, amikor lefényképeztem őket elmenőben meg érkezőben, de hogy hol voltak, az a fényképekről nem derül ki, mert nem mentem velük, ők meg nem fotóztak. Meg olyan alkalmak is vannak, amikor szemlátomást mentem velük, mert a kocsiból is készült fénykép és lehet látni, hogy én csináltam, de ott se derül ki, hogy hol voltunk, mert induláskor meg útközben még ráértem fényképezni, az úticélnál már nem.
Szóval még háromszáz sincsen, amit össze tudtam válogatni róla, mert a bamba fejemmel mindig azt fényképeztem, ami éppen akkor ott volt, a Duna-kanyart, pedig kit érdekel a Duna-kanyar, a dolgozó mesterembereket, pedig kit érdekelnek a mesteremberek, a politikusokat, pedig… azt már nem is mondom. Rengetegszer volt, hogy száz fotót csináltam az eseményről, pedig annyira nem volt fontos, Kriszről meg mondjuk féltucatot vagy annyit se. Saját magamról meg többnyire egyáltalán nem, és mivel más se tette meg, az nem derül ki, hogy ott voltam, de nincs is jelentősége, csak egyfajta eseménynél számít, hogy kik voltak ott, de azt úgyis kiderítik a nyomozók. De ahol mi voltunk, azok az események már semmit se számítanak, Kriszről kellett volna még százszor ennyi képet csinálni.
Az orgonás képen a Szamárindulót játssza.
