Fejembe vettem, hogy megpróbálom megérteni az utcanézet, anyakönyvezett nevén a Google Street View ellenzőinek álláspontját. De úgy néz ki, hogy kénytelen leszek kivenni belőle megint, mert a sapkám ellenzőjének álláspontján kívül nem értek semmit.
Szóval vannak az utcanézők és vannak a privácok. Az utcanézők azok, akik megcsinálták a sztrítvjut, akik használják a sztrítvjut, szóval mink. A privácok pedig azok, akik sikoltoznak miatta. „Úristen, úristen! Gottimhimmel! Kamera van azon az autón, lefényképez minket! A házainkat! A gyerekeinket! Az autójainkat! Heiligendamm! Heiligenkreuz! SOS, SOS! Sőt borsos, borsos! Kártérítést! Antikamerista törvényeket! Azonnal menesszünk küldöttséget az antikamerillába!”
A privácokat most neveztem el legfontosabb szavukról, a privacyről. Talán furán hangzik, de végül is hasonló szó az akác meg a tornác is, de nekem leginkább a pojác hasonlít. Ez a Macskákban van, a színházi macska dalában.
Elvem az volt, hogy ésszel, de szívvel is játssz,
ne csak hátaddal domboríts, mint egy pojác!
A privácok engem kicsit emlékeztetnek a pojácokra. Itt van például az az eset, amikor a feldúlt szülő kétségbeesetten rohant a tévéhez, mert lefényképezték a gyerekeit.
„Rettegés futott végig a gereznámon, mert hát ki engedélyezte ezt?”, akarta tudni Sherry McCoy. Mivelhogy, és most igyekszem szó szerint fordítani: „Maguk oda kivitték a srácaimat. Maguknak őrültjeik vannak odakint, akik mindennap gyerekeket visznek el. Nekem ez olyan, mintha egyszerűen kiraknának minket oda.” Hogy ezt a hölgy hogy érti, az rejtély, nekem olyan, mintha túl sokat fogyasztott volna a saját keresztnevéből, mert istók zicsi azt mondta, hogy maguknak vannak őrültjeik, márpedig a guglihoz beszélt, hiszen maguk vitték ki oda a srácaimat. Tehát a gugli rádumálta a gyerekeket, hogy menjenek ki a pincéből, ahol egyébként rendesen a helyük lenne, aztán brutális kegyetlenséggel lefotózta őket, és odavetette ebharmincad martalékul az általa üzemeltetett gyerekrabló őrülteknek. Szegény, szerencsétlen gyerekek. Egy tébolyodott anyával.
Érzésem szerint legalábbis nehéz meglelni a különbséget privác és pojác között. Unalmasék alighanem hajazzák a világrekordot. Eredetileg csak privácok lettek volna, ők szerettek volna nyugiban élni, ehhez ugye mindenkinek joga van. A gugliautó behajtott a magánterületükre, aminek ők nem örültek – ehhez is mindenkinek joga van. Az már kérdés, hogy miért nem volt bekerítve a magánterület, vagy legalább körbe kellett volna pisilni, ezt minden kutya meg tudja tenni. De onnantól, hogy beperelték a guglit, már inkább a pojác illik rájuk. Aki nyugiban akar élni, az nem perel azért, mert behajt egy autó, aztán elmegy. Bosszankodik negyedórát, hogy minek zaklatják, aztán esetleg csinál egy tiltó táblát. Aki nyugiban akar élni, az azért se perel, mert föltették a háza fotóját a netre. Leszarja. Attól ő még ugyanolyan nyugiban élhet. Majd akkor pereljen, ha a ház mellé kiteszik az infót, hogy itt lakik Mr. és Mrs. Dögunalom, akinek baja van velük, ide jöjjön őket megverni. Egy ház külső kinézete, amit bárki láthat, nem magánügy vagy személyes adat.
Vannak priváciai szempontok, amik szerint radírozni kell a képeken, én pedig próbálok rájönni, hogy azok miért priváciaiak. Lássuk sorban, ebből a cikkből.
– Egy magyar találmányból távozó, illetve prostikat felszedő férfiak. Szerintem aki e célra létesített intézménybe látogat πnákat nézegetni, vagy az utcán szedi föl őket, az vagy szégyelli, vagy nem. Ha nem, akkor ne szégyellje a neten se. Ha igen, akkor minimum maszkírozza el az arcát, mert bármikor szembejöhet ismerős a fotós autó nélkül is.
– Tiltakozók abortuszklinikák előtt. Tudtommal ők büszkék az anya- és gyerekgyűlöletükre, és inkább még pózolnának is a kamerás kocsinak.
– Napozók bikiniben; közparkokban táborozók. Ha ország-világ láthatja őket, akkor ország-világ miért nem láthatja őket?
– Magánterületen olyasmivel foglalkozók, amit nem szánnak ország-világ tekintetének. Itt a kérdés az, hogy a járókelők is látják őket, vagy csak a gugliautó. Szerintem akinek dróthálóból van a kerítése, az ne az udvaron finomítsa a heroint, mert gugliautó csak egy van, de járókelő sok. Ha viszont a gugliautó a magasan elhelyezett kamerájával átlát a kőfal fölött és lefotózza a polgárt egy szál faszban virágot locsolni, akkor a polgár jogosan hőbörög, ez az első ilyen eset, amit találtunk.
– Családon belüli erőszak áldozatainak óvóhelyei. Én nem értek hozzá, de szerintem ezek kívülről ugyanolyan épületek, mint bármelyik másik, és nincs rájuk írva, hogy itt rejtőznek szigorú titokban a vadállat férjek elől elmenekült nők és gyerekeik.
– Arcok az utcán, rendszámok az autókon. Ez a legismertebb probléma. Én hosszabb ideje próbálkozom életszerű szituációk elképzelésével, amikor valakinek kellemetlensége származhat abból, hogy ismeretlen időpontban adott helyen tartózkodott. Eddig még nem sikerült. Csak olyanok jutnak eszembe, hogy „mit kerestél a Ló utcában, Géza, tudom, hogy a nődnél voltál” meg „hogyhogy maga napközben az utcán volt és nem itt az irodában”.
– Katonai létesítmények. Én még ezeket sem értem. A kém elmegy a létesítmény előtt és ő is lát annyit, mint a gugliautó. A malaclopója alá nyúl, elővesz egy kémcsövet, elkattintja és tovasunnyog.
– Egy háztűznézőt is leradíroztak a képekről. Mármint égett egy ház, és arra járt a gugliautó. Rendben van, elfogadom, hogy az érintetteknek kellemetlen emlék, és nem szeretnék a guglin viszontlátni. Kétségek élnek bennem, hogy az elmaszatolt képet látva nem ugyanazok az emlékek jönnek-e vissza, hiszen tudják, hogy miért lett lemaszatolva, de mondjuk, hogy oké, tiszteletben tartom, radírozzák le.
– Magántulajdonú utcákon készült fotók. Persze a magánterületre már a behajtás is tilos, de ha csakugyan az, akkor hogy jutott be az autó? Ha nincsen semmilyen akadály, akárki behajthat, akkor akárki akármit láthat, az autó is, innentől már megint miről beszélünk?
– Saskatoon azért nyivákolt, mert akkor készültek róluk a fotók, amikor a város a legelőnytelenebb képét mutatta. Oké, egyetértek a gondolattal, hogy az autó értesítse előre a városokat, hogy mikor jön, legyen idejük rendbe szedni az utcákat, ha akarják; Parkinson jut eszembe. „Wezet mindig megmondja, mikor jön. Miért? Mert azt vallja, hogy a látogatás fele haszna az a nagytakarítás, ami megelőzi – az előző napi kikenés-kifenés. Még akkor is elért valamit, ha az utolsó pillanatban lemondja a látogatást. De sohasem mondja le a látogatást és sohasem intézi el sebtében. Mindent megnéz, még az új teniszpályát is.” (Parkinson újabb törvényei. Szász Imre fordítása.) És ha a város az évszak miatt mutat előnytelen képet, akkor meg lehessen beszélni, hogy máskor jöjjenek. A város is jól jár, a gugli is jól jár, a felhasználó is jól jár.
Nem listázom tovább – a lényeg, hogy szerintem a privácok mesterségesen keltenek hisztériát olyasmiért, amiért nem lenne érdemes. Semmi baj nincsen az ő magánéletükkel, csak szeretnének egy olyan világban élni, ahol nekik joguk van összetörni a szembejövőnél látott fényképezőgépet, mert hátha lekattintotta őket. Azt pedig alighanem csak a jogászok tudják kimagyarázni, hogy miért ért el az EU remek áttörést azáltal, hogy a guglit kötelezte a fotók homályosítatlan változatának hat hónap utáni letörlésére, ahelyett hogy egy egész év után törölnék őket. Figyelem: azokról a képekről van szó, amikhez csak az utcanézet fejlesztői férnek hozzá.