Todien uzzināju, ka Minkāns ir runcis. Hogy van ez angolul? That day I learned Minkāns was a tomcat. Az egy dolog, hogy az angol a learn igét használja egy darab információra és komplett ismeretanyagra egyaránt, a lettben viszont van uzzināt (megtud) és mācīties (tanul); történetesen ez a különbség az angolban is megvan, csak erre pont nem szokták használni. Ami zavar, az a kopula. A lett mondat, akárcsak a magyar, azt közli, hogy Minkāns kandúr. És kész. Az angol viszont csak azt mondja meg, hogy amikor tudomást szereztem Minkāns kilétéről, akkor kandúr volt. Azóta átváltoztathatták békává, nőstény macskává operáltathatta magát, akármi történhetett, amitől már nem kandúr, de könnyen megeshet akár éppenséggel, hogy még mindig kandúr. És tényleg az. Az angol kopula múlt ideje homályban hagyja, hogy Margita Gūtmane regényhőse most micsoda, jelenlegi állapotát illetően minden felelősséget elhárít magától, csak annyit mond: amikor én találkoztam vele, akkor még kandúr volt, tisztelt bíróság, azóta nem láttam, nem nyilatkozhatom. Ez pedig fárasztó, amikor megváltoztathatatlan tulajdonságokról van szó; legalábbis nagyon kevés kandúrról tudunk, aki varázslót bosszantott volna föl és most béka. (Az ivartalanítás se segít: a bikából ökör lesz, a kakasból kappan, de a kandúr akkor is kandúr.)
Még jobban zavar az angol igék nagyvonalúsága. To bake jelenti azt is, amit a pék csinál, meg azt is, amit a kenyér. A lett kristálytiszta megkülönböztetést tesz, cept az süt, cepties pedig sül, ahogy liekt hajlít, liekties hajlik. Szakszerűen mondva, a lett igék szétválnak tranzitívakra és reflexívekre, az angol igék meg nem (de azért léteznek reflexív igék az angolban is, mint perjure, „hamisan esküszik”, illetve reflexív ragozással: „hamisan esküvődik”). Az angolban csak segédigés igével lehet különbséget tenni: cept – to make bake, cepties – to be baked. Ez nem lenne gond, ha számos forrás nem pont az angolon keresztül magyarázná a lett szavakat, illetve ha én nem lennék rászorulva ezekre a forrásokra, mert az egynyelvű értelmező szótárat még nem érteném. És ezeket a forrásokat gyakran nem úgy írják, hogy az angol igék nagyvonalúságára odafigyelnének (illetve reflexív ragozással: odafigyelődnének).
Egyébként a cept nagyon érdekes ige. A protoindoeurópai szó *pekʷ-, „süt, főz”, ez megvan egész Indoeurópiában, kivéve Germániát. A *pekʷ- származéka a görög πέσσω, és ezen keresztül a Pepsi, a szláv пешти és ezen keresztül Pest, a keleti szlávból átvett pecsenye, de a pecsét is, amit már „jelnyomó eszköz” jelentésben vettünk át, és jelenthetett tintával működőt is, de eredetileg a jelet tűzzel sütötték a lábasjószágra, rabszolgára. Az alapszóból metatézissel *kep- lett, a litvánban ma is kepti az ige, de a lettben a k c-vé változott.
És volt egy egészen másik protoindoeurópai ige, bʰeh₃g-, ebből lett az angol bake és a német backen, Bäcker, aminek átvétele a magyar pék.
Tehát a cept rokonságban áll a Pepsivel, a Pesttel, a pecsenyével és a pecséttel, de pont a sütést végző pékkel nem.
Az mítosz csupán, hogy adott dolgot „csak magyarul lehet mondani”, vagy akármilyen más nyelven csakis és kizárólag, és más nyelv vagy bizonyos nyelvek arra nem alkalmasak. Angolul igenis ki lehet fejezni a különbséget tranzitív és reflexív ige között, csak rendeltetésszerűen kellene használni az angol nyelvtant. De ha ez nem segít, akkor van még a nem rendeltetésszerű használat. Eszperantóban bármely igének lehet tranzitív és reflexív alakja, erre van az -ig- és az -iĝ- képző. Sztenderd magyarra nem lehet lefordítani, hogy mi karesas mian hundon, kiu volonte karesiĝas; csinálni kell rá reflexív igét. Simogatom a kutyámat, aki örömmel simogul.
Azt még nem tudom, hogy ez működik-e a lettben is, produktív-e a reflexív igeképző, vagyis teremthetek-e olyan igéket, mint aizmirstből aizmirsties (elfelejt – elfelejtődik), dauzītból dauzīties (ver – verődik), garšotból garšoties (ízlik – ízlődik) stb., vagy ezek valójában mindig is megvoltak. Mindenesetre az a nyelv, ahol gond nélkül kaphat bármely ige akár műveltető, akár reflexív segédigét, az pont az angol… de akkor a forrásaim miért nem használják?