Engem nem kérdezett senki, ezért érhette meglepetésként a NANDO kislányokat, hogy ők nyerték a Zelta Mikrofonst, én egy hónapja már megmondtam pedig, hogy ez lesz. Egyszerűen csak mert megnyernek mindent és kész. Mert gyönyörű szépen énekelnek. Akadēmiskas mūzikas albums kategóriában a Canticum Canticorum nyert, instrumentālās mūzika kategóriában Rihards Zaļupe, aztán debija kategóriában a Justs, és utánuk jöttek ők, a bērnu mūzikas albums kategorija. De másképp zajlott le, mint az előzőekkel. Ők ott ültek a nézőtéren, feljöttek a színpadra, átvették a szobrocskát, paldiest mondtak, kis beszédet, aztán visszamentek. Ebben a kategóriában gyerekzsűri mondott ítéletet, ők is ott voltak a színpadon, hosszú beszédet tartottak, és végül fölbontották a borítékot. Mamma mani apēdīs, NANDO.
A NANDO és Rūta Dūduma a kulisszák mögül jött elő, se köpni, se nyelni nem tudtak, inkább holtak voltak, mint elevenek, de persze van színpadi rutinjuk, tudtak beszélni. És azon nyomban énekelni, előadtak egy-egy részletet a címadó dalból és a Fizikas skolotājsból, Edmunds Rasmanisszal és Edavārdival, de legfőképpen egy kiló adrenalin énekelt. Most nem szólt úgy, ahogy máskor. Megértem.
A ceremonijas vadītājs, a nevét elfelejtettem,1 mondott egy mondatot, amit egész jól értettem. De egyébként csak elszórt szavakat, amikből nem nagyon tudtam összerakni, hogy miről van szó. De remélhetőleg meglesz ez a felvétel a tévé honlapján, és pár év múlva visszanézem. Azt mindenesetre tudom, hogy nekem is köszönetet mondott. Mert a skatītājs digitālas platformas, az én vagyok.
A Zelta Mikrofons az a lett Grammy-díj. A Dailes színházban, óriási felhajtás mellett adják át, mindenki ott van, aki számít, egymilliárd lámpa, kivetítő, kamera mindenütt, és innentől te vagy a zeneisten. Tizenhárom évesek.