Ahány nyelven tudsz, annyi ember vagy

Hát nem. Ahány nyelven tudsz, annyi világot terítenek a lábad elé.
  A címül írt mondat állítólag IV. Károly osztrák császártól van, a módosított változat viszont tőlem, és belőlem én vagyok az első.
  De rögtön meg is kell változtatnom, mert nem is egészen úgy van. Igenis terítenek a lábunk elé egész világokat nyelvtudás, -tanulás nélkül is, ne tessék nekem azt mondani, hogy a francia új hullám, a latin-amerikai drámairodalom, az egyesült államokbeli Dél irodalma, a cseh filmművészet, a japán manga, az olasz opera, az italo-diszkó, a francia, az orosz és a német romantikusok, a rock, a beat, a heavy metal, a népzene, a népmese, a science fiction – és még el se kezdtem gondolkodni – nem mind-mind egy külön világ, és igenis érthetők nyelvtanulás nélkül, ami nem, azt lefordították. A zenét éppen ugyan nem, de hát a zene nyelve egyetemes. A verbális művek meg hát elérhetők magyarul is, már ami fontos.
  Hát ez itt az óriási tévedés.
  Egyfelől minőségi különbség, hogy fordító közbeiktatásával ismerhetünk meg egy művet, vagy egyből az eredetit, változtatás nélkül. Másfelől, ami legalább ennyire fontos, lefordítani csak műveket szoktak, de a verbális kommunikáció nem csak művekből áll. Még mindig nem tudok lettül, másfél év erre nem elég ilyen közel az ötvenhez, de értem az időjárás-jelentést, a híreket, a neten és az autók oldalán a reklámokat, az üzletek feliratait, interjúkat nézek meg művészekkel, egyre többet és többet értek meg – és kinyílik egy világ.
  Amiből semmit sem ismernék, ha azokat a könyveket olvasgatnám, amik magyarul megjelentek, nemrég hozzájutottam néhányhoz a padomju okupācija idejéből, valamicskét felvillantanak, mintha az ember egy ezerdarabos puzzle két-három darabkáját megtalálja a fiókban és azt hiszi, hogy tudja, mi van rájuk rajzolva. Dehogy tudja. Csak néhány töredéket lát, összefüggéseiből kiragadva. Amíg Lettország nekem nem volt több a NANDO kislányok kétségkívül gyönyörű dalainál, én is csak egy ilyen töredéket ismertem, és amikor csatlakozott hozzájuk ismeretkörömben néhány további énekes, akkor megnőtt ez a töredék, de alapvetően nem változott: kortárs könnyűzene, elsősorban gyerekzene, bár egyre nagyobb arányban másféle is.
  De ma? Könyveket olvasok lettül, bár időm és energiám csak arra van, hogy beléjük nézzek, fogalmat alkossak a tartalmukról. Tévét nézek lettül, no jó, elég ritkán van rá érkezésem. Az utóbbi hetekben napi tizenkét-tizenhat, néha húsz órát töltöttem telefonálással, ami mellett nem lehet semmilyen akusztikus művet hallgatni, az olvasásra se tud az ember figyelni, viszont a szememnek és az ujjamnak muszáj valamit folyton csinálni – hát fogtam az utcanézetet és csámborogtam. Már jobban ismerem az Óváros utcáit, mint a saját városoméiakat. Kedvenc helyeim vannak. Egyre többet tudok Lettország történelméről és történeteiről, mitológiájáról, mindenfélékről. Mert leírták, elolvashatom, és egyre többet és többet értek meg belőle.
  De ma is az a legfontosabb, hogy abból az öt szempárból olvassam ki, milyen csodálatos világ. Elárulja mindig önmagát.

»»»»»»