A Ninda-csoport tartalma volt

Ez a Ninda általános megbeszélő csoportja. Itt lehet beszélgetni a regénnyel kapcsolatban mindenről, bétatesztelést végezni, véleményt mondani, kérdéseket föltenni.
  A regényt 2018. október 13-án kezdtem írni, és csak rövidebb részleteket publikáltam belőle, illetve egy-két próbaolvasónak mutattam meg kereken 1400 napig. 2022. augusztus 13-ától, a lányom tizennyolcadik születésnapjától a regény publikus. Ez idő szerint 539 sómir készült el a tervezett ezerből.
  Ez a csoport arra is szolgál, hogy itt osszam meg a könyvvel kapcsolatos műhelytitkokat – nem mintha ne tudhatna róluk a nyilvánosság is, 2022. augusztus 13-a után nincsenek többé titkok. Majd átemelem őket blogcikkekbe is, hogy megmaradjanak, és ha lesz a Szivárványnak bővített változata vagy pótkötete, abba is bekerülnek. De itt összegyűjtve lesznek meg addig is.
  Kezdjük Nindával. Eredetileg Tüncire építettem az egyéniségét, és a könyvben róla közzétett festmény is Tünci arca, csak némileg átalakítva; ő barna, Ninda szőke, és hát a vonásai is valamelyest megváltoztak. Csakhogy 2018. október 13-án kezdtem el a regényt – hosszas tervezés után, legalább egy év volt, de az eredeti ötlet, hogy én akarok magamnak egy saját galaktikus eposzt, az nagyjából akkorra megy vissza, amikor először olvastam a Dűnét, és erőst nem voltam vele megelégedve; ez pedig valamikor a nyolcvanas évek végén, a kilencvenesek elején lehetett (1987-ben jelent meg az a kiadás, amit én olvastam, és 1992-ben kezdtem írni, elvileg a kettő között, de lehet, hogy kicsit később).
  Szóval 2018. október 13-án kezdtem el a regényt. Csakhogy 29-én eljött Loreta Reide az új dalával, a Jauna gaismával, aminek én azonnal átalakítottam a címét Jaunā Gaismára (Új fény → Az Új Fény), nagy kezdőbetűvel és határozott ragozásban. A dalt nem tudom megmutatni, mert azóta levette a netről, de nekem persze megvan. Sokszor meghallgattam azóta. Tökéletes pontossággal ráillik Ninda filozófiájának néhány alaptételére, amiket akkoriban még nem is ismertem, csak tudtam, hogy ráillik, voltaképpen Loreta fogalmazta meg ezeket még énelőttem, tizennégy évesen. Illetve még tizenhárom, mert neki csak decemberben van a születésnapja.
  Ezer és egy módon állítottam emléket kettejüknek a könyvben – velük fog kezdődni az a bizonyos névsor, ami majd a könyv végén fel fogja sorolni mindazokat, akiknek ezt a könyvet köszönhetem. És olyan apróságok, mint a 813-as szám, ami rengetegszer felbukkan a könyvben mindenféle ötletszerű szituációban; valójában abból ered, hogy augusztus 13. Tünci születésnapja. De ott van a 124 is: december 4., Loreta születésnapja. Az ilyen dolgok olyasmik, mint például amikor egy filmben valahol oldalt egy polcon meglátunk egy tárgyat, ami utal egy, a rendező számára kedves filmre.
  
  A sok minden között, amivel Loreta gazdagította a könyvet, a kedvencem a szindoriai dzsáhifannun kulminációs pontja. Ez a Jaunā Gaisma. Az idézetet Loreta írta, a dalszöveg ezzel kezdődik:
  

Pagātne lēnam krīt, cerot piecelties. Kas mēs esam tagad? Kas mēs būsim rīt?

  Én csak lefordítottam és beleírtam Ninda-idézetnek. Larenka szövege, amit közben mond, szintén a dalból van:
  

Jauna gaisma nāk, jauno parādīt māk, mazliet dedzināt sāk, taču tavus labāk.

  Maga a jelenet pedig, ahogy besétálnak a kopár bejárati folyosón – miért kopár a csupadíszes elnöki palota bejárati folyosója? Mert eredetileg ez egy hipermarket parkolóháza. Én csak annyit változtattam az egészen, hogy rájuk adtam az ÀLAN-jelvényes sivatagi porálarcot. Ninda Aini piros leitáját viseli – ruha lettül kleita –, és fekete ampentist – lettül apmetnis.
  
  De ugyanazokkal az elszánt, mégis higgadt, ellentmondást nem ismerő léptekkel vonulnak be az elnöki palotába, ahogy Loreta és két társa a parkolóházbeli két másodperces snittben. Három évig vártam rá, hogy ezt a jelenetet beleírhassam a könyvbe.
  Sokszor megjegyeztem – blogcikkekben, Facebook-posztokban –, hogy fogalmam sincs, miről szól a regény, és ez elég sokáig így volt. Valójában mindmáig rengeteg minden van, amiről fogalmam sincs. Néhány dolog véletlenszerűen azokból, amikről sokáig nem tudtam, mik, illetve ma is vannak fehér foltok:
  Lí-Nindaran. Felbukkant egyes idézetek szerzőjeként, és tudtam róla, hogy egy csoport, aminek tagja Lí és Ninda is, de ennél többet nem. Vagyis Ainiról persze tudtam. Szinensi menet közben szólt, hogy ő is benne akar lenni. Azt, hogy mit jelent a végén a „ran”, szintén nem tudtam, aztán találtam ki sokkal később, hogy legyen szójáték néhány különböző nyelvű szóból, és így jöjjön létre a nindaran elnevezés. Hogy a nerikkel hogyan etetik meg, hogy Lí neve is ott van, miközben ő ugye egy háziállat, azt még nem tudom. S hogy a csoport végül is mit fog alkotni – mármint azon kívül, hogy megírja azokat a műveket, amikből idézetek vannak a neve alatt –, azt sem tudom.
  Sileni. Sokáig nem tudtam, hogy ő ki, de idéztem a műveiből. Később arra jutottam, hogy ő Ninda unokája, de hogy kicsoda a közbeeső nemzedék, azt nem tudtam. Végül aztán kialakult a megoldás, jóval azelőtt, hogy Sileni színre léphetett.
  Dzsáhifannun. Ez egyike azoknak, amiket elég jól tudtam, csak nem sejtettem. Ugye adva volt Loreta klipje – erről Neked, Zsuzsa, valami mondandód van, amit még nem tudok –, és adva volt, hogy Ninda nem léphet másképpen Szindoriára, lévén a kapcsolatok megszakítvák, mint totális invázió keretében. Ennyit tudtam előre.
  Ninda Társaság és Ninda Szolgálat. Elméletileg ezekből nő majd ki valami nagyszerű, hatalmas dolog, csak még fogalmam sincs, mi lesz az.
  Közben lapozgatok a könyvben, és találtam egy idézetet:
  „Figyeld a napsugarakat. Tanuld meg a felhők nyelvét. Taníts meg másokat is hallani és látni. S te irányítod a folyók bolyongását, te adod az erőt, hogy elérjék a tengert.”
  
  No, ezt meg Guntars Račs írta, ebben a négyéves NANDO-dalban:

Az elejét én írtam hozzá, de onnantól, hogy „hallani és látni”, majdnem pontosan az ő szövege.

»»»»»»