Az emberben fölmerül, hogy vajon miért nem magyarul beszélnek Amerikában. Hát én tudom.
A magyarok is küldtek csapatot az Újvilágba, meg is érkeztek, el is érték a Vadnyugatot. Hanem az élen lovagló Kovács egyszerre visszafordult.
– Ott vannak az indiánok – kiáltotta. – A dombtetőről figyelnek minket.
Tóth leugrott a lóról. – Sündisznóalakzatba! Puskákat ellenőrizni!
– Négyzet alakba kell állnunk – javította ki Horváth. – Sündisznóalakzatban felmorzsolnak minket.
Az indiánok közben leereszkedtek a domboldalon.
– De Horváth úr – mordult föl Takács –, ugye nem gondolja, hogy ön fog irányítani minket, éppen ön, aki New Yorkban azt mondta…
– Hagyjuk ezt most, uraim! – szólt rájuk Fehér. – Súlyos helyzetünkben csak az összefogás segíthet! Csapatunkat a legrátermettebbnek kell vezetnie. Megmondom, mi a teendő…
Közben az indiánok megállították lovaikat és elővették íjaikat.
– Ön, Fehér úr? – képedt el Nagy. – Ilyen súlyos helyzetben, amikor csak az összefogásban van remény, nem bízhatjuk önre az életünket. De ideje cselekedni, az indiánok már felajzották az íjakat. Harcolni kell! Mivel nem tudnak megegyezni, ideiglenesen átveszem a parancsnokságot.
– Még hogy ön?! – kiáltott fel Molnár. – Ön, akit otthon sikkasztással vádoltak?!
A törzsfőnök az idegen lovasokra mutatott, s azt mondta:
– Uff!