Ez az, amit magyar anyanyelvű ember sose tapasztalhat meg. Az olaszok román, az oroszok lengyel, a németek svéd beszédet hallgatva élhetik át ezt az érzést, hogy hát voltaképpen értelmes olasz, orosz, német nyelven beszélnek, csak éppen nem lehet belőle érteni semmit. Folyton előkerül egy-egy tisztán érthető és értelmezhető szó, aztán visszasüllyed abba az értelmetlenségbe, amiből kiugrott.
A magyaroknak ehhez halandzsára van szükségük.
Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, purrtak a zepén,
nyamlongott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.
„Kerüld a Gruffacsórt, fiam,
a foga tép, a karma metsz!
Ne járj, hol grémmadár csuhan
s a bőszhedt Gyilkanyessz!”
(Lewis Carroll: A Gruffacsór [Jabberwocky]. Tótfalusi István fordítása)
A Vérgonyasztón? Ó, süh! Pém! Piha!
Szotykon vatyorgó, páhás veckelem!
Süly rá, ki vity-váty cselkesek közin
ennhorja ellen ily pórén pocáz!
Csorhózzék szik töpörré jonha, vetyke,
folyánk cihó duzzon rút harpocsán!
(Kálnoky László: XIX. Henrik)
– Halló! Rendőrség? Itt szekéberedétesz. Kérem azonnal küldjenek ide két csendőrt, mert a drégbedészeti főcsévést gyerepelés alatt idehivatász.
(Karinthy Frigyes: A diadalmas halandzsa)
Szeládon fágva száll a máfor
Homondok? Remélve feltereng
S mi ketten, bús herándozók
Csak fégtünk, fántunk át a révleten.
(Vargha Dénes)
De ez mégsem ugyanaz, mert hát persze tudjuk róla, hogy ez nem értelmes nyelven van. Ha viszont a magyarral rokon értelmes nyelveken hallgatunk szöveget, nem lesz meg az az érzésünk, mint latin, germán, szláv nyelvek beszélőinek, hogy ez mintha az ő nyelvükön lenne, csak nem értik. Mi egyszerűen egy idegen nyelvet hallunk. Tessék udmurt, komi, erzä mordvin példa. Ezek a magyar legközelebbi nyelvrokonai, de egy árva nyikkot sem értünk belőle, és nem is tűnik úgy, mintha a magyarnak valami ismeretlen tájszólásán beszélnének.
Hát ez az, ami nekem most már megadatik. Hiába tudok angolul, semelyik germán nyelvet hallva nem tűnik úgy, mintha angolul beszélnének, csak nem értem – talán azért, mert magát a beszélt angolt sem értem, kivéve Karolina Protsenkót valamilyen okból. De amióta Džimbát hallgatok, és most, hogy megnéztem néhány részletet ebből a gyerekműsorból, pontosan ezt érzem. Kristálytisztán lettül beszélnek, éppen csak nem értek semmit. Helyenként kiugrik egy-egy szó, amit pont úgy ejtenek, máskor olyan szavak, amiket nem ejtenek pont úgy, de azért rájuk lehet ismerni, és a maradék csupa olyan, amiből nem értek egy árva szót sem, de benne van a lett nyelv zenéje, ritmusa, az egész dolog lettül van, csak éppen mégse van lettül, mivelhogy litvánul van. És ezért nem értek belőle semmit. Az a pár szó, amit igen, nem segít kitalálni, hogy miről beszélnek, és mégsem olyan idegen, mint amikor még nem tudtam lettül semmit – akkor is hallottam litván beszédet –, hanem pont mintha az anyanyelvem valami nagyon idegen tájszólása lenne. Tizenhárom éves koromban találkoztam valakivel Nágykótáról. Honnan? Nágykótá! Nágykótá! Kellett vagy egy negyedóra, hogy megszokjam a tájszólását, és megértsem, hogy Nagykátát mond. Sokkal több idő a litván kiejtéshez se kellett, hangtanilag már értem, amit a Džimba énekel, rááll a fülem a furcsán ejtett litván magánhangzókra és diftongusokra, néha (nem mindig) el tudom differenciálni a félpalatalizált mássalhangzókat a keményektől, tehát a fonetikai megértésig aránylag hamar eljutottam, csak mivel ez mégiscsak egy idegen nyelv, természetesen ettől még nem fogom megérteni, és nemcsak azért, mert én még mindig nem tudok lettül. A lettek és a litvánok sem értik egymást, annyira különbözik egymástól a két nyelv, hogy ugyanúgy meg kell tanulniuk, mint mondjuk az angolt.
Vegyünk egy példát. Užtrauktukas, Kostas Smoriginas zenéjére Liutauras Degėsys írt szöveget, énekli Katažina Zvonkuvienė és Elena Zvonkutė.
Pabudęs nuo lempos šviesos
Linksmai išsižios užtrauktukas
Ir meiliai nusišypsos
Mažais geležiniais dantukais
Kai sniegas už lango gilės
Tau paukščiai mojuos pirštukais
Kai niekas tavęs nemylės
Tave pabučiuos užtrauktukas
Spintelėj sagos barškės
Drebės sušalę pieštukai
Nuogi dėželėj gulės
Ir tyliai juoksis degtukai
Tyloj laikrodėlis tiksės
Galvoj jam suksis ratukai
O tavo stalčiuj krebždės
Nauji maži užtrauktukai
Zölddel megjelöltem azokat a szavakat, amiket felismerek a lettből. (Magát a címet is értem, užtrauktukas az cipzár, de ezt azért tudom, mert megnéztem a neten, a lettből nem lehet felismerni, mert lettül rāvējslēdzējs.) A litván mažais, maži a lett mazais, mazi megfelelője, azazhogy a szó igen, de a konkrét szóalakok valószínűleg nem illenek össze, de meg is nézem a Wiktionaryben: eltérnek bizony, lett mazi és litván maži egyaránt kicsik, hímnemű többes alanyeset, de lett mazais az a kicsi, határozott ragozású egyes alanyeset, míg litván mažais az kicsikkel, határozatlan ragozású többes eszközhatározói eset.
De azt nem tudom érzékeltetni semmilyen színezéssel, hogy a szöveg végig azt a benyomást kelti, hogy énnekem ezt érteni kellene, hiszen lettül van, minden egyes szavát mintha a lett nyelvnek valami olyan rétegéből vették volna, amit én még nem tanultam meg – és külön emlékeztetnem kell magamat, hogy ezt a réteget nem is fogom lett nyelvi tanulmányaim során elsajátítani, mert ezt a réteget úgy hívják, hogy litván nyelv.