Amikor a meteorológusok megjósolták, hogy az ünnepen szemerkélő eső várható, Hupci Sámson már tudta, hogy elérkezett az ő ideje. Az elixír készen állt. Az ünnep előtti nap reggelén látott munkához, hogy biztosan elkészüljön.
Pontosan tudta, hogy a tér melyik részére kell összpontosítania. Felvitte kellékeit a négyemeletes ház tetejére, amelyben lakott, s egykettőre összeszerelt mindent. A tetőről csövet vezetett le a lakásába, ahol csatlakoztatta a vízcsapra. A kis kompresszor meghajtására szolgáló áramot is onnan vezette ki. Gondosan összeszerelt mindent, a keverőcsapot, a szórófejet és az elixíres tartályt, amiben most, a próba kedvéért víz volt. Végül becélozta a tér megfelelő részét és beindította a szerkezetet. Némi kísérletezéssel sikerült elérnie, hogy a víz a megfelelő területen szóródjon szét, olyan finoman porlasztva, hogy az arra járók felnéztek az égre. A szemerkélő esőben észrevehetetlen lesz.
Végül beszabályozta a berendezést úgy, hogy az elixíres tartály egy óra alatt ürüljön ki.
Egy órával az ünnepség előtt ment csak föl újra. A kis víztartályt kicserélte a valódi elixírre, ellenőrizte a szerkezetet, és figyelte a gyülekező tömeget. Az eső pontosan úgy szemerkélt, ahogy várta.
Tizenkét órakor vette kezdetét az ünnepség, ekkor lépett a pódiumra az első szónok. Hupci nem őt figyelte a tér túlsó végén, hanem az innenső részt, ahol tizenhárom nagydarab, kopasz ember gyűlt össze, árpádsávos zászlókat lobogtattak és fütyültek. Pontban tizenkettőkor Hupci bekapcsolta a szerkezetet. A kopaszok egyáltalán nem vették észre, hogy az eső egészen kis mértékben felerősödött ott, ahol ők voltak. Az elixír jelenlétét még kevésbé, hiszen színtelen és szagtalan volt.
Tizenkét óra öt perckor a szónok a migránsokról kezdett beszélni. A kopaszok fújoltak, fél percig skandálták, hogy Orbán cigány, aztán azt, hogy Gyurcsány takarodj.
Tizenkét óra tíz perckor a tizenhárom borostás fejű ember összekapaszkodva énekelt egy kódolt antiszemitizmust tartalmazó dalt.
Néhány másodperccel negyed egy előtt hallgattak el, tanácskozni kezdtek valamiről. Két perccel később a tizenhárom tüsihajú megint skandálni kezdte, hogy Gyurcsány takarodj, majd egy perc múlva átváltottak arra, hogy éljen Viktor. A közelben állók furcsálkodva néztek rájuk.
Tizenkét óra húszkor az egyik tüsihajú átrohant a tér szélére és egy arra járó család kisfiától megvette a fideszes léggömbjét. Hupcinak sikerült megfigyelnie távcsövön, hogy ötszáz forintot adott érte. A tüsihajú boldogan visszarohant szerzeményével, és lengetni kezdte. Társai ezalatt a földre dobálták árpádsávos kendőjüket, rovásírásos kitűzőiket, majd a fekete mellényeket is. Hupci megfigyelte, hogy a nagymagyarországos kitűzőket megtartották.
Tizenkét óra huszonötkor a szónok megköszönte a hallgatóság figyelmét és átadta a szót a második szónoknak. A tizenhárom nagydarab, rövid hajú ember néhányszor elkiáltotta, hogy Gyurcsány fuuuj, aztán Viktort éltető dalocskát kezdtek énekelni, láthatóan akkor költötték saját maguknak. A közelben állók teljesen meg voltak döbbenve.
Fél egykor a rövid hajú kipukkasztotta fideszes léggömbjét, és arról kezdett kiáltozni, hogy Orbán becsapott mindenkit, egy szélhámos, és az egyetlen tisztességes politikus Gyurcsány. Társai összekapaszkodva énekelték az előbbi dalt, de most már Feri volt benne Viktor helyett, és eldobálták a nagymagyarországos kitűzőket is.
Tizenkét óra negyvenkor a tizenhárom nagydarab, átlagos hajú ember arról énekelt, hogy minden politikus csaló, Orbán és Gyurcsány semmivel se különb egymásnál, ebben az országban egyetlen tisztességes ember sem megy politikusnak.
Háromnegyed egykor az egyik, kicsit hosszú hajú ember arról kezdett szónokolni, hogy a politika ostobaság, értelmes ember jobban teszi, ha egy percet se veszteget rá. Borostás képű társai szinkronban fordították a beszédet egytucatnyi idegen nyelvre.
Tizenkét óra ötvenkor a tizenhárom hosszú hajú, szakállas ember sapkát tett föl, körbe álltak és a Hává nágilát kezdték énekelni, szilajul ropva a táncot.
Tizenkét óra ötvenötkor a nagy szakállúak levették a sapkát és az Aquariust kezdték énekelni a Hairből.
Egy órakor kifogyott az elixír. Hupci lekapcsolta a készüléket és gyors léptekkel lesietett a földszinti gyermekkocsi-tárolóba. A téren az emberek nagy része már együtt énekelte a musical záró dalát a tizenhárom nagydarab, hosszú hajú, hosszú szakállú emberrel, akik békejeleket rajzoltak a fák törzsére, fölszedték a korábban eldobált jelvényeiket és szépen beszórták őket a nyilvános szemétgyűjtőkbe, csak a mellényeket tartották meg, csíkokra tépték és hátrakötötték vele a hajukat.
Ekkor érkezett meg a térre Hupci, csilingelő kis kocsijával, amit elixíres flakonok rajzai díszítettek.
– Itt van, emberek, vegyék, vigyék – kiabálta Hupci. – Megérkezett a csodálatos Sámson-elixír! Ahogy nő a haja, úgy nő az intelligenciája! Vegyék, vigyék! Sámson-elixír!