@t[Önarckép]~~META:date created = 2009-01-09~~

Kaptam két kommentárt a már [[forumhozzaszolas|említett]] fórumon, amikre muszáj terjedelmesebben válaszolnom, és az ottani ezerkarakteres limit mellett ez lehetetlenség. Én meg nem tudok se zanzásítva írni, se darabonként bemásolgatni a szövegdobozba – amellett a válaszok a blog olvasóit is érdekelhetik. Tehát a kommentárok:

<color #FFFF00>Kedves Láng Attila D.!</color>
<color #FFFF00>Úgy érzem enyhén szólva nagyon negatív hozzáállású sorstárs vagy. Szüntelen ellenségkép kereséssel, hadakozni vággyal, személyiség-zavarral, stb.. Ezt nem csak az itteni írásaidra értem, hanem amit máshol megnyilatkoztál is. Attól félek, ez sokakat elriaszt.
Sorstársi üdvözlettel.: Füles</color>

<color #FFFF00>Sokszor azt érzem, hogy lejárató magatartásod valami önként vállalt küldetésféle, vagy megbízástudat bizonyos politikai érdekcsoport irányából. Elnézést, ha nyílt-őszinte kinyilatkozásommal megbántalak esetleg, de ezt érzem. Bár - mint mindenki - én se vagyok tévedhetetlen.</color>

(Mindkettőt Igaz Füles írta.)
Akkor kezdjük a végén. Nem, nem bántasz meg, írtak rólam már különbeket is, és sokkal több jószándékot érzek a soraidból, //semminthogy.// Nincs bennem megfelelési vágy, gondoskodtam róla, hogy ne legyen. Engem nem érdekel, hogy mit gondol rólam a szomszéd vagy a fórumtárs – következésképpen nem fogok megbántódni, ha a gondolatát ki is mondja, bármi legyen is az. (Azt hiszem, ilyen védekezési mechanizmust mindenki kifejleszt, akinek szembeötlő mássága van. Az a piréz polgár, akin nagyon látszik, hogy piréz, előbb-utóbb képessé válik negligálni a tényt, hogy egyesek láthatóan, sőt látványosan utálják őt. Ha nem fejleszti ki ezt a képességet, lelkileg megnyomorodik.)
Ezt el lehetett volna intézni annyival, hogy „nem bántottál meg” (tizenhét karakter), de el akartam mondani azt is, hogy miért nem.

Igen, az én lejárató magatartásom (mármint a Goldnerrel szembeni) valami küldetésféle, //és// egy politikai érdekcsoportot képviselek. Nem //vagy,// hanem //és,// a kettő egyszerre van. Az, hogy a küldetésemet önként vállaltam volna, erős túlzás, egyszerűen a puszta önvédelem kényszerít rá. Amióta kitette a szűrünket a pártból, Goldner szent céljának tekinti a mi ellehetetlenítésünket – részben példát akart velünk statuálni a későbbi renitensek számára, részben kicsinyes bosszú. „Megbántottalak, tehát haragszom rád” alapon. Aki ma megnézi a blogot, nem lát benne semmilyen utalást arra, hogy Goldner olyan haj de nagyon ártana nekünk, és nem azért, mert nem írom meg: tényleg nem teszi. De azért nem teszi, mert elvettük tőle a kedvét.
Goldner azzal kezdte, hogy nekiállt befogni a pofánkat. Megpróbálta bezáratni a [[http://lattilad.org|LAttilaD.org]]ot, ami nem sikerült neki – akkor nekiállt kitiltatni a fogyatékoslistákról, ami sikerült. Lehet persze, hogy ez nem tűnik olyan dolognak, amiért ennyire ordítani kellene, de gondolj át valamit. Azzal, hogy kitilt(at)ott a listákról, nemcsak azt tette lehetetlenné, hogy őróla beszéljek. Segítséget se tudok kérni. Az más kérdés, hogy a listáktól legtöbbször csak lehurrogásokat és támadások özönét kaptuk – azért néha mégiscsak adtak hasznos tanácsot, egy-egy infót, ezt-azt. Általuk megismerkedtünk egy-két értelmes, jóindulatú emberrel. Goldner mindettől megfosztott egyszerűen azért, mert neki úgy tetszett. És rendkívül aljas dolognak tartom, hogy amikor egyik családtagomnak segédeszközre volt szüksége, akkor nem kérdezhettem meg Szikora listáján, hogy nincs-e valakinek fölösleges. Mindezt azért, mert //én// írtam valamit, ami nem tetszett Goldnernek és megkérte Szikorát, hogy ugyan rúgjon már ki.
Ha bántanak, akkor kitérek előle vagy visszaütök, aszerint, hogy mit látok jónak, nem probléma. De ha a családomat vagy a barátaimat bántják azért, mert //velem// van bajuk, akkor minden rosszra készüljenek fel.
Ezért van nekem ez a küldetésfélém. Önvédelemből. Goldner hónapokon át tervezgette, hogy milyen lépéseket fog tenni ellenem, leírta a titkos listáikon – ámbár arról még a titkos listákon sem írt, hogy tulajdonképpen mivel szolgáltam rá –, aztán ezek a lépések valahogy elmaradtak. Pedig voltak időszakok, amikor bármelyik nap várhattuk a postást a bírósági idézéssel, ha abból indulunk ki, ami a pártlistákon megjelent; persze amikor azt mi elolvastuk, már tudtuk, hogy Goldner nem lépte meg, amiket szeretett volna. De //azért// nem lépte meg, mert belátta, hogy milyen veszélyes talajra tévedt. Lángékkal kezdeni életveszélyes, írta egy helyen – ő úgy értette, hogy annyira gonoszok és elvetemültek vagyunk, hogy az idegbajt hozzuk mindenkire. Szerintem is életveszélyes velünk kezdeni, viszont én úgy értem, hogy aki rosszat tesz nekünk, az megnézheti magát, mert az igazunkat tűzön-vízen át keresztülvisszük. Egyszerűen azért, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne tegyük.

És igen, egy politikai érdekcsoportot is képviselek. Mindazokat, akikre veszélyt jelent az a tevékenység, amit Goldner folytat, akkor is, ha életükben nem hallottak még róla vagy akár rólam. Mint többen megállapították, Goldner népszavazási aláírásgyűjtései kárt okoznak a fogyatékosoknak. A gyűjtéseket nem tudom megakadályozni (hacsak nem it((Az új aláírásgyüjtés marhaság, sőt kifejezetten kárt okoz a fogyatékosoknak. Ezért az általad feltett linkröl gyorsan letöltöttem az összes ívet hogy másnak ne maradjon. – //it// hozzászólása, 2009. január 8.)) módszerével), még azt se tudom megtenni, hogy ahol hirdeti, ott elmondom, hogy ez [[allitsatok_meg_goldner_ibolyat|miért rossz,]] mert befogták a számat. Azt tudom tenni, hogy cikkeket írok Goldnerről, amikbe az ő ügyével találkozó emberek vagy belefutnak, vagy nem, vagy elolvassák, vagy nem, vagy hitelt adnak nekik, vagy nem.
Persze ha a politikai érdekcsoportot úgy érted, hogy egy párt kért meg arra, hogy fújoljam Goldnert, ez hülyeség, felejtsd el. Éppenséggel szívesen fölajánlanám egy pártnak a Goldner-fújolási tehetségemet, ha ezért én is kérhetnék cserébe valamit, épp csak tudom, mit válaszolnának. Menjek a fenébe, őket nem érdekli [[gorner_ibolya|Gorner,]] életükben nem hallottak a Fogyatékosok Pártjáról és felőlük csináljon, amit akar.

Ellenségkép-keresés, hadakozni vágyás? Érdekes gondolatok, csak van egy bibi velük, Füles. Nekem nem kell keresnem az ellenséget, házhoz jön, és nem kérdezi meg, hogy akarok-e hadakozni vele. Rákényszerít. Ugyanis élni viszont igenis akarok, ezért muszáj harcolnom.
Általában az szokott történni, hogy tök nyugisan belekezdünk valamibe, például benézünk egy üzletbe, aztán koppanunk. Lépcső, tolókocsistopper, lelakatolt lift. Ilyenkor két dolgot lehet tenni. Alázatosan bocsánatot lehet kérni, amiért élni merészeltünk, el lehet kullogni és megígérni, hogy nem szemtelenkedünk oda többé – vagy azt, amit mi teszünk. Az első út végállomása egy utcasarokra kitett kalap.
Keresem az ellenségképet? Legszívesebben kitérnék az útjából, de még az ellenség mellé is jön újabb ellenség. Például amikor a nagyáruházi pribékekkel próbáltunk zöld ágra vergődni, akkor odajött H. Jancsi, akinek akkoriban üzlete volt ott, tolókocsis fazon, és nagy hangon nekiállt kioktatni minket, hogy járjunk olyan üzletbe, ahova be tudunk jutni. Ez hihetetlenül jó reklám a tolókocsisok ügyének, elképzeltem az őröket, mit gondolhatnak: jön a kis hülye nyomi, fölbrekeg rájuk valami marhaságot, hogy ő föl akar menni az emeletre, ugyan minek, talán hogy vegyen egy spulni cérnát – de tényleg hülyeség, amit akar, hát itt jön a másik tolókocsis, azt ismerjük, itt dolgozik, még az is letolja, hogy mit a fenét akar. (A gondolataikat nem ismerem, de a spulni cérna elhangzott, ugyanott, bár nem ugyanakkor.)
Különösebben nem lepődtem meg, amikor megtudtam, hogy a roppantul vevőorientált Jancsinak nincs már üzlete az áruházban.
Nem, nem vágyom hadakozni. A tököm tele van vele, hogy valahányszor veszek valamit, ami egy golyóstollnál bonyolultabb, tíz esetből nyolcszor baj van vele. De ha olvasod a [[http://homar.hu|Tékozló Homár]]t, láthatod, hogy másnak is tele van vele a töke. Miért éppen én fogjam be a számat illedelmesen, és kérjek bocsánatot, hogy élek? Éppen én nem tehetem, mert nem telik rá. Csak azt veszem meg, amire szükségem van, mert csóró vagyok – viszont ha nem működik, attól még szükségem van rá, tehát ki kell vernem a balhét, nem dobhatom ki és vehetek helyette egy másikat.
És ha ez bárkit elriaszt, akkor riadjon. Nem tudok micsinálni vele, de nem is akarok. Sokáig próbáltam megfelelni az emberek elvárásainak, aztán rájöttem, hogy akinek megfelelek, annak megfelelek, akinek meg nem, annak nem, ha körberakom égről lerángatott csillagokkal, akkor sem. Néhány éve rászoktam arra, hogy aki visszakézből letegez, azt ugyanúgy visszakézből visszategezem. Ha korombeli, akkor azért, mert a korombeliekkel általában tegeződöm. Ha jóval idősebb nálam, esetleg nő is, akkor azért, mert a szabályok szerint az ő dolga meghatározni a nexust, a tegezéssel megtette, kész. //Egyoldalúan// tegezni engem csak nagyon öreg és nagyon tekintélyes embereknek lehet, azoknak viszont gond nélkül elnézem, mert tudom, hogy mással is megteszik, az illemszabályok szerint szabad nekik.
Még soha senki nem válaszolta a visszategezésre azt, hogy „ne tegezz, én csak azért tegeztelek le, mert nyomi vagy, nem teljes értékű ember”. Szó nélkül elfogadják, és ha nem tetszik nekik, akkor se mutatják. Úgy tűnik, ezzel nem riasztottam el senkit.
Sőt még a hadakozással sem. Legalább féltucat üzletet tudok mondani, ahol összekaptunk egy alkalmazottal, az illető vöröset látott, aztán most a legjobb viszonyban vagyunk. Jól elbeszélgetünk velük, megtesznek nekünk apró szívességeket vagy megkérnek minket ilyenekre, és ha csak az egyikünk megy, akkor megkérdezik, hogy hol van a másik, nem beteg-e.
Az emberek ugyanis általában normálisak, és jogosan úgy gondolják, hogy nem ők tehetnek azokról a szabályokról, amiket be kell tartatniuk. Mi persze – éppolyan jogosan – úgy gondoljuk, hogy ha azok a szabályok miránk nézve hátrányosak, akkor nem szabad őket érvényben hagyni, viszont ezt kénytelenek vagyunk azzal megtárgyalni, aki ott van. (Idézet a Tűzhányó című filmből: „De miért velem veszekszik?! – Mert kéznél van!”) Ez viszont őket, ismét csak jogosan, felháborítja, mert ők csak betartatják a szabályokat, ez a dolguk, ezért tették őket oda. Aztán amikor a konfliktus rendeződik, akkor visszavedlenek normális emberekké, akikkel remekül ki lehet jönni.
Persze ha valakit //csakugyan// elriasztottam, akkor arról esetleg tudomást se szerzek, mert annyira elriadt, hogy meg se mondja. Az ő baja. Nem érdekel. Nem tudok és nem is akarok mindenkinek, azazhogy senkinek sem akarok a kedvére tenni. Ilyen vagyok és kész – ha tetszem, jó, ha nem tetszem, az is jó. Nem kötelező bámulni a pofámat. Akinek viszont kötelező, mert fizetésért tartózkodik valahol, ahova én megyek, az így járt. Nekem is van éppen elég bajom, nem lehetek tekintettel az ő nyomorára is. Ha annyira zavarom, mondjon föl.

A személyiségzavart be kellett írnom a gugliba, mert én ezt a szót nem értem. [[http://www.vital.hu/themes/psyc/borderline.htm|Ezt]] találtam kapásból. Erre gondoltál? Ha igen, akkor lássuk.
Elhagyatás érzése – nem talált. Persze énmellőlem is lemorzsolódtak emberek, de kit érdekel? Nem az én szörnyű jellemem miatt tették, így hozta az élet. Azok az emberek, akikre valóban szükségem van, mellettem vannak.
Ürességérzés – ez szokott lenni, de aztán elkészül az ebéd.
Változó érzések azzal kapcsolatban, hogy ki vagyok és miben hiszek? Nincsenek ilyenjeim se. Én tudom, hogy ki vagyok és miben hiszek – ámbár tény, hogy nem születésem óta változatlanul, mint azok, akik beleszületnek egy világképbe, például egy vallásba, és az minden kérdésükre választ ad. Nekem gyerekkoromban volt egy készen kapott világképem, aztán kiderült róla, hogy hamis (rendszerváltás), és beletelt pár évbe, mire kialakítottam helyette egy másikat. Az viszont tényleg a sajátom, nem [[a_konzervativ_enciklopedia|készen vettem át]] valakiét, abszolúte totálisan én magam gyártottam. Amióta megvan, mintegy másfél évtizede, remekül elvagyok vele.
Érzelmi labilitás – nincsen. Nem vagyok se intenzíven szomorú, se ingerlékeny, se szorongális. Szakaszosan se, folyamatosan se. Eléggé föl tudok fortyanni dolgokon, de két perc múlva higgadt fapofával írom meg őket vagy tárgyalok róluk.
Hullámzó kapcsolatok, idealizálás és leértékelés váltakozása? Ez klassz diagnózis Kertész Magdi néniről, de nem rólam. Nálam //egy// ilyen változás következhet be per kopf: ha valaki, akit korábban nagyra tartottam, elkövet valami bődületes állatságot, akkor elveszíti a bizalmamat és onnantól konyec. Mint például Goldner. Az elvesztett bizalmamat visszanyerni még senkinek se sikerült.
Nehezen kontrollálható düh – ez abszolúte nem én vagyok, én egy higgadt fapofa vagyok. Meg lehet csinálni, hogy hihetetlenül kihoz valaki a sodromból úgy, hogy közben egy hatalmas kés hever a kezem ügyében, aztán viszont menekülni fog az illető, miközben a kés ugyanúgy hever az asztalon. Mert nyugodt mosollyal úgy el fogom küldeni a jó édes anyjába, hogy nem áll meg a négy lábán, anélkül hogy trágárul beszélnék.
Úgy érzem, hogy üldöznének? Érezni nem szoktam, csak tapasztalni. Konkrét, valóságos üldözést csak Goldner és egy időben a MEOSZ részéről tapasztaltam, egyébként általában csak kitolnak velem – de nem üldözési szándékból, pusztán a szabályokat tartatják be vagy éppen olyanjuk van, hogy ki kell tolni valakivel és éppen én látszom alkalmasnak (nyomi, úgyse tud védekezni). Disszociatív tüneteim nincsenek, nem is nagyon értem, hogy az mi fán terem.
Önromboló impulzusaim sincsenek. Nem öngyilkolok, önmegsebzek vagy öncsonkítok.
Lapoztam. Ha egy barátom (vagy akárki más) őszinte velem, nem fordulok ellene és nem tekintem az egész kapcsolatunk helyett ezt az egyetlen pillanatot meghatározónak. Erre nincs is okom, mert az őszinteség nem bánt. Ha valaki őszintén megmondja rólam a véleményét, és igaza van, akkor semmi okom haragudni rá, nem az ő hibája, hogy tényleg olyan vagyok. Ha pedig téved, akkor se haragudni fogok, hanem elmagyarázom neki, hogy téved – mint most Neked.
Sosem unatkozom. Állandóan van mit csinálnom. Ha valahol várakoznom kell, akkor általában regényt írok, persze fejben. (Amikor nem várakozom, akkor is.) Nem vagyok homo vagy bi se… hoppá, itt olvasom, hogy az én koromra a személyiségzavar általában elmúlik. Nos, akkor se állt rám ez a leírás, amikor még nem voltam harmincöt éves.

Hogy mindezt elhiszed-e, Füles, azt persze nem tudhatom, de az eddigiekből bizonyára gyanítod a választ arra az esetre, ha nem hiszed el. Kit érdekel? Én ilyen vagyok, itt leírtam, hiszed, nem hiszed, nem kapsz mást.

@blogf[Igaz_Füles Goldner_Ibolya Szikora_Tamás MEOSZ fogyatékosok szervezetek Fogyatékosok_Pártja politika szélsőség akadálymentesítés Tűzhányó Kertész_Magdi]