@t[A toldalékcső]~~META:date created = 2008-06-13~~

Ismerkedjünk meg most már a toldalékcsővel. Először szaladjunk végig az artikulációs helyeken, vagyis azokon a pontokon, ahol csinálni lehet „valamit”, és ebből beszédhang lesz. Elölről hátrafelé.
**Bilabiálisok.** Mindkét ajak használatával keletkeznek. A magyarban három is van: //m, p// és //b.// Ha az olvasó néhányszor kiejti ezt a három hangot, megfigyelheti, hogy a két ajkát használja hozzájuk. (Latinul //bi-// kettőt, //labia// ajkat jelent.)
**Labiodentálisok.** A felső fogsor és az alsó ajak vesz részt bennük. A magyarban az //f// és a //v// ilyen. (A //labia// és a //dentum,// azaz fog összetétele.)
**Dentálisok.** A felső fogsor használatával keletkeznek. Ilyen a magyarban a //t, d, n, l// és //r// is, de valamivel hátrébb is képződhetnek. Az angol a //th// betűkapcsolat mindkét kiejtése (//that,// illetve //think//) dentális hang.
**Alveolárisok.** A fogíny segítségével jönnek létre. A magyarban ilyen az //sz// és a //z,// de az előbb a dentálisoknál felsorolt hangokat is lehet itt képezni. (Latinul //alveola// fogínyt jelent.)
**Posztalveolárisok.** A fogíny mögött, ahhoz egészen közel képzett hangok. A magyarban ilyen az //s, zs, cs// és //dzs.// (Latinul //post// azt jelenti, mögött.)
**Retroflexek.** A nyelvet a posztalveoláris hangokhoz képest még egy kicsit hátrébb visszük, a végét kicsit visszahajlítjuk. A magyarban ilyen nincs, eléggé nehezek is nekünk ezek a hangok. Legjobban a retroflex //s// és //zs// hangot ismerjük: az oroszok így ejtik a [gt font=gentium size=24 height=32 up=4]ш, ж[/gt] betűket. (Latinul //retro// vissza, //flexio// pedig hajlítás.)
**Palatálisok.** A nyelv hátát a kemény szájpadláshoz közelítjük (érintjük). A magyar nyelv sok palatálist használ: //ny, ty, gy, j,// és a //lopj// szóban ejtett zöngétlen //j,// ami valójában a német //nicht// szóban levő //ch//-val azonos. (Latinul //palatum:// szájpadlás.)
**Velárisok.** A nyelv háta és lágy szájpadlás segítségével keletkeznek, ami hátrébb van, mint a kemény. A magyarban ilyen a //k// és a //g,// de mássalhangzó előtt az //n//-et is itt képezzük. (Latinul //velum// ennek a területnek a neve.)
{{ 1761-1.jpg}}//Uvulárisok.// A nyelv háta és a nyelvcsap //(uvula)// segítségével keletkeznek. A nyelvcsap egy kis nyúlvány a szánk hátsó részén; legjobban kiabáló rajzfilmfigurák szájában lehet megfigyelni. A magyarban uvuláris hang sincs, ámbár gyakran így ejtjük a //k//-t, de ez csak egy allofón (majd elmondom, mi az). Uvuláris az //r// hang a francia köznyelvben, például a Paris szóban.
**Faringálisok.** A nyelv gyökere és a torok kezdő része segítségével ejtjük őket. Az egész IPA-táblázatban csak kettő van belőlük (az eddig felsorolt csoportok hat-tizenkét hangot számlálnak), ezt a kettőt se sok nyelv ismeri. (Az említett hely neve latinul //pharynx.//)
**Epiglottálisok.** A nyelv gyökerénél levő membrán //(epiglottis)// segítségével képzett hangok. Csak három van belőlük, nagyon kevés nyelvben.
**Glottálisok.** A hangrés //(glottis)// használatával képzett hangok. Csak három van belőlük, de azok nagyon sok nyelvben szerepelnek. A magyarban is megvan az egyik: a //h.//
Ez tehát a toldalékcső tizenkét „billentyűje”, amiken beszéd közben öntudatlanul játszunk. Lássuk mármost, hogy az egyes billentyűket hogyan lehet lenyomni. Kilencféleképpen.
**Nazálisok.** A velumot kicsit leengedjük, ezáltal az orrüregen át levegő áramlik ki és rezonanciát okoz. A magyarban ilyen hang az //m, n// és //ny.// Nagyon sok nyelv használ nazális magánhangzókat, ahol ugyanez történik. Ilyen a francia; például a //saint// szó kiejtve két hangból áll, egy //sz//-ből és egy nazális //e//-ből. (Latinul a //naso-// előtag az orral kapcsolatos dolgot jelent.)
**Plozívák.** Magyar nevük is van: zárhangok. Úgy keletkeznek, hogy a toldalékcső egy pontján (a fenti tizenkét „billentyű” valamelyikénél) teljesen elzárjuk a levegő útját, aztán ezt a zárat hirtelen megszüntetjük. Ilyen hangok a magyarban a //p, b, t, d, ty, gy, k// és //g.// Jellemzőjük, hogy nem lehet őket folyamatosan ejteni: az olvasónak biztosan sikerül másodperceken át folyamatosan mondani, hogy //sssssssss…,// de nem lehet folyamatosan mondani, hogy //tttttttttt…,// mert az nem folyamatos lesz, hanem ismételgetett. Vagy hosszú; a hosszú plozívákat //(robban)// úgy ejtjük, hogy a zárat hosszabban tartjuk ki fölengedés előtt. (A név az //explozíva,// robbanásszerű rövidítése.)
**Frikatívák.** Magyar néven réshangok. Úgy keletkeznek, hogy a toldalékcső egy pontján részleges zárat képezünk, a levegő szabadon áramlik kifelé, de a részleges zárnál megtorlódik és hangot ad. Ilyen hangok a magyarban: //sz, z, s, zs, f, v, h,// valamint a //technika// szóban //ch//-val és a //lopj// szóban //j//-vel jelölt hang. Frikatíva az angolban a //that// és a //think// hang is. (Latinul //frictio// dörzsölést jelent.)
**Approximánsok.** A magán- és mássalhangzók tulajdonságait egyesítik. A beszédszervek szűkületet képeznek, ahol marad annyi hely, hogy a levegő hallható súrlódás nélkül távozhasson. A magyarban egy ilyen van, a //j.// Az approximánsok mindegyike közeli rokonságban áll egy magánhangzóval, a //j// például az //i//-vel: alig van különbség a kiejtésükben. (Latinul //proximare:// megközelíteni.)
**Trillek.** Magyarul pergőhangok. Vibrációval képezzük őket, a nyelv vagy a két ajak gyors egymásutánban zár és nyit; általában kétszer-háromszor, de akár ötször vagy még többször is. A magyarban az //r// hang ilyen.
**Tapok és flapok.** Magyarul érintők. A beszédszervek egyszeri, rövid összezárásával keletkeznek. Hasonlóak tehát a plozívákhoz, de itt nem növeljük meg a légnyomást a zár mögött, így nincs erőteljes levegőkiáramlás. A magyarban nincs ilyen; aki jól tud angolul, egy ilyen érintő //r//-et ejt például olyan szavakban, mint //better// (a //t// helyén, nem //r// gyanánt), de csak az amerikai tájszólásban. (Angolul //tap// érintést, //flap// csapást jelent. A nyelvészek egy része vegyesen használja a két szót, de van olyan vélemény is, hogy a kettő nem ugyanaz.)
**Laterális approximánsok.** A nyelv szélei approximánst képeznek, a közepe viszont érintkezik a szájjal. Ilyen hang a magyarban az //l,// és ilyen volt az egykori //ly// a régi magyar nyelvben, amikor még nem volt azonos a //j//-vel. (Latinul //lateralis// oldalsót jelent.)
**Laterális frikatívák.** Az olvasó most már bizonyára sejti, hogy itt a nyelv szélei frikatívát alkotnak, a közepe viszont érintkezik a szájjal. Annál nehezebb elképzelni, hogy ez mi lehet, és még nehezebb a gyakorlatban is megvalósítani. Az IPA csak két ilyen hangot ismer (további háromnak nincs IPA-jele), amik jó pár nyelvben használatosak, de azok jórészt alig ismert nyelvek.
**Laterális flapok.** Hasonlóképpen: a nyelv szélei alkotják a flapot, a közepe érintkezik. Csupán egy ilyen hangnak van IPA-jele (háromnak nincsen), ez pedig a japán //r// hang.
Idáig tehát megvagyunk: a pulmonikus mássalhangzók képzésének módját már ismerjük. Elméletileg. A gyakorlatban valószínűleg csak odáig jutottunk, hogy ha azt mondom, zöngés posztalveoláris laterális approximáns, akkor az olvasó most már – tudása birtokában – nem simán tátja el a száját, hanem bilabiálisan. De tátja. Idő és gyakorlat kell, amíg ezek vérévé válnak az embernek. A későbbiekben meg fogjuk szerezni, ha az olvasó toldalékcsöve bírja cérnával.
De mielőtt mostanra befejezném, még egy infó. Zöngés és zöngétlen hangokról beszéltem; ezek között az a különbség, hogy a zöngés hangot az epiglottis megrezegtetésével képezzük. Vagyis például zöngés dentális plozíva egyenlő zöngétlen dentális plozíva plusz rezgő epiglottis. A különbség legjobban a frikatívákon érezhető, mert azokat hosszan elnyújtva lehet mondani. A magyarban három frikatívapár is van: //s–zs, sz–z, f–v.// Ha az olvasó hosszan elnyújtva ejti a párok két tagját felváltva, érezni fogja a különbséget.

@blogf[! fonetika]