@t[A szokásos habosított takony]~~META:date created = 2015.11.04., 21:45~~
{{@bt=;;lhr:börtön;;@}}{{@is=;;lhr:iskola;;@}}{{@ia=;;lhr:iskolá;;@}}Jimmy Dworski szavai, amikor belenéz a @bt`konyhán a fazékba. A film magyar címe //Filofax, avagy a sors könyve,// és egy kisstílű bűnözőről szól, aki kiszökik a @bt`ből, hogy megnézhesse a baseballmeccset. A fazékba még a @bt konyháján néz bele. Hajszál híján letelt már a hároméves @bt`büntetése, pitiáner autótolvaj, ezért került @bt`be. Letartóztatták, bíróság elé állították, és a bíró arra ítélte, hogy három évig maradjon a @bt`ben. Sikerült elég világosan körvonalaznom azt a szót, hogy //@bt?//
A @bt`koszt része a büntetésnek. Jimmy rosszul viselkedett, ezért megbüntették, egy halom kellemetlenséget kell elviselnie a @bt`ben, többek között a címben karakterizált @bt`kosztot. Egyébként a @bt`ben nem kötelező kizárólag @bt`kosztot enni, lehet vásárolni a @bt boltjában, ha valakinek van pénze és nem áll eltiltás alatt.
Azt hiszem, elég részletesen elmagyaráztam, hogy működik a @bt. Lássuk a másik intézményt: az @ia`t.
Az @ia`ba nem büntetésből küldik a gyerekeket. Nem három évet kell az @ia`ban tölteniük, hanem legalább nyolcat, de nem azért, mert rosszak voltak. Nem tartóztatták le őket, nem állították bíróság elé és nem ítélték őket arra, hogy nyolc évig járjanak @ia`ba. Az @ia`ban sem kötelező kizárólag @is`kosztot enni, lehet vásárolni, ha nem is az @is boltjában, akármelyik boltban. De nem is büntetésből kell elviselniük egy halom kellemetlenséget az @ia`ban, többek között – a címben karakterizált @is`kosztot.
Az Nlcafé [[http://www.nlcafe.hu/ezvan/20151104/menza-reform-|cikke]] szerint a szakemberek nem kérdőjelezik meg, hogy a reform jó és szükséges lépés volt. Milyen jó, hogy nem vagyok szakember, én nyugodtan megkérdőjelezhetem. Éspedig azért, mert ha az elítéltek korábban ettek a @bt`ben, jaj, miket beszélek, a gyerekek az @ia`ban, most pedig nem esznek, akkor a reform nem jó és nem szükséges, hanem rossz, kártékony, gonosz és büntetendő.
A logikus és jogos büntetés legenyhébb foka természetesen – nyolc év @is. Nyolc évig legyen kötelező ezt az @is`kosztot enni, mindennap, reggelire, ebédre, vacsorára, ellenőrzés mellett. És semmi mást. Hogy a gyerekek ehetnek mást is, amikor hazamennek az @ia`ból? Egyrészt nagy részük nem, másrészt nekik akkor sincs választásuk, ezt kell enni, mert muszáj. A vádlottaknak volt választásuk. Nem lett volna kötelező közreműködni ebben, föl lehet mondani, ki lehet lépni, ki lehet vándorolni, el lehet bujdosni.
Most egy kicsit üvöltözni fogok, jó? Nem jó? Akkor is.
A GYEREKNEK MUSZÁJ ENNIE!
Mindennap többször. Néhány óránként. Nyolc órát alszik, a többi idő felét ugrálással, a felét evéssel tölti. Mert növekszik. Elemi biológia. Mert kell az energia az ugráláshoz és a növekedéshez, mert nem tud nem ugrálni és nem növekedni.
Annak a gyereknek, aki reggeltől délutánig @ia`ban van, márpedig mindegyik ott van, az @ia`ban kell ennie. Ezért aki megakadályozza abban, hogy egyen, például azzal, hogy a Békéscsabán lefotózott fokhagymás harcsamoslékot teszi elé, az bűncselekményt követ el – és bűnhődjön. Szerintem a büntetőjogi felelősség simán megáll, foglalkozás körében, nagyszámú kiskorú sérelmére, csoportosan elkövetett szándékos veszélyeztetés, hatalommal való visszaélés, gyermekbántalmazás, ezért énszerintem nem is büntetés az, ha valakinek nyolc évig ezt a moslékot kell ennie. Elvégre a gyerekekkel megetette volna.
Figyelem: akikről mostanáig beszéltem, azok a konyhás nénik, akik lehet, hogy egész idő alatt rosszallóan csóválták a fejüket, sőt az is lehet, hogy két étkezés között a két szemüket kisírták, amiért a szegény gyerekeknek ezt a szart kell enniük, de azért ők igenis megfőzték, kitálalták, és elvárták volna, hogy a gyerekek megegyék. A nürnbergi per óta nem védekezés, hogy nekik ezt adták parancsba, tessék megtagadni a parancsot, tessék kirúgatni, megkorbácsoltatni, kivégeztetni magukat, ha kell, ha olyan áldott lelkű, gyermekszerető konyhás nénik, akkor ne arra tessenek várni, hogy hátha majd egyszer pont a folyóparton sétálva pont meglátnak egy pont vízbe esett gyereket és pont kimentik életük kockáztatásával, hanem pont most tessék kiállni ezerháromszáznegyvenöt gyerekért és közölni, hogy ezt márpedig nem csinálják. Ha minden pribék az első nap megtagadta volna az együttműködést, a sztálinizmus és a harmadik birodalom az első nap összeomlott volna, és van egy tébolyult bajuszos, aki egy üres szobában eszeveszetten ordít.
Az az érv remélhetőleg sose fog elhangzani, hogy akkor a gyerekek még ezt se kapják, és azok is éhen maradnak, akik megennék. Akik megennék, egészségükre. De nem lehet arra bazírozni, hogy az egy százalék vagy egy ezrelék hős majd orrba-szájba kefél, hogy pótolja azokat a csecsemőket, akiknek nem adtak életet az @ia`ban éhen veszett gyerekek, meg akik már külföldön születtek, mert a szüleiket ötéves korukban elmenekítették az országból a koszt elől! **Fogy a magyar!** Évtizedek óta erről sír-rí, bömböl minden politikus, pedig csak az utóbbi években kezdték tömegesen elüldözni az embereket, és most már azért is megtesznek mindent, hogy az itthon maradó gyerekekből ne lehessenek ép, egészséges, szaporodóképes felnőttek.
Szóval az az érv, hogy a gyerekek akkor még ezt se kapják, nem érv, teljesen mindegy, hogy azért maradnak éhesek, mert egy tál harcsahagymás hányadékot basznak eléjük, vagy mert nem kapnak semmit az égvilágon. Éhesek maradnak!
A GYEREKNEK MUSZÁJ ENNIE!
Ezt hallottátok már, konyhás nénik? Hát ha nem, akkor miért vagytok konyhás nénik? Miért nem söpritek inkább az utcát közmunkában?
Tetszenek tudni, a fokhagymás halvagdalék a fejétől bűzlik, de a fejétől nem biztos, hogy be lehet illatosítani. Lehet, hogy a farkánál kell elkezdeni. Egyszerűen azért, mert a halnak jelen esetben két feje van, az úgynevezett táplálkozási szakértők és az úgynevezett politikusok. Utóbbiak fejükbe vették, hogy addig kegyetlenkednek a gyerekeinkkel, amíg elő nem kerül a jó magyari virtus és meg nem tanítjuk őket kesztyűbe dudálni, de az nem fog megtörténni, a magyar emberrel már bármit meg lehet csinálni, ami hagyján, de a gyerekével is bármit hagy megcsinálni. Az úgynevezett táplálkozási szakértők pedig elbástyázzák magukat a fene nagy tudományukkal, a fokhagymás szarcsa tele van allilmetilszulfidokkal és kitűnően koagulál az antihipertenzív hipoglikemioidokkal, aminek folytán a metabolízis során a gasztrointesztinumban antisztafilokokcid allisztatin szintetizálódik, és ezt még tudják kötetnyi hosszan mondani, éppen csak egyetlen aprócska hiba van az egészben, a legelső oldal legelső mondatánál, ami azzal kezdődik, hogy ezt a gyerekek **megeszik.** Mert **nem eszik meg.** Innentől kezdve a gyönyörűséges táplálkozásbiokémiafejlődéstani agyhabarmány annyit sem ér, mint egy tál fokharcsás hagymaszar, márpedig az igazán nem sok.
Úgyhogy a szakértőkkel nincs mit kezdeni, a politikusok ellenségei a nemzetnek és ővelük se. Maradnak a konyhás nénik, akik lesznek szívesek fellázadni, mert ez a kötelességük… de hát láttunk már olyat, hogy valaki nem tette a kötelességét (a politikusokat például mi választottuk meg és mi fizetjük). Vagyis ha a gyerekek nem eszik meg a moslékot, akkor nem fejcsóválva elviszik előle és kiöntik, hanem bólogatva veszik el előlük, igazatok van, ez tényleg ehetetlen, és kerítenek tisztességes ennivalót. Hogy honnan? Kit érdekel? Kértem én, hogy ők álljanak be konyhás néninek? Kértem én, hogy tegyenek moslékot a gyerekek elé? A bűn magában hordja büntetését, tessék menni a boltba és venni ötven kiló kenyeret meg harminc kiló vajat, mit tudom én, mit, felnőtt emberek, oldják meg. Rájuk bíztak ezerkétszáztizenhét védtelen gyereket, tessék felnőtt módra cselekedni és megkeresni a megoldást. Ha én mondom meg, hogy mit kell csinálni, akkor ők minek vannak? Parancsot végrehajtani, csak most az enyémet a csinovnyik elvtárs parancsa helyett, hogy aztán engem csesszen le a csinovnyik elvtárs? Nem, kérem, ebből nem esznek, ahogy a gyerekek sem a harcsahányásból. A konyhás néniknek az a munkájuk, hogy az étkezőbe belépő gyerekeket megetessék. Benne van a munkaköri leírásukban. Ha a kijövő gyerekek éppen olyan éhesek, mint a bemenők, akkor a konyhás nénik nem látták el a munkájukat és ki kell őket rúgni. Hogy hogyan látják el a munkájukat, az engem nem érdekel. Nekem időnként meg kell etetnem egyetlenegy éhes gyereket, ámbár én ezt semmilyen munkaköri vagy egyéb szerződésben nem vállaltam, de éppen rám van bízva, és a szülei joggal várják el tőlem, hogy eredeti műszaki állapotában adjam vissza. Tehát ha éhes – megetetem. Embernek való, rendes, tisztességes étellel, olyannal, amit szeret; ha újfajtát készülök adni neki, akkor előtte megkérdezem a véleményét, és ha már a tányérján van és nem ízlik neki, akkor kap mást. Mert nem az a cél, hogy kiürüljön a tányér, hanem hogy a gyerek jóllakjon. Hogy honnan teremtem elő ennek a költségeit, azt nem kérdezi senki és nem tartozik senkire, az a dolgom, hogy előteremtsem, mert felnőtt vagyok, aki felnőtt módra old meg problémákat. A gyerek csak gyerek módra tud problémákat megoldani – jelen esetben ez az lenne, hogy gubbaszt, éhezik és reménykedik, hogy lesz valami segítség.
Legalábbis egyetlen gyereknek nincsen sokkal több választása. De már elkezdődött egy folyamat a sóval. Már vannak gyerekek, akik sót csempésznek be a menzára, hogy legalább valami ízt adjanak a táplálkozástudományi gyerekgyilkosok okádékának – elnézést, ezek a gyerekek szavai, én csak leírtam –, holnap talán már kenyeret fognak becsempészni, holnapután szalonnát és lilahagymát. Ez még mindig gyerekmódra való megoldás, mert nem próbál változtatni a helyzeten, elfogadja a hatalom által rátukmált kényszert és kiskaput keres alóla. Nemzeti hagyomány mifelénk. De a dac is. És az is gyerekmódra való megoldás. Elképzelhető, hogy egy napon lesznek gyerekek, akik ellenszegülnek. Átveszik az ételt, hisz mi mást tehetnének, no meg mi van, ha pont aznap valami ehetőt kapnak – aztán beleszagolnak és megállapítják, hogy ma sem kaptak. És talán lesz még egy kis lökés, talán valamelyiküket éppen leszidta a tanára vagy elhagyta a kedvese, mindenesetre ott fordul meg benne a bornyú, és a földhöz vagy a falhoz bassza a tányérját. Ha ez bekövetkezik, nyilván kap két pofont meg egy igazgatói intőt, hogy elmenjen a kedve a lázadozástól, Twist Olivér se kapott többet, csak az intőt akkor még nem ismerték. Egyébként egy ilyen intőért a törvény börtönt ír elő, csak szólok. Szóval ha a gyerek ilyet művel, akkor nyilván jön a pofon meg az intő – de ezt a gyerekek is előre tudják. És lehet, hogy amikor a másik gyerek meglátja, hogy a barátja odabaszta a tányérját, akkor ő is oda fogja baszni. És lehet, hogy nem azért fogja ezerháromszáznyolcvankilenc gyerek odavágni a tányérját, mintha abban reménykedne, hogy akkor kap enni, mert már régesrég elvesztették minden hitüket a konyhás nénikben, a tanárokban, a szüleikben, a felnőttekben, és legfőképpen a politikusokban, akik négy-hat-nyolc év múlva megnyerő mosollyal a szavazatukért fognak kuncsorogni – nem. Inkább azért vágják oda a tányérjukat, mert azt remélik, azt viszont joggal, hogy bekerülnek a tévéhíradóba. A hetedikesek már teljes joggal lehetnek fönt a Facebookon, egyébként a negyedikesek nagy része is már bőven fönt van, van mobiltelefonjuk, nemcsak a kaját tudják lefotózni a tányéron (ha jól tudom, ezért már egy ideje botozás és szibériai kényszermunka jár), hanem le tudják videózni, amint ezerötszáz gyerek falhoz bassza a tányérját és akkora mocskot csinál, először az étkezőben, aztán a belpolitikában, amekkorát ezerötszáz gyerek harcsahányadékkal csak művelni tud – aztán ezt föl tudják tenni a Facebookra és még nagyobb botrányt csinálni, mint amekkorát a szüleiknek kellett volna, amikor a gyerek először jött haza éhesen az iskolából. Ez persze iszonyú kibaszás lenne a konyhás nénikkel, akiknek aztán ezt föl kell takarítaniuk, de ugye megbeszéltük, hogy őnekik jócskán van a szokásos habosított takony a fülük mögött, jobb lesz, ha zokszó nélkül, sőt mosolyogva csinálják. És jóval kevésbé iszonyú, de azért kibaszás a politikusokkal, akik arra építették az egész rendszert, hogy az ember nem ember, a gyerek meg aztán végképp nem ember, és amit ők főkegyeskedve elrendelni méltóztattak, annak márpedig meg kell lennie.
A két változat – egy gyerek kontra egy egész @bt, akarom mondani, @is – között nem az a különbség, hogy mekkora lesz a dzsuva az étkezőben, hanem az, hogy egy egész @ia`t nem lehet megbüntetni. Az igazgató nem tud kiosztani ezerötszáz darab intőt, ámbár ha valahogy mégis megoldaná, azt a gyerekek büszkén mutogathatnák a saját gyereküknek, valahogy úgy, mint Göncz Árpád az életfogytiglani @bt`ről szóló ítéletét, amit azért kapott, mert kiállt a gonoszság, az elnyomás ellen. Amikor kapta, aligha örült neki. De utólag büszke lehetett rá.
Félreértés ne essék, nem mondok affélét, hogy ha a gyerekek egy – vagy akár száz – iskolában szétvernék az ebédjüket, az bármit megoldana. Azt mondom, hogy a gyerekek gyerekek. Őtőlük nem várhatunk megoldásokat, legfeljebb reakciókat. Reagálnak arra, ami történik velük, de megoldani nem tudnak bonyolult helyzeteket. Ha tudnának, felnőttek lennének. Aki gyerekektől várja a megoldást felnőtt problémákra, az elveszi a gyerekektől a gyerekkorukat és égjen örökké. Én sem várok gyerekektől megoldásokat. Csak megjósolom, hogy akinél elszakad a cérna, azok nem a szülők lesznek – őket már betörték –, nem a tanárok – nem az ő problémájuk –, nem a konyhás nénik – meg vannak félemlítve –, hanem a gyerekek. Éhesek és nincs vesztenivalójuk, illetve nem tudják felmérni, hogy van-e. Nem is érdekli őket.
MERT A GYEREKNEK MUSZÁJ ENNIE!
''A jelen cikkben foglaltak nem értelmezhetők törvénytelen cselekedetre való felszólításnak, felbujtásnak, ötletadásnak. A szerző nem vállal felelősséget mások tetteiért, legyenek azok kis- vagy nagykorúak, akár olvasták ezt a cikket, akár nem. Ők saját akarattal bíró emberi lények, akik a saját döntéseiket hozzák meg. A szerző közíró, akinek az a dolga, hogy társadalmi folyamatokat elemezzen és extrapoláljon.''
@blogf[Filofax‚_avagy_a_sors_könyve Dworski‚_Jimmy oktatás gyerekbántalmazás jog politika Twist_Olivér]