@t[A középkor csúcspontja]~~META:date created = 2009-11-10~~
1982 olyan év a számítástechnikai középkor történetében, mint a huszadik századéban 1945 vagy a magyar történelemben 1848. Persze a számítástechnikai történészek nem az esztendőről írnak, hanem a gépekről.
Rengeteg számítógép jelent meg 1982-ben. Sok közülük zsebszámológép méretű, mint a Sharp PC–1500-as; neki is megjelentek testvérei, és a Casio meg a Tandy Radio Shack is jelentkezett újakkal. Más gépek formára a mai PC-kre emlékeztettek, de ezek nem igazán tartoztak a középkorba. És nagyon sok volt a tévére köthető otthoni gép, mint a VIC–20 és a ZX–81.
Az egyik, ami kiemelkedik a szürke tömegből, az Atari 800XL, ami nálunk sajnos nem terjedt el, pedig nagy siker volt.
{{2316-1.jpg}}
Hatvannégy kilobyte memória – egy évvel korábban még óriási mennyiségnek számított, abban az évben már csak soknak. Ötféle szöveges és tizenhatféle grafikus képernyőmódot tudott, a legnagyobb felbontása 320-szor 192 képpont. A színek száma pedig elképesztő: 256. Tizenhat szín, mindegyik tizenhatféle fényességi fokozatban. Négyszólamú hanggenerátor. Nagyszerű gép lehetett.
De csak a dobogó harmadik foka jut neki az 1982-es év terméséből. Ebben az évben született a középkor két legsikeresebb gépe: a Commodore 64 és a Sinclair ZX Spectrum.
Minden idők második legsikeresebb házi számítógépe egyszersmind minden idők legszebb számítógépe, szerény véleményem szerint. Jó nagy képet mutatok róla ezért is, meg mert a tömérdek tarkabarka felirat kétségkívül igényt tart az olvasó figyelmére. {{2316-2.jpg}} (A képen nem látszik jól, de az Y és U betűk alatt a szögletes [] zárójelek vannak, az F és G alatt pedig a kapcsosak {}. Ismeri a © jelet és a PC-n is ismert ~, |, \ jeleket is. És persze itt már //van// felkiáltójel.)
A Spectrum a színekről kapta nevét, amikből tizenötöt tudott, pontosabban csak nyolcat, de mindet két árnyalatban, a fekete kivételével. A C64-es tizenhat különböző színt ismert. Íme a két paletta:
C64 Spectrum
A középkor és a számítástechnika-történelem legsikeresebb gépéről, az eredeti C64-esről nem mutatok fényképet, mert az első sorozat pontosan ugyanúgy nézett ki, mint a VIC–20-as. Ugyanaz a ház, ugyanazok a billentyűk, rajtuk a feliratok is pontosan ugyanazok. Csak a gép nevét jelző embléma volt más. Később kicsit barnább házat kapott, aztán másféle, alig különböző színváltozatok is készültek. {{ 2316-3.jpg}}1987-ben megjelent a jobbra látható Commodore 64C, de ez csak a hivatalos neve volt, a felhasználók körében a C64–II név terjedt el. Teljesen ugyanazt tudta, amit az eredeti, csak a ruhája volt más. Az utolsó C64-reinkarnáció 2005-ben jelent meg, és egyáltalán nem hasonlított számítógépre. Egy joystick volt, amibe beleépítették a C64-es elektronikáját és harminc játékot. Az ember rádugta a tévére és játszhatott.
A Spectrumnak is megvoltak a változatai. Eleve kétféle jelent meg belőle, 16 és 48 kilobyte memóriával – a C64-esnek persze 64 volt, ahogy a neve is mondja –, aztán 1984-ben elkészült a Spectrum+, másféle billentyűzettel, a következő évben a Spectrum 128, majd a +2 és a +3, de ezeket már az Amstrad gyártotta, amely 1986-ban megvette a Sinclairtől a számítógépgyártó részleget, márkanevestül, mindenestül. És akárcsak a ZX–81-nek, a Spectrumnak is rengeteg klónja volt, főleg Kelet-Európában és Dél-Amerikában tucatjával készültek az eredetiekre alig hasonlító, de nagyjából ugyanazt tudó, másképpen elnevezett gépek. A budapesti Híradástechnika Szövetkezet is csinált egyet HT–3080C néven. A Commodore gépeknél ez nemigen fordult elő.
A C64-esből többet adtak el, mint bármiféle számítógépből a világon: harmincmilliót. Ez a szám persze főleg annak tulajdonítható, hogy a PC-ket nem egy cég gyártja, voltaképpen egy típusnak se tekinthetők, csak kompatibilisek egymással. Azt sajnos nem tudtam kideríteni, hány Spectrumot adtak is el végeredményben, bár kétségtelen, hogy a szám milliókra rúg.
Elsősorban a Spectrumnak köszönhető, hogy 1983-ban Clive Sinclair lovagi címet kapott. És ez olyan verseny volt, amiben másodiknak, sőt tizediknek is érdemes volt lenni.
A Spectrum követte a ZX–81 trükkös szokását, hogy mindent egyetlen gombbal lehessen elérni. Most már hat funkció is került egyetlen billentyűre; a számokon ezek látszanak is, a betűkön csak akkor, ha elmondom, hogy tudta a kis- és nagybetűket. Két váltója volt, a Caps Shift és a Symbol Shift; előbbivel a nagybetűket, utóbbival a gombon levő piros jeleket lehetett elérni. A kettőt egyszerre lenyomva **E** (extended) módba került a kurzor, s akkor jöttek a gép dobozán levő kulcsszavak, Symbol Shifttel vagy anélkül. És a betűkön A-tól U-ig el lehetett érni egy-egy felhasználó által definiálható karaktert, ami remek dolog volt játékprogramokban vagy akár ékezetes betűk számára.
A Spectrum egyik nagyszerű tulajdonsága remek BASIC nyelve, amit sokat dicsért a korabeli szaksajtó. A gép minden képessége nagyszerűen elérhető vele. A C64-es nyelve viszont roppant meglepő: a gép számos nagyszerű képessége tökéletesen kiaknázhatatlan a beépített BASIC segítségével.
A C64-es két grafikai üzemmódot tudott: a nagyfelbontású és a többszínű módot. Nagyfelbontású módban 320-szor 200, többszínűben ennek a fele, 160-szor 200 képpontunk volt. Ezek sajátos módon színezhetők. Nagyfelbontásban minden 8·8, többszínűben 4·8 képpontból álló négyzetben van két szín, amiket a többi ilyen négyzettől függetlenül határozhatunk meg, és többszínűben ezen felül van még két szín, amik az egész képernyőn egységesek. Így a bonyolultabb grafikák megrajzolásánál érdemes figyelni ezeknek a négyzeteknek a határaira, hogy a különböző színekkel megrajzolt részletek más-más négyzetekbe essenek. Karakteres üzemmódban is voltak különféle módok (többszínű, bővített háttérszín), és persze cserélhető a jelkészlet. És mindkét módban használhattunk nyolc sprite-ot.
A sprite-ok olyan alakzatok, amik a képernyő tartalmától függetlenül megrajzolhatók és mozgathatók. A C64-es 24·21 képpontos téglalapban tudta megrajzolni őket, darabonként három színben. A képernyőtől és egymástól függetlenül őket is többszínűbe vagy nagyfelbontásúba lehetett kapcsolni, egyik vagy mindkét irányban kétszeresre nagyítani, a képernyő bármelyik részén megjeleníteni, akár úgy is, hogy egy részük kilógjon a képernyőről – és a grafikus chip, a VIC–II saját maga figyelte, hogy a sprite-ok ütköznek-e egymással vagy a képernyő tartalmával.
A C64-esben egy nagyszerű chip, a SID gondoskodott a hanghatásokról. Egy komplett szintetizátort tartalmazott, három hangcsatornával, csatornánként állítható burkológörbével, modulátorral, szűrővel – a világon mindent tudott.
De BASIC-ből mindez hozzáférhetetlen volt. Még a képernyő háttérszínét se lehetett átállítani, csak POKE utasítással, ami arra szolgált, hogy a memória valamelyik címére közvetlenül írjon adatot. Ha az ember tudta, hogy a memória melyik címe mire szolgál, bármit elérhetett a C64-esen. A szakirodalom ezért memóriacímekkel és POKE utasításokkal teleírt programokkal volt tele.
@blogf[!]