@t[A könyvespolc]~~META:date created = 2017.12.09., 23:35~~ Azt hiszem, aki szereti a könyveket, az szereti a könyvespolcokat is. Én szeretem őket. A könyvtár és a bolt szépen rendezett, gondosan sorba állított polcai se rosszak, de az igazán szépek azok a magánkönyvespolcok, amiken összevissza vannak a könyvek, hol fektetve, hol állítva, hol ferdén, köztük tárgyak szintén összevissza, és persze csak a tulajdonos tud egy-egy könyvet megtalálni – vagy ő sem. Az ilyen polcon látszik, hogy használják, nem csak dísznek van. @j[polc1] És elégedetlen vagyok az új könyvespolcommal. Mármint van nála újabb is a háznál, tavaly rakodtam föl több mázsa könyvet egy polcra, de technológiailag ez az újabb, amit már három-négy éve használok. @j[polc2] Igen, ez a digitális. Kétségtelenül sokkal szebb, mint amikor file-nevek sorakoztak egymás alatt, sőt én emlékszem arra az időre is, amikor a file-nevek nem is lehettek ilyen hosszúak, csak nyolc betű volt megengedve. Szóval csakugyan sokkal szebb. De nekem hiányzik a könyvespolcszerű könyvespolc. Nekem nem kell, hogy ki legyen írva minden egyes könyv fölé a file-név (ami nem mindig azonos a címmel, sok könyvem van, aminek csupa számjegyből áll a neve, nem túl informatív), hiszen azért látható a címlapja, hogy arról ismerjük föl. No persze arról se lehet mindet, itt is van egy könyv //(A gimnazista lány),// aminek az envelopon volt olvasható a címe, de én anélkül jutottam hozzá, azt nem tudtam hozzászkennelni. (//A feladat//nak pedig azért nincs rendes címlapja, mert amikor azt szkenneltem, még nem terveztem, hogy PDF lesz belőle, de azért megmaradt a képanyag is, és sok év múlva mégis csináltam PDF-et.) Elképzeltem én már sok éve, még amikor a könyvek jellemzően szövegszerkesztőben olvasható formátumban voltak, hogy kellene csinálni hozzájuk virtuális polcot. A programnak odaadnánk egy könyvgyűjteményt, azt rápakolná polcokra, állítva, fektetve, mikor hogy, és aztán rendezkednénk, megváltoztatnánk a gerinc színét, vastagságát, a feliratot, máshova tennénk, máshogy állítanánk a könyveket. Lehet, hogy nem lenne olyan szép, mint így a címlapokkal, de könyvespolcsszerűbb lenne. A címlap meg megjelenhetne, amikor rámutatunk a könyvre. @blogf[irodalom számtech]