@t[A hatszögletű mennyország]~~META:date created = 2016.01.14., 23:49~~ 1. //Amikor a Marson beállt az éjszaka, nekünk mérnököknek jóval kevesebb lett a munkánk. Egyszer üres óráimban eszembe jutott, hogy a Marsról esetleg meg lehetne figyelni a Föld pályájában kimutatott anabóliákat. Ezért fogtam száz darabot a létező legerősebb fényű lámpákból, egy helyen a NASA udvarán felállítottam őket, és bekapcsoltam. Amikor ez történt, a Marson már lement a nap, tehát nem zavarta a megfigyeléseket, de a Curiosityt még egy ideig működésben tartották az akkumulátorok. Ugyanekkor nálunk Amerikában is éjszaka volt már, így a lámpáim fényét nem tompította a nap ragyogása.// Az óra csipogott, éjfél volt. Józsi kimentette a szöveget, fogta a zseblámpát és kiballagott. Végigjárta a fatelepet, bevilágított mindenhová, aztán visszament. Egy darabig keresgélt a lexikonban, aztán az //anabóliák//at kijavította //anomáliák//ra. //Minden este tíz percem volt, hogy megfigyeléseket végezzek, utána a Curiosity leállt az áramhiány miatt. A kísérletet olyan időszakban végeztem, amikor Amerika esténként éppen a Mars felé fordult, és a Curiosity tisztán kivehette a Föld felszínén a ragyogó fénypontot, amelynek földi koordinátáit természetesen a legnagyobb pontossággal ismertem. Azt, hogy voltaképpen mit látott a Curiosity, mindig csak másnap reggel tudtam meg, mert a képek továbbításához csak akkor adtak elég áramot a napelemek. Szerencsém volt. Két hét múlva a Curiositynak sikerült videóra vennie a fénypont mozgásában bekövetkezett apró irányváltást. Ismerve a Curiosity pontos helyét a Mars felszínén, a fényforrás helyét a Föld felszínén, valamint a két égitest helyét egymáshoz képest, sikerült kiszámítani az irányváltás szögét, ami pontosan százhúsz foknak bizonyult. Ebből meg tudtam határozni, hogy két hónappal később, pontosan mikor kell bekövetkeznie a következő irányváltásnak, csakhogy ezt a Curiosity nem észlelheti, mert abban az időben a Föld nappali oldala fordul a Mars felé, és nincs olyan erejű lámpa, ami a Nap ragyogásán át is észlelhető akkora távolságból. Szerencsére a NASA lehetőségei úgyszólván korlátlanok. A szükséges berendezést idejében feltettük egy űrrepülőgépre, amely felvitte, majd ejtőernyővel ledobta a Hold felszínére. A lámpákat idejében bekapcsoltuk távirányítással, és elvégeztük a megfigyelést. A Curiosity pontosan a várt időpontban észlelte az irányváltást, hiszen a Hold a Föld körül kering és vele együtt fordul. Az adatokból most már biztosan ki lehetett számítani a Föld valóságos pályáját. Bolygónk minden két hónapban százhúsz fokos irányváltást végez, vagyis egy év alatt szabályos hatszöget ír le a világűrben.// Józsi elégedetten végigolvasta művét az elejétől, majd aláírta: dr. Shadow Moonlight, a NASA Mars-kutatási osztályának mérnöke, az Atlantis Egyetem tanára. Emailben elküldte előbb a fiúknak, aztán néhány ezoterikus weboldalnak. 2. Józsi megnyerte a fogadást. A cikke megjelent az ezoterikus oldalakon és még huszonnégy óra múlva is fönt volt. Ez Bélának, Sanyinak, Lajának és Karesznak fejenként egy ezresébe került. A cikk továbbra is fent maradt az oldalakon, és hozzászólások is érkeztek. Többen is elküldték a szerzőt a jó édes anyjába, a Marsra világító lámpáknál is világosabb, hogy Shadow Moonlight az nem egy ember, hanem egy régi Mike Oldfield-szám címe fordítva, és az űrrepülőgépek közül történetesen nem az //Atlantis//ról neveztek el egyetemet, hanem a //Columbiá//ról. Voltak, akik megkérdezték, hogy minek kellettek a lámpák, hát a Föld maga nem elég fényes, mások elmondták, hogy a Curiosity napnyugta után már egyáltalán nem működik, még előtte kikapcsolják, meg hogy nincs az az ember készítette lámpa, amit a Marsról látni lehetne, és maró gúny tárgyává tették az ejtőernyő használatát a Holdon, ahol nincs levegő. Ami pedig a cikk lényegét, a hatszögletű földpályát illeti, többen is a legnagyobb marhaságnak nevezték, ami emberi agyban valaha megfogant. Csakhogy azonnal megjelentek az apostolok. Nem Józsi és a fiúk, ők egyik este összejöttek, elitták a fogadás tétjét és eszükbe se jutott újra ránézni a cikkre az ezoterikus oldalakon. Mások vették védelmükbe a szerzőt, akit szerintük se hívnak Shadow Moonlightnak, ez kétségtelenül álnév, de ettől még lehet nagy tudós, mások is kényszerültek már álnév használatára, amiért kimondták a kellemetlen igazságot. A vitában itt számos mellékszál keletkezett, amelyek azt tárgyalták, hogy ki mindenki vett föl álnevet és miért, a mindent behálózó háttérhatalomról hosszasan értekeztek. Az önjelölt apostolok többféleképpen magyarázták a cikkben olvasható fizikai képtelenségeket, amilyen az ejtőernyő a Holdon. Néhányan ezt is elhitték, mások azzal próbáltak érvelni, hogy a tudós nyilván szándékosan nem fedte föl valóságos módszereit. Amikor föltették a kérdést, hogy miért nem, parázs vita alakult ki azok között, akik szerint azért nem, mert egy nemlétező ember soha el nem végzett kísérletének nem lehettek módszerei, és azok között, akik arról fantáziáltak, hogy mi minden derülhetne ki //még,// ha a kísérletet megismételnék. Doktor Moonlight bizonyára többet is meglátott a végső nagy titkokból, nemcsak a hatszögletű földpályát. Hetekig tartott a vita, több ezoterikus honlapon, több száz résztvevővel, s mint ilyen alkalmakkor mindig, rengetegszer elmondták ugyanazt. Később, amikor Wilson elkészítette statisztikáját, tízezerre becsülte a különféle vitaszálak számát, és úgy számította, hogy ezek negyven százaléka torkollott a háttérhatalom rémtetteinek taglalásába, majd onnan zsidózásba. De valójában még semmi sem történt. 3. Egy hónappal a cikk megírása után lépett színre az a nyugalmazott űrhajós, aki járt a Marson és a saját szemével látta, hogy a Föld pályája hatszögletű. Nem nevezte meg magát, mert úgymond esküt tett, hogy nem szól senkinek. A hitetlenek ízekre szedték, közölték, hogy ez esetben ő egy közönséges esküszegő, s mint ilyennek senki sem hihet neki, és különben is, „Moonlight doktor” szerint ehhez óriási fényerejű lámpák kellenek. De őket meg a hívők szedték szét, akik addig is készpénznek vették, hogy már járt ember a Marson, csak titkolja a háttérhatalom. Az űrhajós bevonult Moonlight mellé az új tudatosság panteonjába. Néhány héttel később egy japán tudós lefilmezte, amint a Föld hirtelen, élesen irányt vált pályáján, százhúsz fokban. A filmet a Voyager űrszonda kamerájával készítette, amelynek létezéséről mostanáig senki sem tudott, mert eltitkolta a háttérhatalom. A videó láttán kirobbanó zsidózás közben már senki sem figyelt azokra, akik csillagászati képtelenségeket mutattak ki benne, amilyen a teljes egészében megvilágított Föld, ráadásul akkora méretben, amekkorának a Voyager semmiképp sem láthatná, hacsak nem hurcol magával egy óriási távcsövet is. Wilson statisztikája negyvenhétféle elméletet számolt meg a hatszögletű földpálya és a Dávid-csillag közötti összefüggésről. 4. Hónapokba telt, hogy a nemzetközi közvélemény is fölfigyeljen az ügyre. Egy kisebb amerikai lap cikket írt a neten megjelent új tömeghisztériáról, amit átvett néhány nagyobb lap. Két napig röhögtek a hatszögletű földpályán, aztán elfelejtették. De csak rövid időre. Egy kansasi farmer nyilatkozott az egyik helyi tévének, azt állította, hogy a hatszögletű földpályát bárki megfigyelheti a saját szemével, ő évek óta tud róla, és be is fogja mutatni a kísérletet, három nap múlva a Föld irányt vált. Az adásba meghívtak egy csillagászt is, aki kijelentette, hogy ez képtelenség, a Föld haladási irányának megváltoztatásához egy kívülről ható, felfoghatatlan erejű lökésre lenne szükség, ami egész bolygónkat szétzúzná. A farmer elmebeteg. A farmer kiabálni kezdett, hogy ezt mondták rá akkor is, amikor bezárták, pedig ő csak látja az igazságot. Kiderült, hogy valóban elmegyógyintézetben volt. Wilson később megállapította, hogy a hívek szemében ez tette igazán szavahihetővé, olyan emberré, akit egyszer már megpróbált elhallgattatni a háttérhatalom. Megállapodtak a riporterrel, hogy három nap múlva felveszik a demonstrációt a Föld irányváltásáról. A forgatócsoport ki is ment a folyópartra, ahol a találkozót megbeszélték, de a farmer nem jött el. Egy darabig várták, tudósítottak a semmiről, aztán elmentek. Ez az esemény lett az új korszak kezdete. 5. A Facebookon szélsebesen elterjedt a hír, hogy a háttérhatalom elhallgattatta ezt a derék embert, aki bizonyítani tudta volna a kellemetlen igazságot. Az első tüntetés a tévétársaság székháza előtt kezdődött, s mire átvonultak a kormányzói palota elé, több ezren voltak. Ekkor jelentek meg az első hatszög alakú kitűzők, de még mindenféle színűek voltak. Csak három nappal később, a nagy washingtoni tüntetéssorozaton kezdett egységes lenni a jelvény színe, fakó barnásvörös, a Mars tiszteletére, ahonnan a hatszögletű pályát megfigyelték. A tüntetők többsége már olvasta a farmer egyik szomszédjának beszámolóját arról, hogy másnap találkozott vele és még mindig tökrészegen találta, de mindenki tudta, hogy a szomszéd a háttérhatalom ügynöke. A farmer is bekerült a hatszögű panteonba, noha később sem demonstrált semmit, a tévések már nem foglalkoztak vele, a hívőknek pedig nem volt rá szükségük. 6. Ekkoriban már formálódott a Hatszögű Világegyetem Egyháza, amit egy Bob Smith nevű egyetemista jegyeztetett be. Azt hirdette, hogy a világmindenségben harmónia van, és ha a Föld hatszögletű pályán kering, akkor a többi bolygónak is így kell, a holdaknak is a bolygók körül, a csillagoknak a galaktikus központ körül, minden hatszögletű pályán kering. Ha pedig ez így van, akkor maguknak az égitesteknek is hatszögletűnek kell lenniük, persze térben. Volt némi vita arról, hogy ez pontosan milyen alakzat, mert nincs olyan térbeli test, aminek minden oldala hatszögletű. Végül az egyházfő kinyilatkoztatása döntött: de igenis van, és az égitestek ilyen alakúak. A hitetlenek lépesméznek csúfolták az egyházat és méheknek a híveit, de az új vallás megállíthatatlanul terjedt. A hívek adományaiból pazar templomok épültek világszerte, Smith maga arany Cadillacen járt, a tetején óriási hatszöggel. A diadalmenetben észrevétlen maradt az a jelentéktelen eset, amikor a budapesti székházba bekopogott egy vidéki éjjeliőr és arról magyarázott, hogy ő írta az eredeti sztorit Shadow Moonlight nevében, fogadott a barátaival, hogy az ezoterikus oldalak kritika nélkül leközlik. A biztonságiak barátságosan kikísérték az utcára és megvárták, amíg elmegy. 7. Egy évvel alapítása után az egyháznak már sok millió híve volt szerte a világon, és sokkal több pénze, mint amennyit el tudott költeni. Ekkor ugyanazok az ezoterikus oldalak, amelyek annak idején közzétették Shadow Moonlight cikkét, kaptak egy újabb írást ugyanarról az emailcímről. Helyreigazítás volt. A mérnök elmesélte, hogy azóta is folytatta kísérleteit a Curiosityval, és kiderült, hogy annak idején nem vett figyelembe egy apró torzítást az optikai rendszerben, ezért tűnt úgy, hogy az irányváltás szöge százhúsz fok. A helyes szám százharmincöt fok. A Föld pályája valójában nyolcszögletű. A cikket a szerkesztők kidobták. Ilyen hülyeséggel mégse blamálhatják magukat. 8. Az író kitette a pontot műve végére. Még tűnődött rajta, hogy egy-két nevet megváltoztasson-e, aztán legyintett. Jó lesz így. Nem egy nagy írás. Eléggé čapekes, nem túl eredeti. Mindegy, most ilyen sikerült. Betette egy emailbe és elküldte néhány ezoterikus weboldalnak. @blogf[irodalom csillagászat NASA Curiosity Čapek‚_Karel konteó vallás Oldfield‚_Mike Voyager Mars]