„Úgy képzelem el, hogy az udvariasság úgy alakulhatott ki a Hajnalkor primitív embereinél, hogy valamilyen szertartásos szavakat használtak annak jelzésére, hogy nincsenek ellenséges szándékaik. Ha egyszer majd nem lesz oka tartani egyik embernek, egyik országnak a másiktól, talán megszűnik az udvariasság mint idejétmúlt dolog. De ez csak akkor derül majd ki.”
Angrolími: Népszokások és társadalmi konvenciók,
120.
120.
Ìmsenỳ-ÂÃyl
59. lẙaikś 37.
a rózsaszín órája
Ninda nyugodt mozdulatokkal készítette el a dàyrmĩnes szendvicsét. Sôneṙwti kenyérből készült, amire ïtït kent, arra a dàyrmĩnt, néhány szelet óvuḱgyümölcsöt, és megszórta reszelt ůrasỳỹ sajttal. Soha nem evett ilyet – Hait szokott otthon szindor ételeket készíteni, de ez történetesen nem szerepelt még –, egyszerűen utánozta Dẁnśy mozdulatait, aki végtelen műgonddal tanította meg.
– Soha nem gondoltam, hogy egy nap itt reggelizem veled a saját reggelizőszobámban – állapította meg Vỳḩaůteń, aki szintén készített magának szendvicset, de őt nem kellett tanítani rá.
Ninda vállat vont és beleharapott a szendvicsbe.
– Jó – mondta teli szájjal, ami a szúniknál tökéletesen beleillett az illemszabályokba; a szindoroknál, legalábbis Vỳḩaůteńék köreiben a legkevésbé sem, de ezt Ninda nem tudta és nem is zavartatta magát. Az viszont a szindor felsőbb körökben sokkal nagyobb faragatlanságnak számított volna, ha valakit figyelmeztetnek az illetlenségére, mint maga az illetlenség. – Néha eszünk sỳÿndoṙ ételeket otthon is, de ilyent még nem ettem.
– A hajódon?
Ninda bólintott.
– Mindig kíváncsi voltam, hogy élnek a sũùnỹk a hajóikon – próbált csevegni Sënèý Ẽṙlaḩŷ, a háziasszony.
– Hát erre aligha fogunk választ kapni, anyám – mondta Dẁnśy.
– Tényleg nem, Sënèý – felelte Ninda, és kivett egy lũlẁni módra főtt tojást –, sajnálom.
– S azt sem tudhatjuk meg, hogy miért titkolóznak a sũùnỹk ennyire? – érdeklődött Vỳḩaůteń.
– Nincsen semmi különös oka, Lèẽreŷn. Egyszerűen nem osztunk meg az életünkről semmit.
– Hát ha nem, nem – felelte Sënèý udvariasan. – Akkor beszéljünk másról. Meddig maradsz Sỳÿndoṙeìán?
– Ameddig a hajóm. Persze nem jöhetek le mindennap, iskolába kell járnom. Ma kihagytam egy napot a kedvetekért, meg egy kicsit körülnézek a városban.
Vỳḩaůteń fölsandított a szoba mennyezete alatt mozdulatlanul várakozó Uorira. Ninda egyedül szállt le itt ma reggel, de ezt magával hozta, és persze a ház tömve van a dzsindrobotokkal, ahogy az egész város, talán már az egész ország. Ninda olyan biztonságban lesz akárhol a városban, mint a saját ágyában a hajóján. Ami nagyon fontos érdeke Sỳÿndoṙeìának – gondolatban visszatért a diplomata látásmódhoz –, mert ha ennek a gyereknek itt valami baja lesz, a sẃmẁ-ḩoũmeṙ szakad az ország fejére.
– Merrefelé szeretnél körülnézni? – érdeklődött Dẁnśy. – Szívesen elkísérnélek.
– A szegények között – volt a magától értetődő válasz.
Vỳḩaůteń kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de aztán becsukta. Ninda nem reagált, vett egy villával az ỹỳmat salátából.
– Én is… veletek mennék – szólalt meg most először Eĩdì, aki alig mert megnyikkanni a hirtelen kettős megtiszteltetéstől: Dẁnśy meghívása révén egy asztalnál reggelizhetett a volt miniszterhelyettessel, és magával Nindával.
– Persze, gyere csak – bólintott Ninda nyugodtan, és evett egy kis lỹrzselét is.
Sënèý igyekezett nem mutatni megkönnyebbülését, amiért ez a gyerek, aki híres arról, hogy a szegényekhez húz és a gazdagokat nem kedveli, zavartalanul étkezik az asztaluknál, és nem mondja, hogy ennek a reggelinek az árából egy szegény család napokig megélne. De a gyerek mégiscsak leolvashatott valamit az arcáról, mert a következő falat szendviccsel a szájában beszélni kezdett.
– Tudjátok, engem mindenhol a szegények érdekelnek már jó ideje. Beszélgetek velük, igyekszem megismerni őket. Ettől néha azt hiszik, hogy bajom van a gazdagokkal, pedig nincsen. Nem a pénztől függ, hogy valaki milyen ember. Én is gazdag vagyok, egy halom pénzt kaptam innen Sỳÿndoṙeìáról, az ügyvédeim perelték ki a kormánytól. Egy még nagyobb halom pénzzel még tartoznak, és még mindig zajlanak perek. Számokat nem tudok, soha nem érdekelt, hogy mennyi van a számlámon. Az igazi értékeimet nem ott tartom.
Vỳḩaůteń elmosolyodott.
– Lehet, hogy éppen én vagyok az, aki tudja, hogy neked mennyi pénzed van? Miniszterhelyettesként sokat kellett foglalkoznom a pénzügyeiddel… te vagy az egyetlen magánember, akinek a pénzügyei munkát adnak a mi külügyminisztériumunknak.
– Furcsa dolgok ezek – felelte Ninda, és kortyolt egyet az íhafira legfeljebb halványan emlékeztető, lũakẽàńi narancsléből. – Engem soha nem érdekeltek ezek a dolgok, a Testvériségben is csak néhány embert, főleg az ügyvédeimet… itt meg egy egész minisztérium, a tévé, mindenki velem foglalkozik.
– Nincs nagyon terhedre? – érdeklődött Sënèý udvariasan.
Ninda megint vállat vont.
– Nemcsak a pénzügyeim meg a jogi ügyeim nem érdekelnek, hanem a körülöttem csapott felhajtás sem. Ez legyen azok gondja, akik ezt a felhajtást csinálják.
– Igen, tudom – sóhajtott Dẁnśy –, mindig elmondod az ÀLAN-nak is.
– Ezentúl még inkább ezt fogom mondani. Vagy lehet, hogy semmit sem fogok mondani az ÀLAN-nak, hiszen már nem lesz rám szükségük. A diktatúrának vége.
– Rád mindig szüksége lesz ennek az országnak – mondta Dẁnśy őszinte csodálattal. Aztán tárgyilagos hangon tette hozzá: – Tudom, hogy ez téged nem érdekel. De a sỳÿndoṙok így gondolják. Most, hogy Ḱïyṙeàn propagandája nem fog ömleni többé, végre megismerhetnek téged azok is, akik eddig tudomást se voltak hajlandók venni rólad, mert tele volt a fejük „őméltóságával” és mereven elutasítottak mindent, ami ellentmondott neki.
– Értettem a célzást, fiam – bólintott Vỳḩaůteń a sértődöttség legkisebb jele nélkül.
– Bocsáss meg, apám, nem rád gondoltam.
– De, de, hagyd csak. Nagyon is rám illik a jellemzés. Sokat gondolkodtam ezen, amióta visszavonultam a közélettől. Sok hibát elkövettem, ezt kénytelen vagyok beismerni… neked pedig bocsánatkéréssel tartozom sok mindenért, amit mondtam rólad, legfőképpen azért az állításomért, hogy te egy rajzolt alak vagy. – Ninda fölkuncogott. – Én ezeket akkoriban tényleg elhittem… és nem is oly régen még hittem Vûyrd Ḱïyṙeànban is, hogy ő egy jó ember, aki mindig minden tőle telhetőt megtesz a nemzetért. – Vỳḩaůteń türelmetlen kézmozdulatot tett a kiskanállal a zselés tányérka fölött. – Én csak tegnap ábrándultam ki végleg Vûyrd Ḱïyṙeànból. Kétségeim már voltak egy ideje, látva, hogy Érśom asszony mindenáron békét kereső, de alapjában véve erőtlen és határozatlan kormányzását nem támogatja az az elnöki erő, amit én valaha tapasztaltam, vagy csak elhittem, hogy tapasztalom, ez most végül is mindegy. De tegnapig ezek csak kétségek voltak. Tegnap, ahogy ott ült az asztalnál veled… már meg ne haragudj, de hány éves is vagy te, hét és tizenkettő, ugye?… ott ült, te úgy beszéltél vele, hogy attól mindenkinek, aki tisztelte őt vagy a pozícióját vagy mindkettőt, hát kibújt a zsebéből a sẃmẁ, és ő ezt hagyta! Erre nem mentség, hogy Ḱaŷndïm égboltja fekete a hajóitoktól, ott a szobában nyüzsögtek a robotjaitok, mert mit csinálnak ezek, ha Ḱïyṙeàn keményen helyretesz téged? Lelövik? Ugyan már. Bemegy hozzá egy gyerek, pimaszul beszél vele, és ő ezt hagyja. Nem a Testvériség ereje miatt, az csak ahhoz kellett, hogy bemehess, nem ahhoz, hogy szemtelenkedhess vele. Vagyis akármikor bemehetett volna hozzá akármilyen gyerek, így beszélhetett volna, és ő nem tudta volna rendre utasítani, mert egyszerűen emberileg nincs hozzá képessége. De hát aki egy gyerekkel szemben sem tudja felemelni a szavát, az hogyan állíthatja magáról, hogy képes mindarra a nagyszerű dologra, amire ő állítólag képes?
– Nincs nagyobb megrázkódtatás, mint csalódni abban, akit nagyra tartottunk – felelte Ninda komolyan. – Ezt mondta Dornatule, és én egyetértek vele.
←og-8 lemondás [-25] Ámmaít előre megmondta, hogy a rezsim bukásakor azok ünnepelnek majd a leghangosabban, akik a leglátványosabban rajongtak Kíreánért. (Hait Kirísz: Emlékiratok, 409.)og‑8 og-9 Vỳḩaůteńéknél [35] Úgy képzelem el, hogy az udvariasság úgy alakulhatott ki a Hajnalkor primitív embereinél, hogy valamilyen szertartásos szavakat használtak annak jelzésére, hogy nincsenek ellenséges szándékaik. Ha egyszer majd nem lesz oka tartani egyik embernek, egyik országnak a másiktól, talán megszűnik az udvariasság mint idejétmúlt dolog. De ez csak akkor derül majd ki. (Angrolími: Népszokások és társadalmi konvenciók, 120.) :: Sỳÿndoṙeìa, Ìmsenỳ-ÂÃyl, 59. lẙaikś 37., a rózsaszín órájaog‑9 og-10 szegénynegyed [75] Én magam nem vagyok filozófus. A férjem sem az. De félig-meddig mi neveltük fel a legnagyobb filozófust a Galaxis történetében. Hát miránk is ragadt valami. (Hait Kirísz: Emlékiratok, 25.) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm-Ẁkaṙt, 59. lẙaikś 37., a fehér órájaog‑10→
ph-20 árdzsimanjáték [-305] () :: Szúnahaum, Hilgúman-Dzsámaut, 43 713. szahut szimsáhuran, 567ph‑20 · -230 733 294 szó (705 079+24 072+4143) 5 079 911 betű (4 915 900+164 011) 5 617 602 jel (@537 691) | 692, 69,19%, 417 723 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 184 szórás -75–109 (ph-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2215. nap, 329 szó/nap, 2293 betű/nap, 76:49/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.18.:1171, 3088 5. 13:09 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 191 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 19 (2%) 673 |