1/2594 · 0%    
  

    KÉSZÜLŐBEN    
Ninda

2018–2026
838 ezer szó

 
– Tam-tararattatta-tam, tararattatta-tam!
  Háromszor egymás után szólalt meg a nyolc torongi, s a közönség sustorgása elcsendesedett. Az áharin-sildatu kapuja feltárult, s kisvártatva kilépett rajta egy Őrző, két tenyerére fektetve hozta a janníruant, és megindult a tarka sinníszőnyegen. Néhány lépéssel mögötte jött egy hilganil, egy apró kisfiú, felhajtott csuklyájú fekete fahuddanban. A szőnyeg száz rígin hosszan húzódott, nyílegyenesen, a tér közepén felállított Tűz Otthonáig. Az Őrző, egy magas fiatalember a körhöz érve föléje nyújtotta a janníruant, a hilganil pedig felmutatta a magával hozott tűzpálcát.
  – Gyújtsuk meg ezt a tüzet – mondta neki az Őrző –, Jasszani-Haugímú örök tüzét, a nindaran-sinní örök tüzét, hogy velünk legyen és emelje a sinní fényét a nindaranok számára.
  A hilganil egy mozdulattal fellobbantotta a tűzpálcát, az Őrző pedig kiemelt egy sorgitindarabot, a pálcához érintette, s a fehér henger nyomban meggyulladt. A pálcával együtt bedobta a Tűz Otthonába, aztán szó nélkül hozzálátott szokásos munkájához. A hilganil pedig hátrament a közönség körébe és leült valamelyik asztalhoz, most már lehajtva csuklyáját.
  A haugímúi rét janníhaummá változott.
  Kora reggel állították fel az asztalokat és padokat az automaták. A vendégeknek előre be kellett jelentkezniük, hogy tudni lehessen a létszámot. Tizenhatezer-ötszázan foglaltak helyet maguknak, jóval többen, mint amire számítottak, ezért csak a fontosabb vendégeket ültették asztalokhoz – asztalok nélkül elképzelhetetlen lenne egy ilyen esemény a Testvériségben –, a többieknek lelátót állítottak fel. Előtte az asztalok sokasága, majd a Tűz Otthona és a sinníszőnyeg, ami összekötötte őket az áharin-sildatuval, egy rögtönzött épülettel, ahol a szereplők gyűltek össze. Egy további szőnyeg, egyszínű világoskék, a sinníszőnyegtől vezetett a hombé hátsó kapujához, amit ezúttal sarkig tárva hagytak. Az áharin-sildatu mellett egy aungir is állt.
  Miután a tüzet meggyújtották, megkezdődhetett a szertartás.
  

*
  
  Filozófus, író, költő, fhangííró, műfordító, történész, mítoszkutató, szociológus, pszichológus, zenész, zeneszerző, énekesnő, színésznő, televíziós műsorvezető. A Lí-Nindaran csoport vezetője, a Ninda filozófiai iskola, a Nindaran úlamit fhangísilgun, a Ninda-ónarin sauhátun, a Ninda Társaság, a Ninda Alapítvány, a Ninda Befektetési Társaság és a Ninda Szolgálat megalapítója, a galaktikus Ninda-kultusz központi alakja, a dzserang világokon és a Testvériségben egyaránt elfogadott vélemény szerint az egész galaktikus történelem legnagyobb jelentőségű személyisége.
  
*
  
  Évtizedek óta szerettem volna galaktikus eposzt írni. Végül 2018-ban nekikezdtem, egy több mint két évvel korábban látott szemvillanás segítségével. Ninda terjedelmes művet érdemel – végleges mérete egymillió szó fölött lesz, és jelenlegi számítás szerint 2028 nyarára fog elkészülni. A jelenleg letölthető példány a 2026. június 7-én érvényes változat.


ENGLISH INTRO

838 thousand words in June 2026, work in progress; its final size is planned to be over one million words.
  An English guide (work in progress) is published as a separate volume, A Guide to Ninda, see cover below.