Záróra, megint

Taxidermia. Most már meg kell néznem. Ma Mundruczó Kornéllal beszélgetett Veiszer Alinda.

Semmi rendszeresség az életemben. Illetve persze, némi adódik, de olyasmi, hogy valami sorozat a tévében mikor és hol megy, na, az tökéletesen esélytelen a megjegyzésre, pedig némely darabnál azért nem ártana.
Ha csak a könnyed mûfajt nézzük, már abban is ez-az adódik, például az összesfajta helyszínelõk, vagy az X akták, vagy a Gyilkos elmék és van még néhány, de ezek nem hiányoznak igazán, ráadásul mindegyiket vagy nyolcszor adják a szatyornyi csatorna valamelyikén, tehát akarva-akaratlanul is belefutnék. Viszont olyan is akad (sajna szép számmal), amit szeretnék, de sajna nem tudok megjegyezni, s ezek egyik legfájóbb darabaja az M1 Záróra címû adása.
Egyszerûen lenyûgöz a mûsorvezetõ határtalan érdeklõdése és felkészültsége, amivel a mindenkori beszélgetõtársat szóval a nézõt pedig figyelemmel tartja.

Na, most kicsit keresgéltem és ugyan nem találtam meg a ma látott adást, de valami nagyon fontosat igen.
Ez is a semmi sem véletlen tézist igazolja, hiszen Feldmár András éppen arról beszél, hogy miképpen reagál az ember egy klönlegesen nehéz, nem hétköznapi helyzetre. Hogy a pszichiátria milyen vizsonyban van magával a betegséggel és a beteggel. Íme:



De amiért tényleg nekikezdtem ennek, az a Taxidermia címû film. Én azt még nem láttam, de ezután a beszélgetés után bekerült a kötelezõ darabok közé.

Mundruczó Kornél arról beszélt, hogy meg kell újítani a magyar filmet, mint olyat. Meg kell találni azt az utat, ami ránk jellemzõ, és megmutatja, milyenek vagyunk, rólunk mesél, általunk. Ennek a kezdeményezésnek remek példájaként említette ezt a filmet, mint alapdarabot. Meg kell néznem. Ha valaki már látta, meséljen nekem róla!

zarora_megint_1