Van olyan, hogy nincs?

Ma túranap volt.

Elsõ utunk* a Jánosba vezetett, ahol is az Ortopéd Traumatológia Osztály várt repesve, egészen pontosan Tanár úrral volt találkám, ahol is gondoltam, majd elmondom neki az OEP lista szerinti mûtéti idõpontomat, hogy Õ is tudjon róla, s ne egyedül legyek akkor ott. Aztán persze ellenõrizni is kellett mind a meglévõ protézisem -mármint azt, hogy  viseli magát-, mind pedig a leendõ protézisem helyét, egészen pontosan azt, hogy az ízület ott hogy bírja a várakozást.
* Kértem szállítást a Sérültekért Alapítványtól, ahonnan szoktam is s kaptam is mindig, de most a busz, mely kényes ízlésünknek megfelel, bírt lerobbanni az utolsó pillanatban, így már BKV-szállítást sem tudtam kérni, oda pedig gyalog képtelen vagyok feljutni... akarom mondani, úri kedvem nem engedi, hogy  odacigánykerekezzek az amúgy is -számomra- használhatatlan villamostól.... Ezért segítséget autóst kellett kérnem, melyet kaptam is. Ezért a királyi többes.

Éppen 11-re értünk az osztályra, ahol bejelentkezés közben összefutottam Zsuzsával, az egyik kötözõs nõvérrel. s felelevenítve a "régi" dolgokat -hiszen nekünk történelmünk van, az elsõ pillanattól nyomon követte, sõt, tevékeny része volt benne, az utamat- elkapott az ott szokásos nosztalgikus hangulat.
Meg egy kis más is. Szokás szerint ellenõriznem kellett a mosdót, és valami ihaj, ami ott fogadott.
Az egy dolog, hogy akkora amekkora. Ez nem újdonság ott nekem, de az mindenképpen, hogy utolsó látogatásom óta felújították eme apró helyiséget, s ez lehetne örömteli is, ám összességében nemhogy nem megelégedéssel tölt el, hanem kifejezetten bosszant a dolog. Kicserélték a szanitereket, szép, méregdrága, könnyen tisztán tartható rozsdamentes trendi kütyükre. Ám.
Ám, a helyiség, mint mondtam, annyira kicsike -és mellesleg nincs kapaszkodó sem, de ez már csak kekeckedés, ugye-, hogy a normál fajansszal sem egyszerû egy sérültnek, de megkockáztatom, egy egésznek sem, a frissen -illetve számomra "frissen"- cserélttel, mely még az elõzõnél is alacsonyabb s robusztusabb, így pedig szimplán nem fértem el. Szar ügy, de nyitva kellett hagynom az ajtót. Még jó, hogy egy lépésnyi elõtér van ott, ahol is ezzel a mutatvánnyal elértem a mosdó -mely szintén mondom, dizájnos rozsdamentes pipecség- alá, hiszen cirka az is félméterszerfélméteres... Szóval, kaland, kaland hátán...
Ezután a röntgenben általam elõadott kígyónõ etûd következett, amint ugye rögzíti a masina a már meglévõ s a soron következõ protézist/protézis helyét, s kis várakozás után szólításra ugrás Tanár úr szobájába.
Szokás szerint a felvételben gyönyörködve találtam rá, el is kezdte ecsetelni, hogy mennyire szép a protézisem és látszik, valami szépségesen kapaszkodik a helyére... a másikon pedig romlás nem látszik, csak a már meglévõ ciszta és artrózis, körülbelül a bõ fél évvel ezelõtti állapotban.
Mielõtt bementünk volna a vizsgálóba, orra elé nyomtam a levelet, melyet onnan, az osztályról kaptam a VÁRÓLISTA KÓDJÁVAL s melyre késõbb ráírtam a királyi hatással országossá tett listákról kapott kódot s az abból adódó idõpontot.
Ami a Tanár úr által korábban megjósolt, s a "megszokottnak" megfelelõ 7-8 évhez képest, 2013. 07. 19.-re szól. Mikor átadtam, elõször meghökkent, majd elõkapta saját jegyzékét s elkezdte azt böngészni. Kis molyolás, lapozgatás után meg is lett az eredmény: valóban akkorra vagyok betervezve.



/Ilyenem lesz, ha jól tévedek/

Ám, gondolja Õ, nem akarom ilyen hamar... öööö... mondám én. Majd ki sem kellett fejtenem, mert gondolom átható tekintetem mindent elmondott helyettem. Tehát nyáron mûtét.
Már bementem a vizsgálóba s felküzdöttem magam az ágyra, miközben kérdeztem ezt-azt, például, hogy ugye nem... akarom mondani, mikor nyaral Tanár úr??
Ja, akkor.
Öööööö.... érezze jól magát.... ööö... csak akkor izé... elõbb elsiklottunk efölött, mert mást is tisztázni kellett, azonkívül némely tesztmozdulat nálam nemhogy a szavak, de a gondolatok folyamának is megálljt parancsol, de késõbb, mikor ismét képes voltam összpontosítani,visszatértem: akkor mikor is lesz nekem mûtétem, és hogyan is lesz a vér é_satöbbi... Ja, ne aggódjak, még idén meglesz a mûtét, várjam a levélkét, készüljek -tartsam szárazon a puskaport-, s vérre nem lesz szükség, mert ez az oldal cigánykerekezés lesz a jobbhoz képest.... (Höhö... jók ezek a szóviccek, s még jobb, hogy csak én értem, sõt, szabadon engedem, ki ki értse, ahogy képes rá....) És ha én véradó vagyok, akkor meg pláne biztos, hogy nem lesz gond a vérrel.... ööö... vagyis izmoznom kell a vérképemen, ez a konklúzió.
Még rákérdeztem a rehabra, s megnyugodtam, mert Tanár úr azt mondta: "Természetesen innen odakerül, hisz lesz mit megtanulni megint!" Höhö... ja bizony...
Majd ismét megemlítettem fájó alkatrészeim, s kaptam is egy javaslatot, hogy amennyiben van rá keretem -mert az OEP-támogatott ár átlépi ellátásom kereteit-, létezik egy injekció-kúra, mely jó idõre fájdalommentessé tenné meglehetõsen kopott és itt-ott aránytalanul kevés porcom a bal térdemben, ahol a másikhoz hasonlóan minden szalag teljesen elszakadt anno, majd egy mosollyal nyugtázta Tanár úr, hogy sajnos az most nem aktuális, így lapoztunk. Majd jól nem csinálok semmit, és jól pihen amíg magamhoz térek a csípõm miatt. Hehe...
Megkaptam még a papírom, kicsit beszélgettem az osztály adminisztrátorral -és egy nõvérrel- akik szintén régi motorosok ott és csakúgy tanúi/tevékeny részesei voltak utamnak kezdettõl, aztán mentünk is tovább.
Ikea.
Egy lámpát akartam venni, hogy a nappalimban ne csak az étkezõasztalnál lássak, hanem mondjuk lábfeltéve a Misi által megemelt kanapén is. Most nem vittem kerekesszéket,  mert ezen autóba nem fért bele, de most az áruházban kértem kölcsön, s kaptam is. S ebben megfelelt elvárásaimnak e hely, de a mosdó AKADÁLYMENTESÍTETLENSÉGE akkor is fájó pont nekem.
Végigrohantuk az áruházat, keresve a már meglévõ LÁMPÁM tesóját -egészen pontosan a kistesóját akartam, aminek csak egy feje van-, de csak feketében volt. És a raktárban is.

Hogy lehet ez??? Az IKEA-ban nincs valami???? A webkatalógus szerint a budaörsi áruházban "valószínûleg van", ennyit hajlandó közölni a felkészülést segítõ alkalmazás, így a legjobb reményekkel indultam neki. Ám, nem van. Csalódottságom, mint ide Lacháza... viszont én aztán el nem jövök onnan lámpa nélkül -hiszen nem egy könnyen jutok el akár oda, akár az Õrs vezér térre, máshol meg ebben az árban ilyet nem kapok- gondoltam, így kerengtem még kicsit a dobozokkal telepakolt ösvényeken, s árcédulákat vizslatva végül RÁAKADTAM EGYRE melyet most itt ügyesen össze is raktam. Ez nem olvasólámpa, tehát innentõl -már ha valaki át is helyezi a két lámpát, mindet ahol a helye- valóban kénytelen leszek a limfödéma diktálta testtartásnak megfelelõen idõzni naphosszat...

Hat óra körül értem haza, és eléggé kész vagyok. Elfáradtam, fájok, de epedve várom a levelet, úgyhogy már össze is rakom a pakkom -mint anno három alkalommal, de egyszer sem kellett, mert egy-két hónappal a terminus elõtt már be kellett feküdnöm mindannyiszor-, mert ha menni kell, akkor menni kell. Ugye.

Persze az is lehet, hogy mindezt csak beképzelem magamnak.

van_olyan_hogy_nincs