Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Ütközések


  

VAGYOK VONAT



Szívem melengetõen érintett, hogy elkísért két ember is, akiket nagyon szeretek. Ildike és Magda is az elõadásra, amit én is most láttam elõször. Pedig nem ez az elsõ költészet napi est, amit a Sérültekért Alapítvány rendez, de nekem most elõször volt rá érkezésem, hogy megnézzem, s õk ketten elkísértek engem.

Ildike hozzánk jött, majd mocira szálltam s úgy indultunk, gondolván jó idõben vagyunk, mire Magda leszáll a pesti buszról -mivel nem ismeri a megállót- mi ott fogunk csápolni jelzõfényként a megállóban... ja, ehhez képest épp a horizonton volt, amikor már leszállt s tétován forgolódva keresett minket. Némi telefonos segítség után ö és mi összeakadtunk, s már trióként mentünk a célhoz.
Mióta átalakították, akadálymentes is a BKK -komplexen akadálymentes és ezt nem gyõzöm kihangsúlyozni!!!!-, így a mocival is gond nélkül felmehettem a nagyteremhez, akár a nézõtéren is elfértem volna, de inkább "lovat váltottam" és csak a párnámat felhasználva egy sorszéken foglaltam helyet. (Kellett a párna, hiszen alacsony nekem a szabvány, és még így is ki kellett nyújtanom az egyik lábam...)


Az egymást követõ spotokat a FELHÕJÁRÓK Mozdulatszínház jelenetei kötötték össze. Szégyen vagy sem, én eddig egyszer sem láttam ezt a társulatot, s bár sokszor hallottam róla, még nem sikerült megnéznem sosem. S amíg folyamatosan mentek a versek, felolvasott részletek, táncdarabok, a társulat tagjai a színpadon ültek, így részesei voltak õk mindennek, s mi, nézõk is azok lehettünk.

Volt néhány jelenet, amit görcsbe rándul
va akartam megjegyezni, de agyam helye erre nem volt hajlandó -egy kivételével, ami viszont beégett, ld. itt-, így egy nevet jegyzek csak meg, mely a Tudás6alom slam poetry csapata, s ezzel véletlenül sem akarom a többieket lekicsinyelni, egyszerûen agyi kapacitásomba ennyi fér..., én nem készítettem képeket, mert reméltem, s be is jött, találok majd néhányat a hálón. Ma így is lett s a készítõtõl -Ricsli János- engedélyt is kértem a közlésre, s azt meg is kaptam. Tehát az itt következõ fotók az Õ munkái, s az általa adott címeket is melléjük teszem.

SZEMÉLY VAGYOK



Szellemtánc - Elõadás


Érzések, pillanatok - Elõadás


Másképp - Elõadás


Árnyak, emberek - Elõadás


Árnyak - Elõkészületek


Emberek, árnyak - Elõadás


Érintés - Elõadás

/Tehát köszönöm, hogy kitehettem RICSLI JÁNOS képeit az elõadásról./

Nagyon jó volt, hogy ott lehettem és külön nagyon-nagyon jó, hogy értékelték a barátaim is ezt,elkísértek.
Indultunk volna haza, de akkora tömeg volt -ja, ezt el sem mondtam, hogy mikor odaértünk, voltunk a teremben vagy féltucatnyian, s errõl eszünkbe jutott a  megboldogult moziba-járós ifjúkorunk Ildikével, mikor még volt mozi a városban, ugye, s nem egyszer, nagy jóindulattal épp annyian néztük az aktuális filmet, mint amennyien akkor voltunk, s még "mérgelõdtem" is, hogy miért nem jönnek... de mea culpa... egy hüje vagyok... Tele lett a nézõtér. Nem tudom hány férõhelyes, de nem kevés -egy sztenderd színházterem talán-, és tele volt, mire elkezdõdött az elõadás- szóval, visszatérve, nem tudtunk eljutni a liftig a tömegtõl, így még ott tanakodtunk, mikor Zsuzsi is és Gábor is szóltak, hogy a másik teremben állófogadás van, ahol szeretettel várnak minket is. Így bementünk.
Képek kiállítva a falakon, s asztalokon mindenféle. Mivel én ide is moci nélkül mentem be, s egy mankót vittem csak, így megkapaszkodtam egy asztalnál és úgy hallgattam a köszöntõt is, tehát nem tudtunk sokáig maradni, mert egyszerûen nem tudtam tovább állni. Gábor hozott nekünk pezsgõt, s nem éreztük árván magunk, melybe én csak belenyaltam, s muszáj volt indulnunk.


GYORS VAGYOK

Magdát buszhoz kísértem, s mivel nem minden megálló akadálymentes -még fizikailag sem-, így tettünk egy aztán fölöslegesnek tûnõ, de akkor még értelmesnek tetszõ kurflit, de mindannyian hazaértünk végül.
Én pedig azóta is azon gondolkodom, hogy ennél pontosabb, jobb metaforát még nem hallottam magamról... mert sokaknak


TEHER VAGYOK


Azért ide, s nem a roki padomra került ez, mert a lényeg, nem a rokiság, sõt. De a vonat, OTT van igazán helyén.


  2015-04-12
  ~~DISCUSSION~~
felhõjárók mozdulatszínház költészet napja sérültekért alapítvány talema

utkozesek

Ütközések - apropó'15- 9-10.