TÚLÉLÉS-tanulás +

Doransky írta: "Komolyan megfogott a bejegyzésed."
Nekikészültem -összesen hatszor-, hogy ott válaszolok erre, de mindannyiszor kitöröltem...
Egyrészt, mert nem voltam biztos benne, hogy érthetõ lesz-e, amit írni akarok (ez most is itt munkál), másrészt, nem biztos, én tudom-e, mit és hogyan akarok fogalmazni. Röviden meg nem is lettem volna képes, még megkisérelni sem. Szóval: nemrég rajzolódott ki bennem, hogy mit is jelent akadályokkal küzdve élni. A tapasztalat már 4 éve az enyém, viszont az elvét 'csak' fél éve látom át igazán. Régen, elõzõ életemben, míg egész ember voltam, mikor hallottam tv-ben, rádióban, itt-ott a mozgássérültekrõl, a problémáikról, azt gondoltam, hogy igen, ez valóban komoly gond lehet, valóban meg kell oldani az akadálymentesítést, ilyesmi... aztán gond nélkül felléptem a járdaszegélyen, felszálltam a buszra, bementem a közintézmények keskeny ajtaján...
Most érzem igazán, hogy ezek valós problémák, sõt, bajok. Mert kerekesszékkel nem lehet bejutni akárhová (hmmmnnn... mondhatni... ~sehová... de már javul a helyzet). Mert a parkolókban szinte mindig, minden roki-hely foglalt (kártya nélkül).
Én már nem vagyok tökéletesen kiszolgáltatott (most itt ezt úgy kell érteni, hogy egy mankóval járok, menni tudok, lassan és nem sokat, de tudok...:), de az ezzel kapcsolatos "érzékenységem" megmaradt, sõt, most már el is tudom mondani. (Amíg benne van az ember "nyakig", tehát tényleg nem boldogul kicsit sem önállóan... addig eszébe sem jut kinyitni a száját... örül, ha valami megoldódik, gyûjti az erõt -leginkább lelkében- a következõ feladathoz...) Pl. ilyen "gond" a kerekesszékes WC a bevásárlóközpontokban. Mert van ilyen, és ez nagyon jó. Ahol elõször találkoztam ilyennel, ott minden tökéletesen ki volt/van találva: magasabb WC, kapaszkodó mindkét oldalon, hely a kerekesszéknek meg nekem is... aztán, mikor másodszor mentem, egy másik helyen, na, akkor már jobban voltam... de kellett is, mert ha ugyanolyan szintû roki lettem volna, mint az elsõnél, nem fértem volna el, sõt, kezdjük ott, hogy ki sem próbálhattam volna a lötyögõ WC-deszkát, mert a fix csípõm miatt le sem tudtam volna ülni a normál magasságúra... (hmmm... bocsi, és ez még messze van az igazi roki kiszolgáltatottságtól, de ha ezt nem írom le, nem érthetõ szerintem...) ... és ez csak az eleje.
Szóval én kotyogok... mert "könnyebb" akkor tudomásul venni ezt a szintet, amikor nincs benne közvetlenül része az embernek. Ne kelljen kipróbálni, de érteni nem árt... (A számat meg nem tudom befogni...:)

tulelestanulas_1