Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




TEPrev - 15


  

Délelõtt nekiindultam, s felfedeztem,egyelõre csak egy részét az intézménynek. Lifttel felmentem az emeletre s ittam egy kávét a büfében, majd visszabattyogtam.  Remek séta volt, mert útközben elkaptam a dokit –akinek a nevét még most sem tudom- aki tegnap felvett s megkérdeztem tõle a jövõ vasárnapot –nem említettem a Szolit, sõt, semmit sem, csak „finom utalásféleképp” holmi adaptációs hétvégi kiruccanást  hoztam fel, s egyelõre elvi engedélyem van, melynek papír-alakot kell öltenie addig-, és a mocit. Tegnap ugyanis a nõvérektõl kérdeztem, aszonták, itt minek???? Hmmm… ma, doki meg: „El-go? Persze, a folyosón elfér, úgyhogy nyugodtan!” Tehát, szerda után –mert akkor kerülök át a fürdõszobás szobába- behozatom azt  is. És akkor, azzal már a kertbe is ki tudok majd menni, amire így, a kerettel nem vagyok képes. 
Az ebédem behozták ide a szobába, utána meg újra mentem a büfébe, mert van itt egy néni, aki megkívánta a sütit, de felkelni sem tud, én meg most jól vagyok, úgyhogy elbattyogtam neki érte. Egyúttal, ittam megint egy kávét. :)
Ezután délután már csak pihiztem. Bejött hozzám a doki –akivel délelõtt a folyosón beszéltem-, megnézte újból a bokám, kérdezte, mennyit tudok menni, s mondta, holnap megnézi a sebem, leveszi a kötést és kimondja az ukázt: érheti-e víz, ami persze nem jelenti a vízi tornát automatice, mert az leginkább a bal combom izomerejétõl függ, de a zuhanyt végre megélhetem –hajmosásostul, ugye. Ennek örömére akkor a –folyosón lévõ, közös… bakker- klotyóban –aminek a használatára vagyok kárhoztatva szerdáig- ellenõriztem a zuhanyt is, ami egyazon helyiségben van. Tehát ha valaki slozin van épp, vagy zuhanyozik, aki még akar menni, annak a folyosón kell sorban állnia… felhasználóbarát rendszer… Ugyanaz a lehajtható OEP támogatott zuhanyszék van benn, mint ami nekem van otthon, csak ez rozsdarágta, míg az enyém kvázi krómszínû, s cirka 3 centivel megemelt magasságú, hogy biztonságosan tudjam használni. Ez meg ugye, nem. De még így is tudnám, ha lenne hozzá kapaszkodó. De nincs.
NINCS bazdmeg!!! Hehe… Van benn egy koszlott mûanyag zuhanyszék, ami magasabb és karfája -karmûanyagja... hehe- is van, talán ha azt elvonszolom a falig, biztonságos lesz annyira, hogy használhassam, ha meg nem, akkor –szarügy, tsókoltatok mindenkit- a fajanszon vagyis a magsítón- ülve fogok zuhanyozni, úgyis ott van felette a zuhanycsap.
Jé, azt nem is néztem, hogy valami pakoló hely van-e elérhetõ közelségben. Akasztó a ruhának van, de az is csak egy dupla -polc semmi-, tehát lengén, egy szál köntösben kell menni, nyakamban a törölközõmmel, szatyorban a mütymüttyel, zuhanypapucsban. Bakker, jut eszembe, abban nem tudok menni, hisz az nincs megtalpalva, vagyis a jobblábasról hiányzik 3centinyi emelet. BakkerBakker… ergo: azt is szatyorban kell magammal cígölni, ha leültem, átcserélni, járókerettel vízmentes távolságba tolni pirospapucsom, felvenni a rózsaszínt –hehe, az a vizezõs-, majd az aktus után visszacserélni s csak akkor felállni.
Hmmm… és egy kérdés még mindig marad… Ha ezt így megjátszom, mégis hogy a retekbe veszem fel s teszem bele a szatyorba a víz áztatta – s épp földön lévõ- papucsom?????
Hmmm… -megint… mert Forrest Gump, ahogy Scarlett O’Hara is a barátom-, majd ezzel akkor foglalkozom, ha ott tartok… meeegoldom! Mondom, megoldom. Na.

Vagy szerdáig nem zuhanyozom. Basszus. (Volt az életemben ennél pöttyet hosszabb idõ is zuhanyozás nélkül… hehe… s nem mert öntisztulok… hehe… hanem mert egy vidám nyomorék vagyok és punk-tum)

MisFits szünetet vagyok kénytelen tartani, ráadásul a net itt ostoba, lassú, nyögvenyelõs, de még mindig jobb, mint a Petõfi, mert az meg itt egyáltalán nem jön be. A telefonon se, de a neten se. Bezzeg márijarádijó az van. Ezárt elkezdtem nézni a ModernFamily-t. Könnyed-bonyovált, beteg. elbándi utánérzõs, nem véletlenül. Hangosan röhögök sokszor, nénik meg itt a szobában, egyelõre igen elnézõek velem.

Tehát annyira nem vagyok elkeseredett, hogy a márijarádijót hallgassam. Néha szuicid hajlamom felüti fejét, ez tény, de ennyire mélyre még nem jutottam. :)


  2014-05-23
  ~~DISCUSSION~~
modernfamily talema visegrád

teprev_15

TEPrev - 14TEPrev - 16