Nem lehet megunni

Késve és kicsit törve is. Jó bor, napsütés, lokális szélvihar és zápor, fûszeres bagett, fogalmak tisztázása, no meg a retro reklám.
Helyen.

Már tegnap elkezdtem a dokumentációt, aztán töröltem.
Fél 3 körül kisétáltam a vasútállomásra, s ahogy ültem a padon (a szomszédomban két tinilány játszott nagymenõ, igazi nõt, elõször talán megrõkönyödtem, de aztán inkább mosolyogtam rajtuk), eleredt az esõ. Néhány melehetõs méretû fa nyújt árnyat s egyben védelmet is a lanyha esõ elõl, így nem áztam meg, de a félsz teret kapott lelkemben, tekintve ha zuhogni fog, mihez kezdünk. Esernyõ nem lévén nálam, s szaladni nem tudok (még sietni sem), s gondoltam vendégem, ki a néhány percen belül érkezõ vonattal jött, úrinõ mivolta okán csak nem hagyna magamra, így édeskettesben áznánk szarrá (hogyúgymongyam). Mentõ ötletként azt találtam ki, hogy megpróbálkozunk egy, a közelben lévõ vendéglátóipari egységben egy kv elfogyasztásával, hátha annyi idõ elég lesz az idõjárásnak, hogy kitombolja magát.

Talán még sosem -vagy legfeljebb egyszer- láttam nadrágban, de most ez is megtörtént. Rácáfolva a várható meteorológiai történésre, vendégem fehér nadrágban és kékes fölsõben, hatalmas -hozzáilõ, már nemcsak a ruhához, hanem az úrinõhõz magához nagyon-  indigószínû stólával a vállán érkezett. Egyetértett velem a kávézás fontosságában, s tekintve a várható esõt, nem kellett nagyon rábeszélnem, hogy meglátogassuk az általam kinézett, de még sosem próbált mûintézményt.
Megkaptuk amit kértünk (nagy adag tejszínhabbal a tetején, s megszórva instant kakaóporral:), majd kiültünk az üzlet elõtt felállított egyetlen asztalkához, s komótosan elfogyasztottuk azt. Közben már meg is kezdtük a fontos dolgok átbeszélését.
Egy melegszendvics és egy túrós-gyümölcsös palacsinta elfogyasztása (némi csapadékos beszaladós, majd kiköltözõs, asztal törölgetõs satöbbi közjátékok) után elindultunk hozzánk.
Bor -mely addig vendégem tulipános batyujában volt- fagyasztóba, s kerti székek rendbetétele után kiültünk az immár majdhogynem kellemesnek nevezhetõ idõbe.
Persze Am/ nem engedte, hogy ne vegyünk tudomást róla, és megintcsak meg kellett szakítanunk eszmecserénket a bagett kisütése valamint a bor kiszabadítása idejéig, miután ezek megvoltak, ismét a kertbe vonultunk.
(A kert azon részén, ahol a terasz van, most éppen le van nyírva a fû. Az utca felõli oldalon viszont félcombig ér a gaz, hiszen miért pont a fûnyíró bírná mellettem viszonylag sokáig??!)
Viharfelhõk kihez tartoznak, bizonyos emberek kinek milyen státuszban vannak, teherbírás, csalódások és egebek.

Aztán visszakísértem a vonathoz Lucit, integettem ahogy kell és hazabattyogtam.

Köszönöm, hogy olyan vagyok, mint a tejföl.



Köszönöm, akkor is, ha a mellékelt ábra erre rácáfol.



S ehhez még hozzájön: a cirkonk beadta a kulcsot estére.
Elfáradtam.
 

nem_lehet_megunni