Mindig újra szembesülnöm kell a ténnyel, hogy csak hittem, hogy alkalmas vagyok erre...
Ez az idõszak nehezebb, mint bármelyik másik az évben.
Hová lett a meggyõzõdésem, hogy van erõm ezt végigcsinálni?! Még mindig nem tértem napirendre a roki-bizottság döntése felett, persze csak magamban füstölgök, fellebbezni nem fogok, bár szinte mindenki erre buzdít. Az összes felmenõjét javasoltam már magamban, mindenféle pozitúrában alkalmazva... a dokinak. De nem számít. Ha ettõl jobb a lelkének, hát legyen neki. A megaláztatás sok-sok formáját megtapasztaltam már, ez is "csak" 1 a sorban.
Idõrõl idõre azt hiszem, hogy egész ember lehetek, aztán történik valami, amivel igazolódik, hogy nem úgy van az!! Elõször is meg kellett volna maradnom a puszta "mûködés" (...) szintjén. Nem kellett volna elhinnem, hogy ÉLhetek. Most vissza kell küzdenem magam. (Csak ezek a "képek" ne lennének a fejemben... ezt bezzeg megõrizte a 10%!!) Folyamatosan itt zümmög a fejemben (a 4 éve folyamatosan zsongó: "MIÉRT?" mellett), hogy "Kellett nekem belelépni ebbe a sz?!"
Kezdõdik a visszaszámlálás a karácsonyhoz. Nehéz.
--------------------------------------------------------
Az idõszak, a dátumok, az emlékek miatt önmagában is iszonyatos. Ehhez jött még idén a rendes roki felülvizsgálat. November 18-án kellett mennem, pontosan 4 évvel a b. után.
Nem tudom, hogyan válogathatják oda a személyzetet (orvosok, asszisztensek, de még a portás is...). Velem pl úgy beszéltek, hogy ha nem lenne túlélõ-humorom, akkor ott helyben elbõgtem volna magam. Így viszont 'csak' folyamatosan mosolyogtam... aztán mikor 'elszakadt a cérnám' mondtam, hogy ezt én nem tudom megcsinálni, nem kockáztatom, hogy felboruljak, tehát felöltözöm.
Mindegy.
Visszaminõsítettek. A papíron, amit küldtek, rajta van az is, hogy mehetek dolgozni.
Ha úgy veszem, röhögnöm kell ezen. Ha úgy veszem, sírnivaló. Mire jó ez? Kinek jó ez?
← Kazánok védõszentje, ébresztõ!! | Demonstrálok! → |