Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Mózes könyve más értelmezésben


  

Hogy megtörtént-e azt nem tudom, de itt a helye. Engem legalábbis hümmögésre késztet.




Laura Schessinger egy amerikai rádiós mûsorvezetõ, aki egy lelki tanácsadó mûsort vezet.
Nemrég, mint buzgó keresztyén, azt mondta az egyik betelefonálós rádiómûsorában, hogy a homoszexualitás megbocsáthatatlan bûn. Ugyanis Mózes harmadik könyve (A léviták egyházi szolgálatáról) [3 Móz. 18,22] szerint utálatos az, aki homoszexuális.

Ezen felbuzdulva ragadott tollat egy lelkes, Jake nevû hallgatója:


"Kedves Laura doktor!

Nagyon köszönöm azt az önfeláldozó fáradozását, amit annak érdekében tesz, hogy Isten törvényeit az emberekhez közelebb hozza. Sokat tanultam a mûsoraiból, és megpróbálom ezt a tudást minél több emberrel megosztani. Ha például valaki megpróbálja homoszexuális életvitelét elõttem megvédeni, egyszerûen emlékeztetem [3 Móz. 18,22]-re, ahol világosan le van írva, hogy ez bûn, és ezzel véget is vetek a vitának. Mindazonáltal néhány törvény értelmezésében és végrehajtásában szükségem lenne a tanácsára.

a) Ha az áldozóoltárnál bikát áldozok, tudom a [3 Móz. 1,9] illetve a [3 Móz. 1,17]-ból, hogy az Úrnak kedves illatú az. A problémát a szomszédaim jelentik, akiknek ez az illat egyáltalán nem kedves. Leölhetem-e õket?

b) Szeretném a lányomat eladni rabszolgának, amint ezt [2 Móz. 21,7] megengedi. Ön szerint mi lenne a méltányos ár érte manapság?

c) Tudom, hogy nem szabad olyan nõvel kapcsolatot teremtenem, aki a havibaj tisztátalan állapotában van [3 Móz. 15,19-24]. A probléma csak az, hogy mibõl lehet ezt tudni? Megpróbáltam megkérdezni, de a legtöbb nõ nagyon pikírten reagált a kérdésre.

d) [3 Móz. 25,4 4] kijelenti, hogy szomszédos nemzetségek fiai és lányai közül vehetek magamnak rabszolgákat. Az egyik barátom szerint ez a törvény a mexikóiakra érvényes, de a kanadaiakra nem. Meg tudná magyarázni, hogy miért ne lehetnének nekem kanadai rabszolgáim?

e) Az egyik szomszédom mindig szombaton dolgozik. [2 Móz. 35,2] világosan kimondja, hogy az ilyet meg kell ölni. Erkölcsileg kötelezhetõ vagyok rá, hogy saját kezûleg öljem meg?

f) Az egyik barátom szerint, az úszószárny és pikkely nélküli vízi állatok (pl. kagylók vagy homár) fogyasztásának bûne [3 Móz. 11,10] nem olyan utálatos, mint a homoszexualitás bûne. Én ezzel nem értek egyet. Állást foglalna ebben a kérdésben?

g) [3 Móz. 21,2 0] szerint ha szembetegségem van, az Úr oltárát nem közelíthetem meg. Be kell vallanom, hogy olvasószemüveget használok. Teljesen élesnek kell lennie a látásomnak, vagy itt van azért egy kis játéktér?

h) A legtöbb barátom vágatja a haját, illetve borotválja a szakállát, beleértve a pajeszát is, holott ez [3 Móz. 19,27 szerint egyértelmûen tilos. Milyen halálnemet javasol nekik?

i) [3 Móz. 11,8 ]-ból tudom, hogy ha döglött disznó bõrét illetem, tisztátalan leszek. A kérdésem, hogy szabad-e futballoznom, ha cérnakesztyût húzok?

j) A nagybátyámnak van egy kis háztájija. Megsérti [3 Móz. 19,19]-et, mert földjébe kétféle magot vet. Ezenkívül a felesége olyan ruhát hord, ami kétféle anyagból (pamut/poliészter) készült. Most tényleg össze kell hívnom az egész gyülekezetet [3 Móz. 24,16], hogy megkövezzük õket, vagy pedig elég, ha egy meghitt családi körben lefolytatott ceremónia keretében megégetjük õket, amint ez azok esetében megengedett, akik az anyósukkal hálnak [3 Móz. 20,14]?

Tudom, hogy Ön ezeknek a törvényeknek nagy ismerõje lévén biztosan utat tud mutatni ezekben a kérdésekben. Még egyszer köszönöm, hogy Ön a rádióban végzett munkájával folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy az Úr törvényei örökérvényûek és megváltoztathatatlanok.

Az Ön odaadó rajongója: Jake"


.......................

Talán valóban érdemes felhívni a figyelmet az értelmezés fontosságára.


  2009-08-12
  ~~DISCUSSION~~
talema vallás

mozes_konyve_mas_ertelmezesben

Akimoto kex!Sportközvetítõk benyögései