MONOGRAM

A hangulatom nem sokat változott azóta.
  Persze vannak hullámok -egyszer egyik csak elsodor már...-, de a mai egy hosszas hümmöt simán megér...

/Kép innen, ni: https://www.facebook.com/asewingchair//

Az egyik -talán augusztusi?- TÚLÉLŐKLUBra eljött vendégként az ASE-Wingchair egyesület két képviselője, s előadást tartottak nekünk a munkájukról.
  Ők sérülteket reptetnek siklóernyővel.
  Hmmm... ez olyan lehetőség, amit én nem hagyok ki.
  Gondoltam... szervezkedtem, hiszen ők mindent biztosítanak, nekem csak az odajutást és egy fő egészet kell prezentálnom ahhoz, hogy átélhessem ezt...
  Hát... ennyire sem vagyok képes. ([ht] jött volna velem, tehát ez megoldottnak tűnt, de önmagában nem elegendő...)
  Ma szombat van, ezer ágra süt a nap, mely alapfeltétele e mókának, s én csak örülhetek ennek.
  Ám át nem élhetem. Hiszen annyi nem tellett tőlem, hogy el tudjak jutni Pilisszántóig. (5 és fél óra a normál menetidő tömegközlekedve, s ez nem a hozzám mért átszállási indexszel számolva ennyi...)
  (Abba pedig bele sem gondolok, hogy Esztergomból pláne simán... mert nem gondolok bele...)
  Mellesleg, ha már itt tartok, le kell jegyeznem, hogy lassan kitelik a klub... kilógok onnan is... mert túl sok amim van... de most nincs ahhoz erőm/kedvem/kanalam, hogy rébuszokban fogalmazzak, tehát ennyi legyen ölíg...

Ami pedig a címet illeti?
  Az nettó pozitív. Ha azzal nem tartoznék ide, most el sem kezdtem volna a jegyzetet, mert nettó szart kipakolni nincs kedvem, pedig a siklóernyő megoldhatatlanság -és egy óriási csalódás egy erre adott reakcióra, melyből inkább érezhető az irigység mint valami féltésszerűség.... aha..- az maga a teljes kiszolgáltatottság érzése... nosztalgia a javából... (Nehogy azt higgyem már, hogy ember vagyok! Mintha amúgy nem lenne nyilvánvaló, mi? Bazdmeg!!)
  Szóval, MONOGRAM.

Talán 2004-ben kaptam Zsuzskától karácsonyra egy táskát.
  A kép csak illu', az enyém fekete, de ugyanez a fazon:

/Kép ehunnan e: https://www.jofogas.hu/budapest/Monogram_Valodi_barna_Bor_taska__bortaska_nagyon_jo_allapotban_83834615.htm/

Mint látszik, a pántja rövid, így csak egy vállon hordható, s nekem már akkor is nehézséget okozott ez, bár csak egy mankóval jártam. Időnként megbirkóztam e feladattal, mert annyira szép cucc ez, ám nem sokat használtam.
  Évekig szeretgetve őriztem.
  Majd gondoltam egyet és levágtam az eredeti fülét és rátettem egy fekete, bőr hátizsák levágott pántjából szerkesztett alkalmatosságot. Nem olyan markáns, mint az eredeti, meg hát nem_az_eredeti, de legalább használni tudtam.
  Majd megkopott szegény, és tavaly szülinapomra kaptam egy másik MONOGRAM táskát, szintén Zsuzskától -ki mástól??!!
  Ez kicsit kisebb, szintén fekete, éppen akkora, hogy a pénztárcám és egy könyv+ a telefonom elfér benne, így tökéletes. A másikat pedig őriztem tovább.
  Majd tudatosult bennem, hogy akár megkereshetném a céget is, mert a táskákban benn van egy-egy kártya, melyen felhívják a figyelmet arra, hogy termékeik javítását vállalják. Ez mindig is agyam helyén dobolt, de valahogy nem vettem komolyan. (És persze ismerve az árakat, mert ugyan ajándék volt, de láttam már boltban tesóikat, tehát ismervén az árfekvést, nem sokat reméltem elérhetőség ügyileg....) Talán egyszer régen meg is néztem a térképen, hogy hol is van az a 1152; Kiss Ernő u., s mikor láttam a holt, hát ennyiben is hagytam a dolgot.
  Majd egyre többször libbent el néhai agyam helyén a légüres térben a kérdőjel ez ügyben, s tudom, ha ilyesmitől meg akarok szabadulni, azt csak úgy tehetem, ha elkapom a libbenő kérdést, ízekre szedem s megoldom. (...vagy nem, ld.m.f. siklóernyő...)
  Ez esetben honlap -http://monogram.hu/index.html-, telefon, egyeztetés, szervezés, miegymás...
  Egy hölggyel beszéltem, aki nagyon kedves, türelmes volt, majd intézni kezdtem.
  Kiírtam a fészen, hogy kíséret kellene nekem Pesten, mert elveszős vagyok, s lett is rá jelentkező rögvest. (Nem, nem mindig van. Sőt. De csak azokat jegyzem többnyire, amiket sikerül elrendeznem. A siklóernyő most akkora tasli/hiány/basszameg/mégismiafaszraszámítottam..., hogy azt meg mégis de...)
  A. Józsi jelentkezett, s vállalta fel a navigáció nemes feladatát.
  Délelőtt kellett mennem, mert munka után ha elindulok, már nem értem volna oda zárásig, tehát megkérdeztem a TámogatóSzolgálat-ot és lám. A Keletiig elvittek, ott találkoztunk Józsival, s kis koordinációs kaland -no meg akadálymentesítési anomáliák felfedezése- után, irány vagy ezer megállónyi kékbuszozás.
  Megállótól ikszszáz méternyi gyaloglás, falubéli utcákon, majd érkezés a célhoz.
  Józsi analóg ember lévén, papírra jegyzett kézzel rajzolt térképpel kalauzolt tökéletes alapossággal. Nagy-nagy köszönet érte!
  (Persze lépcsős a bejárat, nincs korlát, így pláne remek s elengedhetetlen a kíséret...)
  Hölgy személyes találkozáskor is hasonlóan kedves, készséges volt. Elmondtam mi a helyzet, megnézte, átbogarászta, s közölte a diagnózist.
  Összesen nem egészen ötezerből megcsinálják amit szeretnék. Sőt, plusz nem egészen kétezerért az idővel alaposan megkopott zárat is újra cserélik.
  Ájvé!!! Tudtam én, hogy tudtam én!!!! (Nem szoktam kishitű lenni... most hogy mégis mi vetett vissza?! Nyilván a táskák kisker-ára...)
  Ezen felbuzdulva, no meg azért, mert kissé megrokkant már a pénztárcám -naná, az enyém-, melyet néhány éve használok, rákérdeztem arra is. Gondoltam, megnézni naná, hát hol máshol köllene?!
  S lám.
  Pirosat szeretnék.
  Néni kedvesen mosolygott. Ahogy Józsi is.
  Meg persze én magam is.
  Szerencsére csak meggybordó volt, s én sajnálkozásom kifejezve tettem vissza azt a többi közé.
  Ám erre a hölgy térült-fordult, közben biztosítva raktáruk terjedelméről, s máris tette elém a vágyott példányt.
  Két képhellyel -Zsolti-Csaba-, cipzáras és bankkártyás helyekkel, patenttal záródóan.
  Félve kérdeztem az árát.
  Ha tudtam volna, biztos becsukom füleimet és csak szájról olvasok, enyhítve a várható sokkot, de ez ugye nembegyere, tekintve a két kezem kellék voltát állásomban is. Így megacélozva -megtitánozva...khmmm...- magam, vártam a végső csapást.
  6.500HUF
  Hirtelen nem is hittem a fülemnek.
  ...osztán meg ezen nekiindulva el sem akartam engedni immáron sajátomnak tekintett vadi tárcám!
  Kis bankkártya kavar, megrendelés-felvétel, Józsi készpénz-kölcsönzési segédlete, majd még egy cím egyeztetési macera után teljes megelégedéssel távozhattunk.
  Én élből rossz irányba indultam volna, de ez csak egy apró kalandocska...
  Kávé -gyömbér, ugye, a kekeceknek-, epres süti mindenkinek, és hazaút.
  Beletelt egy teljes napba, de sikerült. Sőt, elképzelhető, hogy még Írország előtt elkészül a táskám, tehát 28-án már azt vihetem. Ennek nagyon örülnék, de nem ez a lényeg.

Sokkal inkább az, hogy ahogy ezt leírtam, klasszisokkal enyhült a csalódásgombóc a torkomban siklóernyő vs kiszolgáltatottság ügyben, hiszen ugyan ezt nem nyomja el a MONOGRAM-ügyi sikeresség -mert ezt én annak, sőt, élem meg-, de más árnyalatba öltözteti.

Öreg vagyok, roki vagyok, repülni akarok.
  S fogok is! (Nem tudom eléggé megköszönni ezt! Soha, soha nem fogom tudni megköszönni. Csak mosolygok.
  Csak mosolygok.)
  Holnaphoz három hétre ilyenkor már Dublinban leszek.

Jelszó: 'Depresszió ez nem Rió!'

Imádom Frenk-et. Mellesleg.

...mellesleg le kéne innom magam...

2018.10.06., 15:55
  ~~DISCUSSION~~

monogram